Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Operaházban jártak a gyermekek a lionok jóvoltából

A helyi karitatív szervezet jóvoltából nemrég negyven rászoruló gyermeknek egy különleges élményben lehetett része.
A Jancsi és Juliskát tekinthette meg a budapesti operaházban negyven mosonmagyaróvári gyermek a helyi Lions klub szervezésében a napokban.

– Az operaházi látogatáson hátrányos helyzetű, többgyermekes családban vagy gyermekotthonban nevelkedő diákok vehettek részt, akik közül sokan még Budapesten sem jártak – tudtuk meg Deé Rita Lions-elnöktől. – Még decemberben kaptuk a lehetőséget a budapesti Klauzál Lions Clubtól, akik hagyományosan megrendezik ezeket az előadásokat, idén immár nyolcadszorra. Ezúttal több mint nyolcszáz gyerek láthatta a műsort, melynek végén nagy élményként a szereplőkkel is találkozhattak, fotózkodhattak. Egy kis kirándulással is egybekötöttük az utat.

Az elnök elmondta: a budapesti szállításhoz, az úton való harapnivalóhoz is kaptak támogatást helyi vállalkozóktól.

Egyébként a karitatív szervezet a tavaly indított Lions-teadélután keretében a minap köszönte meg segítőinek az év folyamán nyújtott támogatásokat.

A Jancsi és Juliska című előadást nézhették meg a mosonmagyaróvári gyermekek az operaházban.
A Jancsi és Juliska című előadást nézhették meg a mosonmagyaróvári gyermekek az operaházban.

– A Lions klubnak a vakok és gyengénlátók a kiemelt támogatottjai. Ezt a helyi szervezetünk is fontosnak tartja. Éppen ezért március 25-re első alkalommal hirdettük meg a Vakvacsora nevű programunkat. Háromfogásos meglepetésvacsorára invitálunk mindenkit, melyet bekötött szemmel kell elfogyasztani. A résztvevők számára már a recepción „elsötétül a világ". Innen szemtakaróban kísérik majd őket a négy-hat fős asztalokhoz, ahol elfogyasztják a vacsorát. Minden asztalnál jelen lesz egy gyengénlátó, aki segíti társait. Mivel a résztvevők ideiglenesen „elveszítik" a látásukat, így a vacsorát olyan meglepetésprogramok, élmények színesítik majd, melyek a többi, felerősödött érzékeiknek, így a hallásnak, tapintásnak kedveznek. Ezzel az empátiát, szociális érzékenységet növelő eseménnyel szeretnénk felhívni a figyelmet a köztünk élő vakok és gyengénlátók helyzetére, valamint a látás védelmére – magyarázta az elnök.

A rendezvény bevételét a klub a vakok és gyengénlátók egyesületének ajánlja fel eszközbeszerzésre. Úgy tudjuk, hogy egy tandemkerékpár vásárlását tervezik, hogy a sorstársak is átélhessék a kerekezés örömét.
Deé Rita a közeljövő terveiről még elmondta: tavasszal újból meghirdetik szűrőprogramjukat. Júniusban a mosonmagyaróvári lionok képviselik az országot az olaszországi békevilágnapon. Egyébként a napokban olasz vendégek látogatnak majd el Mosonmagyaróvárra.

Támogatói jegy


A vakvacsora támogatói jegyára 6900 forint, de a Lions Club Mosonmagyaróvár szívesen veszi olyanoktól is a felajánlásokat, akik esetleg a vacsorán nem kívánnak részt venni, de támogatni szeretnék tevékenységüket. Bővebb tájékoztatás kérhető Deé Ritától a 06-70/637-4845-ös telefonszámon és a deerita.
mail@gmail.com címen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szírekkel buktak le a csempészek

Egy szerb rendszámú autót állítottak meg a határrendészek a hegyeshalmi átkelőnél a minap. A kocsit… Tovább olvasom