Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Olimpiai és világ- bajnokok lóháton

Máriakálnok - Brazíliától Hongkongon át Japánig húsz nemzet ötvenhét versenyzője mérkőzik meg péntektől négy napon át a harmadik Bardusch-kupán.
 – Rekordszámú nevezés érkezett idén a versenyre. Míg tavaly tizennégy nemzet vetélkedett, idén huszonegy ország ötvenhét versenyzője nyolcvannyolc lóval jelentkezett – tájékoztatott Komjáthy György, a máriakálnoki Bardusch-kupa nemzetközi díjlovagló verseny szervezője. Idén olyan távoli országokból is jönnek, mint Brazília, Hongkong, Indonézia, Japán, Malajzia, Új-Zéland vagy Kanada. Németországból – ahol a sportág komoly hagyományokkal rendelkezik és igazi nagyhatalomnak számít – 15 lovas 27 lóval érkezik. A máriakálnoki versenyre a sportág olyan jeleseit is várják, mint az olimpiai bajnok Ulla Salzgebert és Alexandra Simons-de Riddert, de itt lesz a világbajnok Holga Finken is.

A verseny színvonalát jelzi, hogy a világ legnagyobb díjlóeladó istállójából, a Kasselmann-központból három kiváló lovas kilenc lóval érkezik, köztük a hároméves korában világrekord áron eladott, legendás fedezőmén, Lord Sinclair, amelyet a szakma minden idők egyik legjobb lovának tart. A már említett német nevek mellett természetesen a teljes magyar élmezőny is készül a versenyre.

Komjáthy György szövetségi kapitányt arról kérdeztük, milyen eredményeket várnak a hazai versenyzőktől: – Minden kategóriában, ha győzelemre nem is, de jó eredményekre számíthatunk. Így esélyes a budapesti Garai Máté az ifjúsági kategóriában, a fiatal lovas kategóriában a győri Sámoly Zsófia, aki klubtagunk is. Reméljük, Kafka Nándor sem fog szégyent hozni ránk, akárcsak a felnőttek között az elmúlt évben már kiválóan szereplő Kafka Zsófia Monorról és Dallosa Zsófia Dunakesziről. A verseny házigazdája, Komjáthy György is bízik az eredményességben: tavaly háromszor állhatott a dobogó második fokán.

A szövetségi kapitány hozzátette: a díjlovaglósport hazánkban most kezd elterjedni. Eddig csak egy szűk kör űzte a sportágat, mivel kevés a kiképzőhely és az edző az országban. Viszont egyre nagyobb a lovaglás iránti igény.

Négy napon át

A négynapos versenyre május 9–12. között a belépés ingyenes, minden díjlovaglás iránt érdeklődő nézőt várnak. A program mindennap reggel 8 órától kezdődik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy torony nyolcezer háztartás energiájáért

Jánossomorja - A tervek szerint akár már szeptemberben átadhatják Jánossomorja határában azt a… Tovább olvasom