Kisalföld logö

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 13°C | 22°C

Nincs szükség több vízierőműre

A Duna energiája a bősi vízlépcső megépítésével jól hasznosul, további vízerőmű építése azonban már veszteséges lenne.

A Duna energiatermelési potenciálja a bősi vízlépcső megépítésével jól hasznosul, további vízerőmű építése azonban már veszteséges beruházás lenne – állítják a bős–nagymarosi gazdasági szakértői munkacsoport magyar tagjai.

A korábbi megállapodások értelmében nemrégiben folytatódtak a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos szakértői tárgyalások. Májusban először a Folyamgazdálkodási, Környezetvédelmi, Hajózási és Energetikai Szakértői Munkacsoport tagjai ültek tárgyalóasztalhoz Pozsonyban. A két ország szakértői többek között megvitatták, hogy a már korábban elfogadott mandátumra és a kérdéskörökre alapozva az év végéig milyen tematika szerint és milyen időrendben folytassák tárgyalásaikat.

Az ülésen áttekintették a soron következő tárgyalásokhoz rendelkezésre álló anyagokat, megjelölték, milyen dokumentumokra van szükség a további munkához, és azokat hogyan és mikor tudják egymás rendelkezésére bocsátani. A magyar álláspont szerint csak a hágai Nemzetközi Bíróság korábbi ítéletének, valamint a nemzetközi és az európai közösségi normáknak megfelelő műszaki és gazdasági megoldások képezhetnék a vízlépcsővita végső megoldásának tárgyát.

„A Duna energiatermelési potenciálja a bősi vízlépcső megépítésével jól hasznosul, további vízerőmű építése azonban már veszteséges beruházás lenne" – vélik a bős–nagymarosi gazdasági szakértői munkacsoport magyar tagjai. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a magyar delegáció álláspontja az, hogy más vízerőművek létesítése nemcsak a hágai ítélettel ellentétes, hanem gazdasági szempontból is értelmetlen lenne. A keddi tárgyaláson a munkacsoport a két ország eddigi beruházásait és a lehetséges energiatermelési módozatokat tekintette át. A gazdasági szakértői munkacsoport feladata a magyar–szlovák közös Duna-szakasz hasznosítási alternatíváinak értékelése lesz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második robbantásra dőlt le

Nem adta magát könnyen a robbantóknak a mosonmagyaróvári Mofém-gyár kéménye szerda délután. Az első detonációra meg sem mozdult a 65 méter magas építmény. Hat órával később aztán – mintegy félezer ember szeme láttára – egy újabb robbantással összedőlt a monstrum. Valóságos majálishangulat alakult ki  a gyár melletti füves területen. Tovább olvasom