Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Nyolc kilométer, tíz perc és húszmillió forint

Mosonmagyaróvár - Nyolc kilométer, tíz perc és húszmillió forint: ennyi „többlet" jut a Kisalföld Volánra, ha jövő márciusban lezárják a halászi hidat. Munkásjáratok, iskolatársulások, szlovák betelepülők: a közlekedési vállalattal szemben támasztott igények sokat változtak az elmúlt évtizedben.
Rémai Péter, a Kisalföld Volán mosonmagyaróvári üzemvezetője az utasszám visszaeséséről, a szülők igényeiről, a munkásjáratokról, határon túli terveikről és a halászi híd lezárása utáni állapotokról beszélt a Kisalföldnek.

– Az elmúlt években mennyit változtak a tömegközlekedéssel kapcsolatos igények?

– Rengeteget. Drasztikusan csökkent az utasszám mind a helyi, mind a helyközi járatokon. Tíz év alatt a helyi utas például hatvan százalékkal lett kevesebb. Ez összefüggésben van a demográfiai változásokkal is, s egyre többen autóval járnak.

– Az igényváltozások egyik oka nyilván az iskolatársulások létrejötte...

– Így van. A szülők gyakran nem veszik figyelembe, hogy falujuk melyik másik intézménnyel társult, s a szélrózsa minden irányába hordják a gyermekeiket. Például Dunasziget Dunakilitihez társult, mégis a szülők egy része Halászira, egy része pedig Mosonmagyaróvárra járatja gyermekét. Ez az érintett önkormányzatoknak és a Kisalföld Volánnak is gond. Gyakran megkeresnek bennünket azzal, hogy menetrenden kívül több busz álljon forgalomba. Néhány utasért többfelé menjen a busz úgy, hogy vissza üresen jöjjön – ez teszi gazdaságtalanná a működtetést. Visszatérve Dunakilitire: tavaly megkerestek bennünket a Dunaszigetről átjáró iskolások ügyében, ám nem fogadták el az ajánlatunkat, s magánvállalkozót bíztak meg a fuvarozással. Most újra tárgyaltunk az önkormányzattal, s végül egyezségre jutottunk. Más kérdés, ha kihasználatlan lesz a járat, később megszüntethetik azt.

Üresen: Jóval kevesebb az utas mind a helyi, mind a helyközi járatokon
Üresen: Jóval kevesebb az utas mind a helyi, mind a helyközi járatokon


– Az elmúlt években a falvakba kiköltöztek a nagyobb cégek, így a munkásjáratok is beindultak. Hogyan látja ezek jövőjét?

– Korábban a menetrend szerinti járatokkal vittük a munkásokat, ám ahogy a cégek erősödtek, úgy lett igény munkásjáratokra. Lébény és Mosonszolnok között például külön szerződést kötöttünk a megrendelővel. A dunakiliti „gumigyárig" a menetrend szerinti járatokat „húztuk ki", ám nemrégiben ez az üzem egy magáncéggel szerződött a szállításra. Előtte külön szerződést ajánlottak számunkra, ám kockázatos üzletnek bizonyult, így visszaléptünk. Pedig több mint tíz éve szállítottunk oda, volt, amikor több mint kilencszáz bérletesünk volt. A bevételcsökkenés miatt azonban lépnünk kellett: a fél 2-kor Mosonmagyaróvárról Dunakilitire induló három busz közül azért egyet meghagytunk a diákoknak.

– A költségcsökkentés az oka annak is, hogy a várostól tíz percre lévő feketeerdeiek hetente többször negyvenöt percet utazhatnak, mire Dunasziget felől bejutnak Mosonmagyaróvárra?

– Utasszámlálást végeztünk e reggeli járaton, s kiderült, hogy Feketeerdőn és Dunakilitin összesen tízen szálltak fel a buszra. Ám nem szüntettük meg, hanem Dunasziget felé irányítottuk, így az ottaniakkal kiegészülve járhat tovább.

– Továbbra is megoldatlan az itt élő szlovákok tömegközlekedési összekötése Pozsonnyal.

– Tárgyalásokat kezdeményezünk mind szlovák, mint osztrák irányba: vélhetően a határhoz közeli településeket célozzuk meg.

