Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Ökoturisztikai központ 223 millióból

Az előzetes ütemterv szerint folyik a mosonmagyaróvári várpince és Vár-tó felújítása. Az elmúlt hetekben a szakemberek elvégezték a szükséges bontásokat.

Az előzetes ütemterv szerint folyik a mosonmagyaróvári várpince és Vár-tó felújítása. Az elmúlt hetekben a szakemberek elvégezték a szükséges bontásokat, a napokban pedig kezdődik a pince belső szigetelése. A nyár végére várhatóan elkészül az idegenforgalmi komplexum.
A magyaróvári belváros korábban vonzó idegenforgalmi látványossága, a Vár-tó és környéke már évek óta rendezetlen és elhanyagolt volt.

A város és a terület kezelője, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara közösen pályázott az Interreg-programon azért, hogy komplex ökoturisztikai szolgáltatást nyújtó látogatóközpontot és a természetvédelmi kiállítóhelyiséget alakítson ki a vár körül. Az összességében 223 millió forintos beruházáshoz 210,5 milliós támogatást nyert a kar és az önkormányzat.

KAPCSOLÓDÓ ANYAG >>

Októbertől átépítik a várpincét (2006-09-23) >>

A teljes rehabilitációt 75 százalékban finanszírozza az Európai Unió, 20 százaléka állami támogatás, a fennmaradó öt százalékot kell az egyetemnek és a városnak biztosítania. Az évek óta kihasználatlan objektum a beruházást követően alkalmassá válik Mosonmagyaróvár és környéke növényvilágának és halainak bemutatására, az ehhez kapcsolódó szabadidős programok szervezésére, valamint tudományos kutatások végzésére is.

A várpincében és környékén olyan idegenforgalmi egységet hoznak létre, ahol bemutatható a Szigetköz élővilága, a halászat és a vízügyi tevékenység története. Ezt a várpincében kialakítandó bemutatóterem és az őshonos halfajok eredeti környezetben való megjelenítését szolgáló akváriumrendszer biztosítja majd. A tervek szerint mindemellett a hagyományos kézműves-tevékenységek – fűzvesszőfonás, hálókötés – oktatása is helyet kap majd. A pincében gasztronómiai centrumot is kialakítanak.

A program része továbbá a várkert és a Vár-tó rehabilitációja. A terület parkosításával, pihenőhelyek kialakításával, szigetközi növények ültetésével, jelölésével természetvédelmi bemutatóközpontot hoznának létre. A csaknem félhektáros Vár-tó felújítása során a város felőli kerítés kiépítését is elvégzik. Így a tó alkalmassá válik arra, hogy látványeffektusokat, szökőkutakat létesítsenek benne, illetve lehetőség nyílik a gyermekhorgászat megteremtésére is. Az elképzelések szerint a turisztikai központ télen is kínál elfoglaltságokat az ide látogatóknak a jégszobrászat, illetve korcsolyázás révén.

Dr. Szathmári László egyetemi docens a Kisalföldnek elmondta: az október elején kezdődött munkálatok az előzetes terveknek megfelelően haladnak. Az elmúlt hetekben a szakemberek elvégezték a  várpince belső bontási munkálatait, valamint a közművek rekonstrukcióját, cseréjét.

A bontás során néhány helyen előre nem látható hibák merültek fel, ezért ahol szükséges volt, helyenként a boltozatot statikailag megerősítették. Ennek ellenére a felújítás az ütemezés szerint folyik. A kivitelező cég szakemberei a napokban kezdik el a pince szigetelését. A külső vastag földréteg miatt csak belső szigetelést tudnak alkalmazni. A cég itt azt a technológiát használja, amivel a komáromi monostori erőd belső szigetelését is elvégezték. Ezt követik majd a különböző szakipari munkák. A tervek szerint májusra befejeződik a várpince belső felújítása és nyár végére elkészülhet az akváriumterem.

A várpince felújításával párhuzamosan végzik a Vár-tó rehabilitációját is. Az elmúlt hetekben megkezdték a meder kotrását. Emellett megkezdik a partvédelmet és a megfelelő vízszintszabályozás érdekében a zsilip rekonstrukcióját is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ragaszkodnak a saját állomásnévhez

2002 októberében a köztársasági elnök Károlyházát önálló községgé nyilvánította, s leváltak Kimléről. A helyi vasútállomás Károlyházán működik, ám azóta is Kimle elnevezéssel: közigazgatásilag azonban az újonnan alakult településen áll meg a vonat. Szép Károly károlyházai polgármester elmondta képtelenek voltak elérni, hogy megváltozzon a megálló neve. Tovább olvasom