Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Pedagógusok nyári másodállásban

A ˝másodállás vállalása˝ kifejezés hazánkban nem cseng ismeretlenül. A pedagógusok alulfizetettsége pedig gyakori és régóta aktuális téma.

A hosszú nyári szünet csak első hallásra irigylésre méltó, sokuk ugyanis nem pihenéssel, inkább keresetkiegészítéssel töltötte napjait.

A nyári hónapokban nemcsak a diákok vállalnak munkát, hanem a tanárok is, s az osztrák határ közelében sokuk mezőgazdasági idénymunkákat végez, például szőlőben kapál, kukoricát címerez. Máskor szakmájukhoz közelebb álló feladatra vállalkoznak, mondjuk gyerektáborok szervezésével foglalkoznak vagy éppen a turizmusban tevékenykednek.

Keresztély Kornél, a halászi Szent Márton Általános Iskola testnevelője másodállásban egyéni vállalkozóként is dolgozik. Év közben úszást oktat Mosonmagyaróváron, nyaranként pedig az edzéseire járó gyerekeknek szervez napközis úszótábort. – Öt-tizenegy éves korú gyerekek jelentkeznek hozzám, ezért korosztályok szerint, több turnusban tartom a táborokat – mondja a pedagógus. – Ezenkívül tornatanár kollégámmal a saját iskolánk diákjainak is szoktunk sporttábort szervezni a Balatonon.

A hosszú szabadság ellenére sok tanár mégsem pihent a nyáron, keresetkiegészítés gyanánt többen a földeken dolgoztak Ausztriában.
A hosszú szabadság ellenére sok tanár mégsem pihent a nyáron, keresetkiegészítés gyanánt többen a földeken dolgoztak Ausztriában.

Ritka módját választotta a nyári munkának a dunaszigeti Hargitai Frigyes, a dunakiliti Timaffy Endre Általános Tagiskola vezetője. – Testnevelő tanár vagyok, és öt éve elvégeztem egy OKJ-s túravezetői tanfolyamot.

Véletlen, ám szerencsés egybeesés, hogy akkoriban kezdett fellendülni a Szigetköz vízi turizmusa. Megkeresett egy szervezet, hogy vállalnám-e vízi túrák vezetését, és igent mondtam – idézi. – Egyfajta aranytartalék ez nekem. Három gyerekem van, és ilyenkor, iskolakezdéskor jól jön a pluszpénz. Korábban is dolgoztam nyaranként Ausztriában, de ez jóval kényelmesebb, ráadásul azt csinálhatom, amit szeretek. Több egykori kollégám azonban a határhoz közeli földeken dolgozik, idénymunkát végez.

Év közben úszást oktat Mosonmagyaróváron, nyaranként pedig az edzéseire járó gyerekeknek szervez napközis úszótábort - mondta Keresztély Kornél.
Egy neve elhallgatását kérő, kistérségben élő pedagógus szintén Ausztriába jár ki nyaranként. – Szezonális munkákra szoktam kijárni, például két-három napig paradicsomot szedek, aztán a következő éréskor megint hívnak. Van, hogy kukoricát címerezek, több ismerősöm pedig szőlőben dolgozik – meséli a férfi. – Feketemunkát végzek, de 4 eurós órabérért megéri. Itthon ugyanezért a kinti bér töredékét kapnám. Ráadásul napi tíz-tizenkét órát lehet egyfolytában dolgozni, így jóval több a pénz. Amit ilyenkor megkeresek, azt év közben teljesen fel is emészti a háztartás – állítja a pedagógus.