– A szigetköziek számára a legfontosabb kérdés a halászi híd lezárása. Eszerint jövő márciustól a tömegközlekedést is más irányba kell terelni. Mik az elképzelések?

– A közlekedés átszervezésében már a halászi híd leszakadásakor is részt vettem. Akkor épp az egyik sofőrünk mögött érkezett a rönkszállító, így ő a busz visszapillantójában látta is a történteket: én szóltam a közútkezelőnek az esetről. Ám az akkori átszervezést nem lehet újra elővenni. Többszöri egyeztetés után nemrégiben elkészítettük az előzetes – jövő évtől érvényes – menetrendet, ám ezen még apróbb módosítások lehetnek. A forgalom zöme a máriakálnoki Mosoni-Duna-híd felé terelődik: korábban napi nyolcvan járatról volt szó, ezt körülbelül hússzal csökkenthetjük. A forgalom másik része Dunakiliti felé megy, elsősorban Dunasziget felől. Néhány munkás- és diákjárat azért Dunaszigetről Halászi (s onnan Máriakálnok) felé is közlekedik majd. A buszok Mosonmagyaróváron a Rév majd a Magtár utca felé közlekednek: a „polgári" járat a belváros felé jön, a munkásjárat a mosoni gyárhoz. A Kisalföld Volán számára a Mosonmagyaróvárról Máriakálnok felé való terelés összesen napi 256 kilométer kerülőt jelent. Csak Halásziig 8,4 kilométer többletet, ami tíz perccel több menetidőt is igényel egy út alatt.

"A napi nyolcvanezer forintos pluszköltségünk – még ha a felújítási munkálatokat tartják is – jövő novemberig összesen közel húszmillióra rúgna, amit szeretnénk a beruházóra terhelni. Rémai Péter

– Egyébként nekünk sem lesz egyszerű az átállás: a máriakálnoki hídon egy busz és autó nem is fér el egymás mellett, nincs kerékpárút, nem tudni, az aszfalt bírja-e majd a terhelést.

Olvasóink írták

  • 4. MAN 2008. augusztus 01. 14:00
    „Ha a Volán olyan szuper cég miért veszítette el a Dunakiliti (Verit.) munkásjáratot? Tudja valaki? A Volánnal sokkal jobb volt utazni és attól tartok a téli üzemben gond lesz a maszekkal!!!”
  • 3. gerinctelen 2008. július 30. 20:00
    „Talán a Volánnak el kellene azon gondolkodnia , hogy mi okozza az utasszám csökkenését.Megvesszük a drága bérletet és olyan körülmények között utaztatnak bennünket ami balkáni. Nagyon sokszor télen hajnalban átfázva érkezünk meg Móvárra , mert nem fütenek , a buszsöförök /tisztelet a kivételnek/ arrogánsak , lekezelőek , a menetrendet kényük kedvük szerint alkalmazzák.Nem veszik észre , hogy mi egy szolgáltatásért fizetünk amiért szeretnénk valamit kapni is , de nem azt az érzést , hogy ők tesznek nekünk szivességet a fuvarozással.”
  • 2. egy feketeerdei lakos 2008. július 29. 11:55
    „Feketeerdő 6 km-re van Móvártól, mégis 45 percig tart az út, amig beérnek a munkahelyükre. Reggel felszállnak a buszra 5óra 25-kor és utaznak 45 percet. Hazafelé szintén 45 percet utaznak mire hazaérnek. Mért nem lehet megcserélni az utvonalat és reggel Dunasziget felé indulna a busz, délután pedig Feketeerdő, Dunakiliti felé. Szerintem a Dunsziget majdnem féluton van, nekik mindegy lenne. Erre nem gondol a Volán? Ha lezárják a halászi hidat még fél órával többet utazunk?”
  • 1. szadesz 2008. július 29. 09:36
    „Kevesebben utaznak: na ja, nem kellett volna a "teszkóhoz" telepíteni a buszokat;
    Amilyen ritkán járnak a helyi járatok és amennyire drága, én is inkább kerékpárra ülök vagy autóba, sőt volt olyan is, hogy a buszállomástól hamarabb leértem a vasútra, mint a busz...

    de sebaj, jön majd a pozsonyi metró :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két és fél méternél tetőzhet a Lajta

Mosonmagyaróvár - Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén kialakult… Tovább olvasom