Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Ötletszerű beavatkozások után átfogó koncepció

Mosonmagyaróvár - Átfogó közlekedési koncepció hiányában a különböző fejlesztések, forgalomszervezések nem rendszerszemléletbe ágyazottan történtek Mosonmagyaróváron. Most nekiláttak a város közlekedési koncepciója elkészítésének.
A szakemberek közlekedési szempontból feltérképezték Mosonmagyaróvár egészét és számos megoldásra váró problémával szembesültek. Kalincsák István osztályvezető szerint jó döntéseket csak akkor tudnak hozni, ha ahhoz megfelelő információk állnak a rendelkezésükre. Ezért döntöttek úgy, hogy első lépésben elkészítik a város közlekedési koncepcióját, ami aztán megadja a további fejlesztések irányát.

Az osztályvezető elmondta: Mosonmagyaróvár speciális helyzetben van, nemzetközi főútvonalak találkozásánál a fordítókorong szerepét tölti be, rendkívül nagy tranzitforgalom halad itt keresztül.

A városnak korábban készült rendezési terve, ami tartalmaz elképzeléseket a lehetséges elkerülőutakra is. Ezt azonban felül kell vizsgálni. A terv készítésekor például még a Barátság út volt a város határa, mára ez kitolódott szinte egészen a mosonszolnoki bekötőútig.
Az évtizedek alatt kialakult helyi úthálózat vonalas, centrikus elrendezése mára a város fejlődésének a gátja, hiszen minden ezen a nyomvonalon zajlik. A több kiépült lakóterület miatt a korábbi egyensúly megbomlott. Ezért például a Szigetköz felől érkezők csak az egész várost átszelve tudják elérni a vasútállomást vagy az autópályát. Jelenleg Mosonmagyaróváron 280 gépjármű jut ezer lakosra, ez az arány néhány éven belül várhatóan lényegesen magasabb lesz. A városnak jelenleg is számos olyan pontja van, ahol gyakorta alakulnak ki torlódások. Az
autók számának emelkedésével már akár két-három év múlva az egész város közlekedését ellehetetlenítik ezek a problémák. Előtérbe kell helyezni a tömegközlekedést, ami jelenleg sajnos nem szolgálja ki a valós igényeket, ezért feltétlenül átalakításra szorul. A torlódások és a környezetszennyezés csökkentése érdekében nagyobb teret kell adni a kerékpáros-forgalomnak. Ezt nem feltétlenül bicikliutak építésével kívánják elérni, hanem olyan úthálózat kialakításával, ahol az utakat, kereszteződéseket alkalmassá teszik a biztonságos kerékpáros-közlekedésre.

A szakemberek szerint az évtizedek alatt kialakult helyi úthálózat vonalas, centrikus elrendezése mára a város fejlődésének gátjává vált.

Kalincsák István szerint a közlekedési koncepció mellett elengedhetetlen, hogy rendelkezzenek a szükséges adatnyilvántartásokkal is. Nem volt például ez idáig a városnak jelzőtábla-nyilvántartása, amit azonban az elmúlt időszakban elkészítettek. Ebből kiderül, jelenleg mintegy 1960 közlekedési tábla van a városban, számukat az osztályvezető szerint a forgalomszabályozásokat követően vélhetően csökkentik majd. Felmérték továbbá az utak állapotát is, eszerint nagyon sok vár felújításra. Erre végrehajtási programot dolgoznak ki.

A távlati célok mellett a jelenre is gondolni kell. Éppen ezért alkalmaznak a Károly–Erkel–Kiserdő utcák csomópontjában új körforgalmi megoldást, amit később akár más helyre is át tudnak telepíteni. Kalincsák István szerint a körforgalom hosszú távon itt nem állja meg a helyét.

A Lajta-híd második elemének beépítését követően lényegesen megnő a forgalom, így a végső megoldás egészen az ipartelepig tartó összehangolt jelzőlámpás rendszer lehet.

A múlt év végén megkezdett körforgalom kiépítésének befejezését erre a hétre tervezték, ám az időjárás közbeszólt. Ám amint lehetséges, nekilátnak a munkálatoknak. A második hídelem beépítésével kapcsolatban az osztályvezető elmondta: több árajánlatot is kértek erre. A több mint 100 millió forintos munkálatok finanszírozására egyelőre keresik a pályázati lehetőségeket.