Olvasóink írták

  • 18. Kisildi2 2010. szeptember 03. 21:30
    „Tisztelt Jánosi!
    Köszönöm, hogy megtisztelt válaszával!
    Figyelmesen végigolvasva a cikket, nem tapasztaltam nyavalygást, sírást, csupán egyes pedagógusok tényként közölték, hogy másodállást vállaltak, hogy meg tudjanak élni, mert nem jutnak 5-ről a 6-ra. Ezt a cikket írhatták volna bármelyik alulfizetett munkakörről, de az újságíró épp a pedagógusokat pécézte ki. Lehet, hogy a hozzászólásokban sírt valaki, nem olvastam végig mindet. Annyit azonban mondhatok, hogy minden itthon dolgozó embert megilletne annyi bér, hogy abból tisztességesen meg tudjon élni és legalább 1 hétre el tudjon menni regenerálódni, nyaralni, üdülni. Ennyi mindenkinek járna! Ez pedig nem egy nagy luxus!”
  • 17. Jánosi 2010. szeptember 03. 18:24
    „Kisildi2!

    Tévedés ne essék! Én tisztelem becsülöm az óvónőket is és a pedagógusokat is!
    Én csak a sírást meg a nyavalygást nem szeretem!”
  • 16. Kisildi2 2010. szeptember 03. 16:33
    „Korábban azt írtam, hogy ez a munka nagyon sok örömet tud okozni. Nyilván mert szeretem a gyerekeket, együtt örülünk az elért eredményeknek, egy nagy család vagyunk. De nekem is, mint más embernek, fizetni kell mindenért. Azzal, hogy hivatásom van, még nekem sem adnak semmit ingyen. Vagy ettől talán jobb kedvemnek kéne lenni? Sőt ha egyedülálló vagyok, akkor meg örülök, ha nagyon szolidan kijövök a fizetésemből.”
  • 15. babyangyal 2010. szeptember 03. 09:28
    „Mindenki választót foglalkozást magának és senki nem tudta előre,hogy mennyi pénzt is fog vele keresni valaki jól döntött és sok pénzt keres valaki pedig kevés pénzt keres,de ha pedagógus tényleg hivatásának tekinti a szakmáját akkor nem szabadna ennyit panaszkodniuk a pénz miatt.”
  • 14. Kisildi2 2010. szeptember 02. 14:43
    „Hülyeség azt mondani, hogy a pedagógus ezt vállalta, viselje a következményeit! Akkor ezt lehetne mondani minden dolgozó emberre, mert munkát vállalt? Ki gondolta volna, hogy a bruttó 50%-os béremelés után,/ amivel akkor a pedagógusok bére egy jó szakmunkás bérével lett egyenértékű/ 8 évre a pedagógusok fizetése egyetlen forintot sem emelkedik? Abban maximálisan egyetértek, hogy Magyarországon sajnos csak nagyon kevesen vannak jól megfizetve. Az alacsony jövedelműek itt acsarkodnak, irigykednek, mutogatnak egymásra, miközben egyesek bezsebelik a több millás prémiumokat, végkielégítéseket egyéb juttatásokat és röhögnek a markukba.”
  • 13. kovász68 2010. szeptember 02. 11:51
    „12. A pedagógus szakma, hivatás, a 3 műszakos visszapillantó gyártás "kényszer" munka.”
  • 12. babyangyal 2010. szeptember 02. 09:14
    „Ma Magyarországon szinte senki nincs rendesen megfizetve köztük a pedagógus sem de függetlenül ettől ők ezt vállalták így viseljék a következményeket ha meg nem tetszik el lehet menni 3 műszakba valamelyik gyárba vagy egyéb állást lehet keresni.Ja és örüljenek annak,hogy nem a teljesítményük alapján bérezik őket mert különben sok pedagógusnak még fizetés sem járna.Ja és Magyarországon szinte mindenki vállal másodállást mert szükséges,miért csak azt írj meg az újság,hogy a szegény pedagógus másodállást vállal és velünk többiekkel ki törődik????”
  • 11. Kisildi2 2010. szeptember 01. 14:33
