Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Novákpuszta Csipkerózsikája

Kibontott falak, omladozó tető, kinőtt fa a teraszon – siralmas látvány az egykori novákpusztai vadászkastélyban.
Siralmas a kastély állapota, mely egykor jobb időket is megélt, akárcsak a düledező magtár – panaszolja egy, a nyolcvanadik évéhez közelítő, idős novákpusztai férfi. Mint mondja, még a kereskedő, szesz- és keményítőgyár-tulajdonos Mautner Henrikre is emlékszik, aki sok helyinek adott munkát. Ahogy a bácsit, úgy a kimlei faluvezetést sem hagyja nyugodni az Andrássy Aladár gróf vadászkastélyaként 1897-ben emelt épület sorsa.

Iskola 1961-ig, a ’80-as évekig mozi is működött Novákpusztán, 1998-ig klubkönyvtár is. A közösségi házat tizenöt éve nem használták, így állaga folyamatosan romlik. Most elsősorban a vizesedő falak jelentenek veszélyt az épületre.

A jelenlegi tulajdonos a falakat kibontatta, a melléképületeket felszámolta. Most se pénze, se ötlete nincs, viszont az ingatlantól nem válna meg, pedig érdeklődő lenne rá.

– Régebben orvos is rendelt helyben, ma kisbusszal hozzuk a betegeket Kimlére – vázolja a helyzetet Eller Gizella kimlei polgármester. (Novákpusztát 1966-ban csatolták Kimléhez – a szerk.)

– Részönkormányzatot szerettünk volna, ám ennek számos akadálya miatt végül az ügyeink összefogására hoztuk létre a helyi baráti kört, melyet jelenleg öten alkotunk – tudjuk meg a novákpusztaiakat a kimlei testületben képviselő Miklósi Istvántól. A fiatalember azon kérdésünkre, hol alapítana családot, gondolkodás nélkül rávágja: csakis Novákpusztán! Azt, hogy itt egy fiatal számára semmilyen szórakozási lehetőség nincs, kárpótolja a Mosoni-Duna, a kistelepülés nyugalma.

– Tizenöt évig itt jóformán semmi nem történt, és ebbe talán bele is nyugodtunk. De ma már látjuk, hogy ez nem mindenkinek tetszik. Terveink vannak: szeretnénk magunknak egy közösségi házat, a gyerekeknek egy focipályát – avat be az álmokba István. A helyi fiatalok szívesen alapítanak itt családot, de kimleiek is költöznek ide. A mintegy negyven gyermek Kimlére jár busszal iskolába, óvodába (közülük néhány ovist visznek Darnózselibe).

A kastély kapuja zárva – mutatja Miklósi István. A helyiek szerint a belső falait kiszedték, fa nő a teraszán.
A kastély kapuja zárva – mutatja Miklósi István. A helyiek szerint a belső falait kiszedték, fa nő a teraszán.

Visszatérve a kastélyra: a faluvezetés ultimátumot adott a jelenlegi osztrák tulajdonosnak. Eller Gizella arról tájékoztatott, korábban az épület gazdája egy lovardát szeretett volna, ám ezt az előző önkormányzat nem támogatta, s a helyiek sem igazán.

– A tulajdonos a falakat kibontatta, a melléképületeket felszámolta. Ám miután a lovardát nem tudta megvalósítani, Máriakálnokon ruházott be. Most, mint mondta, se pénze, sem ötlete nincs, viszont magától az ingatlantól sem válna meg, pedig érdeklődő lenne rá. Az emeletes magtár tetőzetét megbontotta a szél, életveszélyes is. S jelentősen rontja a faluképet – emelte ki a polgármester. Megjegyezte: tárgyalnak a tulajdonossal azért, hogy mielőbb megoldást találjanak az épületek sorsára.

Kastélytörténet
Andrássy Aladár vadászkastélya a múlt század húszas éveiben került Mautner Henrik tulajdonába. A második világháború idején tulajdonosa menekülni kényszerült. A Mosoni-Duna partján álló épület a hatvanas évektől KISZ-táborként működött, majd a rendszerváltás után a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány tulajdonába került. 1991-től a Kimlei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány üzemeltette. 1998-ban adták el, azóta többször váltott gazdát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faeke és a drónok a nyugdíjasegyetemen

A faekétől a GPS-irányítású rendszerekig mutatta be a mezőgazdasági gépek fejlődését, a Magyaróvári… Tovább olvasom