Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Ősszel kezdődhet a templombelső rekonstrukciója

Hosszas előkészítés után várhatóan az ősz folyamán elkezdődhet a lébényi templom boltozatának stabilizálása, felújítása. Közel egy éve ugyanis állványok alatt folyik az istentisztelet, miután több négyzetméternyi vakolat hullott le. Emiatt koncertek, esküvők maradtak el az ország híres román kori látványosságában.
Szinte folyamatosan jönnek a vendégek a nemrég külsőleg megszépült lébényi Szent Jakab-plébániatemplomba. A látogatókat Gulyásné Kaszás Marianna vezeti körbe. Elsőként a teljesen átalakult egykori barokk plébániaépületben kalauzol, ahol templomtörténeti kiállítás nyílt, de a Szent Jakab-zarándoklatról is többet megtudhatnak az érdeklődők. Utána a templomhoz kíséri a vendégeket: röviden beszél a felújításról, a román kori épület érdekességeiről, majd nyílik az ajtó: még mindig állványok csúfítják el a templomot (ezt van, aki csalódottan észleli).

A Kisalföldben még idén márciusban írtunk arról, hogy akkor már mintegy fél éve felállványozták a boltozatot, miután kéttalicskányi vakolat hullott le róla, olykor ököl nagyságú elemekkel. Gőgh Tibor plébános akkor elmesélte, hogy sok esküvőt lemondtak, de koncerteket sem tartottak meg emiatt.

Belső védőtető készült a lehulló vakolat ellen a lébényi templomban. Ez alatt tartják az istentiszteleteket, de a látogatókat is itt fogadja Gulyásné Kaszás Marianna idegenvezető (a felvételen).
Belső védőtető készült a lehulló vakolat ellen a lébényi templomban. Ez alatt tartják az istentiszteleteket, de a látogatókat is itt fogadja Gulyásné Kaszás Marianna idegenvezető (a felvételen).

– Évente 3–4 ezer látogató jön Lébénybe. Tavaly – a külső felújítások idején – valamelyest csökkent ez a szám, de reméljük, sokan fedezik fel újból. Többen kérdezik, amikor telefonon hívnak, hogy fel van-e még a templom állványozva – tudjuk meg az idegenvezetést vállaló Gulyásné Kaszás Mariannától.

Szabó Pétert, a győri egyházmegye építési irodájának vezetőjét kerestük meg azzal a kérdéssel, hogy mikorra kerülhetnek le az állványok a Szent Jakab-plébániatemplom belsejéből.

– Hosszas előkészítő munka után az illetékes építési hatóságnál elindítottuk az építési engedély megszerzésének folyamatát. Az engedélyt a közeljövőben kaphatjuk meg. Ezt követően a kivitelezésre pályázatot írunk ki. A beruházás során a boltozatot kell stabilizálni és a vakolatot felújítani. A munkálatok a terveink szerint még idén ősszel elkezdődhetnek, és hosszú évtizedekig jelentenének megoldást – mondta el érdeklődésünkre a szakember.

Szabó Pétertől tudjuk, hogy a templombelsőben utoljára a XIX. század végén végeztek rekonstrukciót. Az egyházmegyei építési iroda vezetője szerint ezzel szemben a külsejéhez – az épület kárára – többször is hozzányúltak. Ennek orvoslására is vállalkozott a nemrég befejezett, pályázati támogatást is élvező több mint háromszázmillió forintos projekt.
A templombelsőnél maradva: a szakember arról beszélt, hogy az idők folyamán a boltozat kötőanyaga romlott, a téglák közül a habarcs kiporlott. A külső felújítás idején a vakolatból nagyobb darabok hullottak le. Éppen ezért – a balesetek elkerülése végett is – állványozták fel a mennyezetet.

– Ezeket a munkálatokat előre nem tervezte az egyházmegye, így a rendkívüli keretből kell saját forrásokat fordítanunk rá. Megfelelő pályázati lehetőség híján pályázni sem tudunk egyelőre erre a célra – szögezte le Szabó Péter.

Az említett beruházás (a korábbi külső felújítással) a boltozat stabilizálásával azonban nem oldja meg teljesen a templom jövőjét. Az irodavezető hozzáfűzte: olyan gondokra is megoldást kell a későbbiekben keresniük, hogy hogyan orvosolják a falak vizesedését, a padlóburkolati problémákat és el kellene tüntetni a régi beázások nyomait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borárverés a gyermekosztály javára

Borárverést indított a Szigetköz Ízei, Vármegye Borai Fesztivál szervezője a mosonmagyaróvári… Tovább olvasom