    „Jánosinak üzenem!
    Próbáljon meg egyszerre 20-30 kisgyerekkel szót érteni, nevelni,tanítani őket szépre, jóra, játszani velük, szórakoztatva felkészíteni őket az iskolai életre, pótolni azokat a hiányosságokat, amelyeket a családban kellett volna elsajátítaniuk. Tudja, nagyon sok embernek még a saját gyermeke is elviselhetetlen.
    Sokan 1-2 óra múlva kimenekülnének az óvodai csoportból, ha beküldenénk.
    Ez a munka nagyon sok örömet tud szerezni, de ugyanakkor rendesen lefáraszt.
    A szülők közül sokan elismerik a munkánkat, de akik kiabálnak, hogy milyen sok a fizetésünk, meg a szabadságunk, azok miért nem jelentkeztek pedagógusnak?”
  • 10. www0325 2010. szeptember 01. 12:19
    „Nos! Az ovónő is pedagógus és nem keres annyit, amennyit megérdemelne!! Reggel mikor a gyerek álmos, az ovónőhöz ragaszkodik az anyát látva benne. Délután, mikor aludnia kellene, sír a szülő után, de ott a pedagógus, aki megvigasztalja. Önzetlenül szereti, ha bepisil kedves hozzá, ha baja van vigaszt nyújt, neveli a gályázó szülők megnyugvására. Ott biztonságban tudja a szülő a gyereket és örömmel veszi, ha csemetéjét lassan ügyesedni látja. Ja és az a sok szünet. A PEDAGÓGUS hazamegy, programot keres másnapra, hajtogat, mesét tanul, ragaszt, (az egész család is 20-25 gyereknek) hogy a szülő örüljön, mikor gyermekétől ajándékot kap. Aztán készül az anyáknapjára, a karácsonyra, az összes többi ünnepre , amit a szülők elvárnak, ja és lehetőleg meglepetés legyen egy vers elmodása, egy ének megtanulása, mind ezt játékosan, nagy türelemml! De legyen ám kirándulás is, meg nyíltnap, meg családi nap, meg minden tele programmal és a saját gyermek legyen a legügyesebb. JA ÉS VÁLLALJON FELELŐSSÉGET,HOGY GYERMEKÜNKET NEM ÉRI BAJ!!
    MÍG MI DÉLELŐTT OSZTJUK AZ ÉSZT AZ INTERNETEN?
    KÖSZÖNJÜK PEDAGÓGUSOK!”
  • 9. pancser 2010. augusztus 31. 21:58
    „Sok jó képességű embert veszít, veszített az oktatás. A továbbtanulók jól tudják, hogy ha viszonylagosan jó anyagi körülmények között akarnak élni, akkor nem mennek pedagógusnak. Aki meg elmegy később jön rá, hogy hivatástudatból nem lehet megélni. Ennyi pénzért a sok böszme szülővel sem érdemes vitatkozni, a gyerekük miatt. A padagógusok kritikusainak idézek egy szülői beírást egy szót, gyöngyszemet csakhogy szülőre vonatkoztatva "tanicsa" minden kritikus a gyerekét saját maga.
    Föl nem foghatom miért jó az, ha az, ha a gyereket negatív szelekcióval válogatott személyek tanítsák? Tisztelet a kivételnek mert pedagógus hölgyismerősóm szerint, annak érdemes tanítani akinek jól kereső férje van.
    Sztem egy pedagógusnak annyit kéne keresni, hogy abból egy szép lakás, egy autó, a gyereke tisztességes iskoláztatás kiteljen. Akkor mejd lehet jó pedagógust választani.
    Az meg szégyen, hogy egy paraszt napszámosaiként kell a nyári kikapcolődás helyett pénzt keresni, a puszta létfenntartásért.
    Én is kacékodtama pályával, szrencsémre nem voltam ennyire ostoba!”
  • 8. Jánosi 2010. augusztus 31. 20:40
    „kovász68!
    Erről szó sincs. Csak nem szeretem, ha nyafognak. Pedagógusnak mentek, tudták mivel jár.
    Akkor mélyen kussoltak mikor 50% béremelést kaptak!!”
  • 7. kovász68 2010. augusztus 31. 19:55
