Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Ötven mázsa ponty a Zátonyi-Dunába

Ötven mázsa halat – főleg pontyot – telepített a megyei horgászszövetség a Zátonyi-Dunába szerdán.
A horgászok évek óta panaszkodnak, hogy a Zátonyi-Dunán gyakran egész nyáron át semmit sem lehet fogni. A megyei horgászszövetség ezt most két intézkedéssel próbálja elkerülni. Egyrészt minden eddiginél több hal, összesen ötven mázsa került a folyóba tegnap. Másfelől az orvhalászok ellen szigorú ellenőrzéseket vezettek be a mostani telepítés után.

Intézkedési terv

A megyei szövetség néhány hete kerekasztal-beszélgetést tartott a rendőrség, a helyi önkormányzat képviselőivel a Zátonyi-ág helyzetéről, melyen konkrét intézkedési tervet fogalmaztak meg.

A halrács megfogja őket

Ezek közé tartozott, hogy idén ne a strand felőli oldalon próbáljanak halat telepíteni, hanem más – stabilabb – helyet keressenek. Így a helyi gombászokkal sikerült egyezségre jutni, s a halaskocsi az egykori itató felé vette az irányt. Azonban a talaj itt is túl lazának bizonyult a nehézgépjárműnek, így némi „huzavona" után az aszfaltos úton, a stranddal szemben állították fel a „csúszóhengert". A kezdeti kisebb gondok után a pontyok – és néhány amur – könnyedén csúszott a folyóba. A híd alatt néhány éve felállított – s folyamatosan tisztított – halrács ezen a szakaszon tartja a halakat.
A pontyok a telepítés után még fel-felbukkantak a vízben, nagyokat csapkodva.

Motorcsónakkal is ellenőriznek

Geiszbühl Róbert, a munkálatok irányítója elmondta: mától szigorú ellenőrzésre számíthatnak a pecások ezen a szakaszon. A mosonmagyaróvári őrző-védő kft.-vel és a rendőrséggel időpontokat egyeztettek, többek közt motorcsónakkal járják majd naponta a környéket. Szeretnék, ha nem rapsicok hálójába kerülne az a hal, melyet a befizetett horgászjegyek árából vásárolt a szövetség. Mindenesetre már tegnap is mérgelődtek a haltelepítők: néhány perccel a csúsztatás befejezése után egy általuk „zavarosban halászónak" nevezett férfit láttak felbukkanni. Mint mondták, „jött felmérni a terepet".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezenyére ''igazolt'' a polgármester?

A kereszténydemokraták pénteki sajtótájékoztatóján Csorba Dezső elnök elmondta: a város idei… Tovább olvasom