Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Osztrák vonatjeggyel a helyi buszokon

Mosonmagyaróvár - A tervek szerint rövidesen a Bécsből eurorégiós szerelvénnyel érkezők felszállhatnak vonatjegyükkel Mosonmagyaróváron a helyi járatú buszokra. Erről a napokban tárgyalt a polgármester az osztrák vasúttársasággal.
A város idegenforgalmának fellendítése érdekében tárgyalt a minap Mosonmagyaróvár polgármestere az osztrák vasúttársaság (ÖBB) képviselőivel. Bécs és Győr között kétóránként közlekedik egy-egy eurorégiós szerelvény, amelyeken az utasok száma a felmérések szerint egyre nő. A statisztika szerint havonta átlagosan ezer utas érkezik Mosonmagyaróvárra ezeken a szerelvényeken.

Az eurorégiós járatok a kényelmes utazás mellett vélhetően alacsony tarifájuk miatt népszerűek, hiszen jelenleg mindössze 9 euróba kerül az oda-vissza út Bécs és Mosonmagyaróvár között.

Szabó Miklós polgármester szerint éppen ezért az osztrák fővárosból vonaton érkező turisták nagyban hozzájárulhatnak a Lajta-parti város idegenforgalmának javulásához. Ám vonzóbbá kell tenni számukra a várost és komfortosabbá az idejutást is. Jelenleg elsősorban a fogászat és a szépségturizmus miatt járnak át nyugati szomszédaink Mosonmagyaróvárra, ám a polgármester úgy véli, a most zajló fürdőrekonstrukció befejeztével várhatóan ismét fellendül a termálturizmus.

Ausztriából érkezők: Az eurorégiós vonatjeggyel a mosonmagyaróvári helyi buszokra is felszállhatnak majd az utasok.
Ausztriából érkezők: Az eurorégiós vonatjeggyel a mosonmagyaróvári helyi buszokra is felszállhatnak majd az utasok.

A polgármester szerint jelenleg meglehetősen problémás a bejutás a vasútállomásról a belvárosba. Az osztrák vasúttársasággal történt egyeztetés ezt a problémát orvosolná. A tervek szerint az eurorégiós szerelvényekre megváltott vonatjegy árába beépítik a mosonmagyaróvári helyi tömegközlekedés díját is. Így a Bécsben megváltott vonatjeggyel az utasok felszállhatnak majd a helyi buszokra a Lajta-parti városban. Az ÖBB képviselői is támogatják az elképzelést, kiadványukban például már jelenleg is népszerűsítik Mosonmagyaróvárt.

Az önkormányzat most a Kisalföld Volánnal tárgyal ebben a kérdésben. Emellett a városnak gondoskodnia kell majd különböző idegen nyelvű információs táblák kihelyezéséről is, valamint megoldást kell találni a vonat- és buszjáratok megfelelő összehangolására.

Az utóbbi időszakban az önkormányzatnak egyéb könnyebbítéseket is sikerült elérnie a vasúti közlekedés terén. Jelenleg három olyan nemzetközi vonatpárral több áll meg Mosonmagyaróváron, amikre korábban csak a hegyeshalmi állomáson lehetett felszállni.

Olvasóink írták

  • 4. rivotril 2008. március 25. 22:50
    „pont a bécs felöl érkezöknek lesz ingyen a helyi járat? vicc... azoknak van a legkevésbé szükségük erre a kedvezményre, bezzeg a pl 2 gyerekes anya sujos ezrekér vegyenek buszbérletet hogy ne keljen minuszokba, hoban esöben biciklizni szegény gyerekkel.mer ijen is van elég sok.”
  • 3. barbyyka 2008. március 25. 12:58
    „Érdeklődnék, hogy melyik az a három vonatpár amelyik megáll Mosonmagyaróváron?Érdekes 2éve járok Budapestre vonattal Hegyeshalomból mivel nem áll meg ic Móváron csak egy vonatpár!A cikk miatt megnéztem az elvirát ott sem ír ezekről a vonatokra!”
  • 2. vélemény_ 2008. március 23. 21:25
    „Nagyon sajnálom szegény taxisokat. Biztos nehéz lehet nekik. Végre egy intézkedés, amivel valóban javulhat egy kicsit a város idegenforgalma. De "misi75" szerint a néhány helyi taxis egyéni érdekeit előtérbe kell helyezni az egész városéval.”
  • 1. misi75 2008. március 23. 11:10
    „Szeretnék gratulálni a Polgármster Úrnak az újabb "jó" döntéséhez ! Még azt a kevés külföldi utast is felteszik a buszra nehogy véletlenül taxiba űljön ! Ránk miért nem gondolnak ? Szinte minden városban van a vasútállomáson "taxi-droszt" ! Óváron miért nincs ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biciklisbaleset szemtanúit keresik

Mosonmagyaróvár - Egy csütörtök délután a Fertő soron történt biciklisbaleset résztvevőinek, illetve… Tovább olvasom