    „6. Sima mezei munkavállalónak? Hát ez az, ők nem sima mezei munkavállalók. A te gyerekedet tanítják, nevelik, elvégzik helyetted, amíg te dolgozol. Ezért tart itt a társadalmunk, nem becsüljük meg a tanárokat, nevelőket.”
  • 6. Jánosi 2010. augusztus 31. 19:23
    „A szívem megszakad szegény jánosi pedagógusokon!
    Én már évek óta nem tudtam elmenni nyaralni! S nem azért mert nem dolgozom (eleget)!!!
    Tessék mondani, a pedagógusok miért is kapnak fizetést nyáron? Mennyi szabadságuk van évente?
    Mennyi van egy "sima mezei" munkavállalónak?”
  • 5. Csipetke 2010. augusztus 31. 18:09
    „Szegény PEDAGÓGUSOK, miért kellene őket sajnálni, miért is sajnáltatják magukat?? Béremelés jár nekik soron kívül?
    Rajtuk kívül még nagyon sokan vállalnak másodállást, a szabadságukat munkával töltik, lehet éppen a szomszédos országban euróért dolgoznak, hogy hazai minimum bérüket kiegészítsék, vagy éppen több helyen is vállalnak munkát, csak tudjanak megélni belőle!
    Sajnálatos dolog, hogy Magyarországon széles réteg él kis jövedelemből, őket nem kérdezik miből élnek?
    Csak értelmiségiek vannak?
    Az elszegényedett réteg helyzetét is közzé tehetnék, tudják meg, hogyan élnek ők és miből!”
  • 4. tesó 2010. augusztus 31. 14:31
    „Az én véleményem a következő: tény és való, hogy nincsenek túlfizetve a PEDAGÓGUSOK. Tovább megyek. A PEDAGÓGUSOK(nagy betűvel!) megfizetve sincsenek. De nézzünk körül, és valljuk be őszintén, hogy sok a pedagógus, és sajnos egyre kevesebb a PEDAGÓGUS. Szerintem nem a "pénztelenség" az egyetlen bajuk.
    Azt gondolom, szerencsés helyzet az övüké. Nyári szünetben is kapnak fizetést, pedagógusként ebben az időben nem, vagy csak minimálisat kell dolgozniuk. A fennmaradó idejüket viszont maguk osztják be. Aki teheti, nyaral akár a tengerparton, aki előre gondolkozik pedig kemény eurókért dolgozik. Amit egyeltalán nem irigyelek tőlük. A jánossomorjai pedagógusokból is van egy kis közösség, akik évek óta együtt járnak Ausztriába dolgozni. Sajnos ez a világ van, hogy az értelmiség is kénytelen fizikai munkát végezni.”
  • 3. Hókuszpóka 2010. augusztus 31. 13:39
    „Jesszusom! Mindjárt elsírom magam.”
  • 2. Senki* 2010. augusztus 31. 13:16
    „Kedves anuvuk
    Sose félj te attól, hogy valaha is túl lesznek fizetve a pedagógusok!:)
    Amúgy pedig nem sírt itt senki!
    Ha kicsit belegondolsz, akkor azért talán kilátsz a szemellenződ mögül : amíg vannak, akik nyaralnak itt-ott a tengerpartokon, addig vannak, aki a szabadságukat munkával töltik. Nem azért mert ők nem tudnának pihenni!”
  • 1. anuvuk 2010. augusztus 31. 11:53
    „"másodállás vállalása"
    Az a tanár, ki majd, mikor eljön az iskola, jóleső érzéssel gondol a munka, a mozgás örömére, meg arra a nem csekélyke euróra, amit mégis csak kapott. - Nem sajnálom azt az időt, amit tulajdonképpen hasznosan töltöttek el, - de ha majd, " túllesznek" fizetve, akkor már nem fogják csinálni? - dehogy nem, csak sírni jólesik !!

    "Madárvédelem - Természetvédelem" Egy igazi pihentető foglalatosság, - szívből !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harminc év után az első felújítás a mosdóé

Egy helyi pénzintézet támogatásával, képviselői forrásból újították fel a mosonmagyaróvári Vackor… Tovább olvasom