Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Nem lehet a pénzről lemondani

Kimle polgármestere, Balsay Zsuzsanna az alábbi nyilatkozat közzétételére kérte portálunkat.

˝A Kisalföld október 11-i számában két SMS-ben is megszólítottak falunk lakói. Sajnálattal tapasztalom, hogy Kimlén nem fejeződött még be a választási kampány.

Visszautasítom az SMS-ben közölt félinformációkat és rágalmakat. A Mosoni-Duna vízgazdálkodási rehabilitációjára nyert 6 milliárd forintból Kimlén megvalósuló 200 millió forintnyi beavatkozásról kívánnak a parton lakók lemondani a vörösiszap károsultjainak javára, mert sérti a projekt egyéni érdekeiket. Erre gyűjtöttek aláírást. Hónapok óta mindent megtesznek azért, hogy Kimlén ne történjen rehabilitáció, ne valósuljanak meg azon szükséges munkálatok, amit a józanul gondolkodó, a folyót 30–40 éve ismerő falulakók támogatnak. Ezen összeg felett nem rendelkezhetünk. Állami nagyprojekt, csak a szomszédos Mosoni-Duna menti települések javára lehet lemondani, a pályázatban megfogalmazott célok érdekében.

A médiában is elhangzott, hogy a vörösiszap károsultjainak megsegítésére és az ökológiai katasztrófa elhárítására európai forrás nem vehető igénybe. A Vöröskereszt helyi szervezete pénzadományokat gyűjt, a képviselő-testület alakuló ülésén dönt az önkormányzati támogatásról. Egy kimlei magánszemély a teherautóját ajánlotta fel adományok elszállítására, s az önkormányzatot kérte fel a gyűjtés megszervezésére. A lakosoktól tisztítószereket, tartós élelmiszereket várunk szerda délutánig˝ – áll Balsay Zsuzsanna közleményében.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a professzor síremlékét

Az Óvári Gazdászok Szövetsége helyreállíttatta Linhart György nemzetközi hírű… Tovább olvasom