Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Ősszel rendezik meg az első közép-európai sommelier bajnokságot Dunakilitin

Tíz ország sommelier-i mérhetik össze tudásukat szeptember 30-án és október 1-jén a Közép-európai Sommelier Bajnokságon.

A első regionális szintű, professzionális versenyt a Magyar Sommelier Szövetség (MASOSZ) és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. rendezi meg Dunakilitin.

A bajnokság egyik legfőbb célja, hogy a MASOSZ 2011 szeptemberi megalakulásával elindult szakmai párbeszéd átíveljen az országhatárokon túl is, és együttműködések jöjjenek létre a környező országok szövetségei között - mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Klemens Ádám, a MASOSZ főtitkára. Káli Ildikó elnök hozzátette, hogy az elmúlt esztendőkben több magyar sommelier is részt vehetett Európa- és világversenyeken, de nagy hátrányt jelentett számukra, hogy nem volt versenyrutinjuk.

A Közép-európai Sommelier Bajnokságon az indulók ezt a rutint szerezhetik meg és a kollégák egymástól is élesben tanulhatnak - emelte ki. A MASOSZ elnöke közölte: a kétnapos bajnokság hivatalos nyelve nem csupán az írásbeli és a gyakorlati feladatok megoldásakor, hanem a rendezvény közben zajló összes kommunikáció alkalmával is az angol lesz.

A versenyre a Magyarországgal határos államokból, valamint Csehországból és Lengyelországból hívnak meg két-két sommelier-t a nemzeti szakmai szervezeteken keresztül, így a tervek szerint összesen húsz szakember mérheti össze tudását Dunakilitin. Káli Ildikó az MTI kérdésére elmondta, hogy a magyar sommelier-k a MASOSZ-nál jelentkezhetnek a bajnokságra.

Rigler Zsolt, a lebonyolításért felelős Bormarketing Műhely ügyvezetője hozzáfűzte: a versenyen minden részt vevő országból egy-egy újságírót is vendégül látnak, hogy azok hírét vigyék a magyar borkultúrának.

A számos szakmai programmal, hagyományteremtő céllal meghirdetett bajnokságon a Szigetköz gasztronómiája is kiemelt figyelmet kap majd - árulta el.

A bajnoksággal kapcsolatos további részletek a Magyar Sommelier Szövetség hivatalos honlapján, a sommelierhungary.hu bajnokságok menüpontja alatt lesznek elérhetők. Az esemény az Agrármarketing Centrum támogatásával, a Magyar bor, mindenkor kampány keretében jön létre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vera és Rakonczay Gábor egy kenuban - fotókkal frissítve

Szerdán reggel 9 órakor Hainburgból indul az a jótékonysági vízi túra, melyet a mozgássérült Izsó… Tovább olvasom