Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Polgárőrök segítettek a határnál

Hegyeshalmi polgárőrök a rendőrség kérésére segítettek a határátkelőnél a forgalomirányításban a napokban.

Tóth Gyula, a polgárőr-egyesület elnöke szerint komoly feladatban bizonyíthattak, mert a katasztrófahelyzet szervezési és gyakorlati kihívást jelentett az egyesület tagjainak. Közreműködtek az M1-es autópályán több alkalommal bevezetett ideiglenes kamiontilalom idején az országba belépő kamionok és személyautók „szétválogatásában".

Emellett a helyi élelmiszerüzlet által felajánlott szendvicseket, teát és ásványvizet osztották ki a fáradt sofőröknek. Volt olyan kamionos, aki három napja próbált bejutni az országba, és nagyon örült, hogy étellel és meleg itallal fogadták. Az önzetlen segítségnyújtás megmutatkozott, hiszen több civil és szervezet is megjelent és felajánlotta segítségét. Volt olyan, aki Győrből hozott élelmiszert és italt a rászorulóknak.

Olvasóink írták

  • 2. myastheniagravis 2013. március 24. 13:35
    „Minden elismerésem a civil szervezeteké! A többit inkább hagyjuk. Említésre sem méltó.”
  • 1. zeder 2013. március 18. 15:12
    „Csak gratulálni tudok ismételten a civileknek az önzetlen összefogásért.
    Drága belügyminiszterünk úgy fogalmazott, hogy 100 százalékosan teljesítettek a katasztrófavédelem és a hivatásos állomány. Hát ehhez csak azt tenném hozzá, hogy elsősorban azoké a civil szervezeteké a dicsőség, akik kimagaslóan, erőt és fáradságot nem kímélve segítettek a rászorultakon.
    Nincs semmi bajom a hivatásos állománnyal, ha a megfelelő vezetés időben észhez kap, urai lettek volna a káoszon.
    Azzal is egyetértek, hogy gusztustalan dolog politikai fényezést és kritikát kreálni ilyen helyzetekből.
    Na de mindegy! Remélem tanultak az esetből. Hajrá civilek! Jók voltatok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eurovegas: a kormány is beszáll?

A bezenyei kaszinóvárosnak kedvezhet a kormány is egy új törvény elfogadásával. Tovább olvasom