Olvasóink írták

  • 14. Vodnyánszky Norbert 2008. március 19. 12:37
    „Hello pan.cser!
    Nem tiszteletköröket akarok róni, hanem közlekedni szeretnék... Ez egy nagyon gyenge kereszteződése a városnak, de mivel most ezt próbálják idestova öt hónapja (ha jól emlékszem) alakítani, így ezen van a fókusz. Sajnos foglalkozásomból eredendően egy ilyen kriminális kereszteződés jelentősen hozzájárul az idegi elgyengülésemhez...

    Az utcaátnevezések témához: abszolút nem érdekel, hogy mennyibe kerül. Az értelmét nem látom! Valaki világosítson fel! Bár szerintem minden egyes ilyen célra elköltött forint az ablakon kidobott pénz...

    Szegény máriakálnoki önkormányzatnak arra sincs pénze, hogy a Malomdülőben utcanévtáblákat rakjanak a sarkokra, mi óváriak meg ilyenekre költünk... Hogy irigyelhetnek minket!”
  • 13. dinó 2008. március 18. 20:45
    „Tommi!
    Nem az 50-es sebességhatárt kell ,tudomásul vennni hanem a KRESZT!!
    Amit nagyon sokan nem tudják...!
    A Telizöldet szerinted itt Móvárón hányan tudták?????
    "Nagyon sokan nem is Hallottak róla"”
  • 12. Tommi 2008. március 12. 22:20
    „A Károly és az Erkel utca kereszteződésébe tökéletes ötlet a körforgalom, legalább kicsit lassítja azt a néhány idiótát akik szerint rájuk nem vonatkozik az 50-es sebességhatár! Valóban lenne még néhány hely ahová forgalomgyorsító hatású lenne egy egyszerű akár virágládás körforgalom is!”
  • 11. hyundai 2008. március 09. 08:06
    „Jó ötlet a virágláda, azonban vannak bizonyos szabályok ami alapján készíthető egy körfogalom. Sok jó ötlet van, amit sajnos a jogszabályok miatt kell elvetni!!! Ezt vegyük figyelembe. A másik, hogy a volt városvezetés vajon mit csinált az utakkal 12 évig? A jelenlegiek 2 éve vannak ott, csodát azét nem lehet várni ennyi idő alatt! Saját infó, hogy most ésszel újítanak, előbb megtervezik (gáz, víz stb.) és utána megy csak az aszfalt! Ne legyünk türelmetlenek!

