Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Pár kilométer negyedóra alatt, sok piros lámpával

Mosonmagyaróvár - Négy jelzőlámpás csomópontban – az egyikben többször is – pirosat kap az az autós, aki Győr felől Hegyeshalom irányába akar áthaladni Mosonmagyaróváron. Az alig néhány kilométeres útszakasz megtétele a legjobb esetben is közel negyedóráig tart.

Nyugodtan nevezhetjük Mosonmagyaróvárt „piros lámpás" városnak, ez a jelző azonban ezúttal nem az örömházakra értendő, hanem az összehangolatlan közlekedési jelzőlámpákra. Míg más városokban jól összehangoltan működnek az egy útvonalon lévő berendezések, addig ennek nyoma sincs Mosonmagyaróváron. A Győr felől a városba érkezők gyenge forgalom mellett is mintegy negyedórával számolhatnak, mire elérnek a Hegyeshalom felé kivezető útra. Kipróbáltuk, meddig tart ez az út.

Győr felől érkezve a város határától néhány száz méterre máris lassítanunk kell, hiszen pirosra vált a lámpa, hogy a mellékútról érkezők szabadon kifordulhassanak. Természetesen senki sem akart ki- vagy befordulni a mintegy fél perc alatt, amíg várakoznunk kellett. Következő megálló a mosoni városrészben, az Ostermayer utcánál az újabb piros lámpa. Megint fél perc várakozás. Ezután szinte felüdülésnek számít, hogy a pár száz méteren belül lévő másik két lámpánál zöldet kapunk.

A városi jelzőlámparendszer csúcspontja az Engels utcai kereszteződés.

Itt mindössze öt(!) másodpercig szabad a jelzés a főútvonalon haladóknak. Ezt követően pedig több mint húsz másodpercig piros. Ebben a csomópontban a negyedik szabad jelzésen tudtunk csak átkelni, pedig még a forgalom sem volt erős. Ezután ismét több száz méter felhőtlen, megállás nélküli autózás, majd a kórházhoz érve megint piros a lámpa. Fél perc után szabad a pálya és innen jó esetben már meg sem kell állnunk a városban.

Ezt az alig néhány kilométeres útszakaszt majd negyedóra alatt sikerült megtennünk gyenge forgalomban. Többször próbálkoztunk, hogy jobb időt fussunk, de hiába mentünk késő este vagy vasárnap délben – amikor szinte egyáltalán nincs forgalom –, a rendőrlámpák akkor is működtek és szinte minden alkalommal pirosat jeleztek. A jelzőlámpák beállításáért felelős szakemberek szerint csupán az egymáshoz közeli jelzőlámpákat lehet összehangolni. Az egymástól nagy távolságra lévő berendezések közt számos út csatlakozik a főútvonalhoz, így nem tudják kiszámolni a forgalom folyamatos haladását és a lámpák összehangolását.

Néhány napja már nem csupán az autósok dühönghetnek a rosszul működő lámpák miatt: a berendezések közelében lakók életét is megkeserítik. A Szent István király út és a Mosonyi utca csomópontjának közelében lakók éktelen sípolásra ébrednek reggelente és ugyanerre a hangra kénytelenek elaludni is késő este. A kereszteződésbe ugyanis a látássérültek átkelését megkönnyítendő hangjelző berendezést szereltek fel. Ez amellett, hogy már az őrületbe kergeti a környék lakóit, a látássérülteknek sem sokat segít. Két egymásra merőleges gyalogátkelőhely jelzőlámpája szinte egymás mellett van, így aki nem lát, képtelen eldönteni, hogy melyik zebránál szabad a jelzés a sípoláskor. 

Méhes Ákos

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hangverseny a gyógyulásért

Rajka - „Erős hitem és a családom segített a felépülésben„ – suttogja betegágyán Sándorné Hönigmayer Erzsébet, aki Rajkán május végén egy balesetben életveszélyes koponyaalapi sérülést szenvedett, és lábszára is eltört. A rajkai civilek összefogtak támogatására. Számlát nyitottak és vasárnap jótékonysági hangversenyt tartanak. Tovább olvasom