Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Nem sóztak

Mosonmagyaróvár - Több olvasói panasz is érkezett szerkesztőségünkbe tegnap reggel, amiben Mosonmagyaróvár járdáinak és kerékpárútjainak elmaradt síktalanítását kifogásolták.

Lapunk érdeklődésére Láng István, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetője a felvetésekre elmondta: a reggeli műszaki értekezleten úgy döntöttek, nem sózzák fel a bicikliutakat és a járdákat, mivel az éjszaka folyamán olyan kis mennyiségű hó esett, ami néhány órával később teljesen elolvad az enyhe időben. Emellett a meteorológiai előrejelzés szerint napközben száraz idő volt várható. Egy-egy, az egész várost érintő síktalanítás egyébként alkalmanként mintegy félmillió forintba kerül.

Olvasóink írták

  • 8. lala 2007. december 26. 11:22
    „Ezt a 2-3 évet fogjátok visszasírni óváriak,amíg ez az ember volt a VÜF élén.Többet tett ez idő alatt mint az előtte lévő semmirevaló mihaszna 15 év alatt.”
  • 7. jegesember 2007. november 29. 10:27
    „Tisztelt Láng úr !

    Engedje meg, hogy támogatásomról biztosítsam és kiálljak a helyes döntése mellett.
    Hm... Reggeli értekezletek, milyen jó dolgok is ezek. Közben a sok aludni nem tudó embertársaink minden korosztálya odakint "szambázik" a tiszta, száraz járdákon és utakon. Ki gyalogosan, ki kerékpárral, akinek meg telik rá az autóval. Ja, a buszosokat és teherautósokat majdnem kihagytam.
    Azok a fránya emberek, van merszük a nap elején útra kelni. Nekik nem szólt senki, hogy MA ,,NEM SÓZUNK".
    De tudja Láng úr, hogy csak önök nem sóztak? Mert én úgy vettem észre, hogy 07:00 - 08:00 óra közötti időben a közútkezelő, az sózott. Addigra csak az önök kezelésében lévő lefagyott és jeges mellékutak maradtak nehezen járhatóak.
    Ja, hogy délre enyhe idő lesz és elolvad a jég? Valóban, 0 C fok felett olvad, én is úgy tanultam valamikor. De ha így érvel akkor én folytatom az ön gondolatmenetét, minek reggelizzek, délben úgy is jön az ebéd.
    500 000 Ft sok pénz lenne a törött végtagokért, az összetört autókért, az ,,izgalmat" okozó gyalogos és jármű közlekedésért? Reggeli túlélő show.
    Én elhiszem, hogy kevés az önkormányzat pénze, de mit mondanak majd azoknak, akik a következő értekezlet után másnap nem indulnak sehová?”
  • 6. 621 2007. november 29. 06:48
    „A legszomorúbb ebben az egészben a tipikusan magyar: értekezlet dönt arról kell e sózni, nem a jegesedés. a másik része pedig, hogy megmagyarázta. Ez lényegesebben könnyebb mint sózni, havat eltolni....”
  • 5. pancser 2007. november 28. 23:27
    „Magam is tapasztaltam a síkosságot. Botrányos volt a helyzet, főleg az iskolák környékén. Már este jegesek voltak az utak, reggelre legalább a hidakat és az iskolák környékét fel kellett volna sózni. A kiserdőnél még ma este is vannak jeges szakaszok. Persze a hó és a jég mindig elolvad, ezt moszkvai diploma nélkül is tudjuk, az sem baj ha nyiletkozó rövidesen az egyik minisztériumban osztja az észt, minél előbb annál jobb!”
  • 4. smovar 2007. november 28. 17:47
    „A havat is felesleges eltolni,tavasszal ugy is elolvad.Kedves Láng úr ,ha a vizügyhöz megy akkor az árvíz ellen sem védekeznek?Apadáskor úgy is vissza megy a víz a mederbe?”
  • 3. Diák 2007. november 28. 17:40
    „Kedden az egyetem és környéken már kora reggel nem volt csúszós járda, mert letolták és felszórták.
    Nem hittek az időjósóknak hanem tették a dolgukat.”
  • 2. koko 2007. november 28. 15:07
    „A kedd reggel Mosonmagyaróváron tényleg tragédia volt, hiszen a jeges utak és járdák még délelőtt 11 órakor is kataszrtófa volt. Remélem ezután a sószórók nem délután ébrednek fel.”
  • 1. Anton 2007. november 28. 08:07
    „Ez most bejött Láng úrnak az enyhe időben a hó valóban elolvadt! De nem is a havat kell sózni, hanem a jegesedést kell megakadályozni. Ami estére több helyen is ki alakult!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rehabilitációért az átmeneti időszakban fizetni kell

Mosonmagyaróvár - Rajkai olvasónk panasza szerint kezeléséért nyolcvannégyezer forint díjat kértek… Tovább olvasom