    üdv:Kornél”
  • 10. DonPepe 2008. március 09. 02:05
    „Csak példát kellene venni az ausztriai körforgalmakról! Egyszer meg kellene nézni egyet! Mert én már láttam! A Kiserdő-Károly utca sarkára olyanból három is elférne!!! Egy kis festés kör alakban, virágláda és már kész is!!!”
  • 9. pan.cser 2008. március 07. 21:00
    „Kedves Vodnyánszky Úr! Túl sok a hagyaték az új városvezetésnek, ezek közé tartozik a forgalmi rend is. Az előző vezetésnél toronymagas prioritása volt a Sportcsarnoknak, ami tényleg taccsra vágta volna a várost évtizedekre. Az utcaátnevezések költsége majdnem egyenlő a nullával a gigaberuházáshoz viszonyítva. A kiserdei csomópont többszörösen kevesebb pénzből fog elkészülni, mint amennyit az elődök emlegettek. Május elsején már róhatod a tiszteletköröket rajta!”
  • 8. okoskodó 2008. március 07. 20:17
    „Ez már megint milyen cikk? Olyan autószerelőből lett újságírós! Olyan üres lap kitöltő! A tartalmáról meg ne is beszéljünk, minden évben el kell költeni néhány milliót, hogy a "szakértők" el tudják készíteni a munkájukat, és utána mondhatják, hogy a régi tanulmány már elavult így új kell. Olyan Móvári sportcsarnokos, stb....Pénz nélkül mit lehet fejleszteni??....A városba települő termelő vállakozásokról írjon autószerelő úr, meg a csökkenő munkanélküliségről, meg a növekvő iparűzési adóbevételekről! Persze csak tényszerűen! MIndenki ujjongva fogja olvasni!”
  • 7. Vodnyánszky Norbert 2008. március 07. 08:30
    „Lenne egy-két hely a városban, ahol egy-egy körforgalmas csomópont kirántaná a ganéból a város közlekedését... Sok helyen még komoly, nagy méretű is elférne, nem beszélve azokról, amiket Győrben tényleg egyre gyakrabban alkalmaznak, a kicsike, csak bólyákkal és kövekkel feljelölt "mini" körforgalmakról!
    Milyen jó lenne végre, ha a Károly út (Marx Károly út) és az Erkel út (Engels Frigyes út) kereszteződése is elkészülne... Ha jól emlékszem október óta készül... Említésre méltó helyek a Szentháromság szobor környéke, a Mosonyi Mihály úti kereszteződés a Széchenyi lakótelep kijáratánál, a Fő utca - Honvéd utca kereszteződése... Sorolhatnám! Körforgalmat mindenhová! Még a körforgalomba is körforgalmat! Azt a pár lámpát meg össze kellene hangolni valahogy, nem lehet olyan nagy ügy az, megintcsak Győrt kell említeni, ott a példa, hogy van remény és megoldás.
    Lehet, hogy a toronymagas prioritású utcanév átnevezési projektek helyett ezekre kellene egy kicsit többet koncentrálni (uram bocsát költeni akár) Aki sokat közlekedik a városban, annak nap mint nap vörös a feje az idegességtől, igaz a jogosítvány megszerzésekor lehet, hogy jobban a delikvensek fejébe lehetne verni az előzékeny, udvarias, dinamikus haladás, közlekedés alapjait.”
  • 6. pan.cser 2008. március 06. 20:40
    „Miért nem állja meg a helyét a körforgalom Kalincsák úr szerint a k hosszú távon a volt Barkácsboltnál? Tudom vannak akik hidegrázást kapnak a körforgalomtól, de Kalincsák is is közéjük tartozik? A körforgalom folyamatos mozgást tesz lehetővé a Tesconál látjuk micsoda iszonyú forgalmat tud lebonyolítani, ha az emberek megtanulják, hogyan kell itt közlekedni!”
  • 5. Max 2008. március 06. 16:14
    „Virágláda okos ötlet. Alámpák soha nem lesz teljesen jó mert nem lehet összehangolni, túl rövid a táv tescó felöl. Itt soha nem fog zöld húllám lenni. Sokkal több körforgalom kellene, azzal gyorsabb a haladás. Aki nem hiszi az csak menjen el Győrbe, ott a mellék utcákban is körforgalom van. Ott működik csak itt nem? A város vezetöket elkellene küldeni tanfolyamra Győrbe e téren.”
  • 4. Z. 2008. március 06. 15:22
    „Na igen... Miért legyen egyszerű, ami bonyolult (és drága) is lehet?!? A lámpák összehangolása valóban nem ártana!!!”
  • 3. Anton 2008. március 06. 13:08
    „Így van nem lámpás kereszteződések kellenek. A virágládás körforgalomat már én is javasoltam az illetékesnek de lehet hogy az "túl olcsó és bonyolult lenne". A körforgalom sokkal rugalmasabb mint a lámpa.”
  • 2. anagyali 2008. március 06. 11:33
    „A virágládás megoldás igen nagyszerű. Hajrá! Más. Tényleg ráférne egy felújítás a városi forgalomra. A Tesco előtti körforgalomtól a Campingig nem lehet egyhuzamba eljutni. Ahány lámpa, annyi piros. Az áthaladás kb 20 percbe telik. Pedig meg lehetne oldni 10 percből is. És a sebességkorlátozást is tudánk tartani. A lámpákat kellene először is összehangolni.”
  • 1. marx k 2008. március 06. 08:19
    „Elkell dönteni a tisztelt vezetőségnek, hogy egyáltalán mit akarnak csinálni a városban. Az utak olyan rossz álapotban vannak, hogy biciklivel is rázós végig menni rajta. Megjavítanak egy útcát drága pénzért, majd kéthét múlva felbontják mert gáz, víz, szenyviz elvezetése következik. Att adáskor vagy "vakot vagy rövidlátó" illető vaszi átt az adott útszakaszt. Amely úgyan úgy néz ki mint felújítás előtt. A Marx Károly körforgalomat meg minek akarják meg csinálni, ha úgy is el akarják vinni valahova máshova. Mért nem mindjárt jelző lámpát raknak fel, itt a forgalmat nem befolyásolja a közlekedést. Különben is nem kell 100mil.-rá, hanem beton virágládát kell kihelyezni megadott körbe és kész is a körforgalom, még a városkép is mutat valahogyan.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik a cserbenhagyót

Mosonmagyaróvár - Megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott az az ismeretlen kamionos, aki… Tovább olvasom