Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Orvhalászok fenyegetik a halőröket

Szilágyi Gábor, a győri Előre Htsz ügyvezető elnöke elmondta: a napokban egyik halászati ellenőrét Héderváron érte inzultus.
A htsz tapasztalatai szerint a tetten ért rapsicok gyakran életveszélyesen megfenyegetik az őröket: szervezett bandákba verődnek, nem tisztelik az ellenőröket sem. Nem rettennek vissza semmitől: minden második tettenéréskor életveszélyesen megfenyegetik az ellenőröket.

Idén áprilisban a Duna hullámterében karddal és késekkel támadtak a lebukott orvhalászok a győri Előre szövetkezet két halászati ellenőrére, majd elfutottak. Hálóval fogták a halakat és gereblyéztek, a legbrutálisabb módját választották a halfogásnak. Megtagadták irataik átadását, majd öt izmos férfi kezében karddal, késsel és „viperával" üvöltözve támadt az ellenőrökre. Egyiküknek a torkához is odatették a kardot. Azonban amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűntek el: szerencsére tettlegességre ekkor nem került sor.

Szilágyi Gábor, a győri Előre Htsz ügyvezető elnöke elmondta: a napokban egyik halászati ellenőrét Héderváron érte inzultus.
– A hédervári csatornánál vasárnap délben egy táplizó férfira lett figyelmes a halőr – kezdte. – Megkérdezte, hogy akadt-e a hálóba valami, majd igazolta magát, s az engedélyeket kérte. A férfi közönyösen annyit mondott, hogy nincs neki, s nem érdekli az ellenőrzés sem. A túlsó parton egy másik, szintén helybéli férfi figyelte az eseményeket. Az orvhalász összepakolt, s indulni akart, ám az ellenőrünk visszatartotta, s telefonon segítséget kért a rendőrségtől. Néhány percen belül a hídon több autó is megállt, s inzultálni kezdték az ellenőrt. „Kitekerjük a nyakad" – így fenyegették a halőrt, s a többi összeverődött – körülbelül nyolc embert – is hergelték. Ketten meg is indultak az ellenőr felé, ám a rendőrök kiérkezése megoldotta a helyzetet. Az igazoltatás során az orvhalász eszközeit lefoglalták, s ellene feljelentést teszünk a megyei FM-hivatalnál. Az ellenőrünk a hangadót pedig becsületsértésért jelenti fel: ebben a halászati szövetkezetünk is támogatja. A halászati őr ugyanis hivatalos személynek minősül – mondta Szilágyi Gábor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökoturisztikai központ 223 millióból

Az előzetes ütemterv szerint folyik a mosonmagyaróvári várpince és Vár-tó felújítása. Az elmúlt hetekben a szakemberek elvégezték a szükséges bontásokat, a napokban pedig kezdődik a pince belső szigetelése. A nyár végére várhatóan elkészül az idegenforgalmi komplexum. A magyaróvári belváros korábban vonzó idegenforgalmi látványossága, a Vár-tó és környéke már évek óta rendezetlen és elhanyagolt volt. Tovább olvasom