Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Nem kaphatnak fizetést a hivatásos halőrök

Budapest, Szigetköz - A napokban a parlament elé került a kistérségi hivatásos halőrök alkalmazásáról szóló indítvány: a kétszázmillió forintos javaslatot leszavazta az Országgyűlés.
A Kisalföld nyári „Szigetkörösen" bejárásán a civilek kezdeményezték, hogy a mezőőrök mintájára a hivatásos halőrök is fizetésük felét az államtól kaphassák. Az elképzelés az Országgyűlés illetékes bizottsági ülésén is szóba került. Sőt, a költségvetés tárgyalásakor egy – országosan – 200 millió forintos keret elkülönítését is indítványozták erre a célra: ezt 180 igen ellenében 195 nemmel leszavazták a képviselők.

Nemrégiben a mosonmagyaróvári kistérségi ülésen hat mezőőr kistérségi szolgálatba állítását javasolták. Azonban ez az elképzelés is – elsősorban az anyagiak miatt – megbukott. Pedig a mezőőrök fizetésének felét az állam állja: ráadásul az illegális hulladéklerakások ellen fontos szerep jutott volna nekik. A kistérségben három falu, Halászi, Lipót és Ásványráró alkalmaz mezőőröket. Hivatásos halőr is mindössze néhány dolgozik a Szigetközben: a győri halászati szövetkezet és a megyei szakigazgatási hivatal intézőbizottságának alkalmazásában.

Olvasóink írták

  • 5. matriné 2008. december 30. 15:20
    „Csak a saját ismerőseim köréhez mérten egy horgásznak az éves költsége kb. ötvenezer forint. Persze a sporthorgászoké lehet,hogy tízszer ennyi! A rabsicok pedig röhögnek a markukba, mert az állami vizekre csupán a jegyek árát zsebelik el de őriztetni azt már nem futja belőle.Nemm is beszélve a "Szövetségi" jegy áráról amit majd minden évben emelnel és ezért ellenértéket egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe a rabsicok előtt,de a horgászoknak sem nyújtanak semmi érte! Érdekes a bányatavakat a maszekok tudják őriztetni!”
  • 4. Diákcsemege 2008. december 29. 12:32
    „Újra elő a villannyal, rabsicok meg előre a legelőre!!!!”
  • 3. rivotril2mg 2008. december 27. 20:17
    „nem is kell a buzgómócsingokra költeni, vigyázzon az a halakra aki be van remegve értük. Hogy lehet valaki ilyen spúr hogy egy baszott nagy bányatóból sajnál ingyé 1-2 darab halat?”
  • 2. matriné 2008. december 26. 09:06
    „Ezekkel a parlamenti nyálverőkkel kellene felváltva őriztetni a halakat természetesen bér nélkül. Reméljük a rabsicok Őket is belevágják a vízbe!”
  • 1. k 2008. december 25. 18:43
    „A "tisztes" honatyák a maguk fizetését mikor szavazzák le?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M1-esen: mentőhelikopter vitte kórházba

Mosonmagyaróvár - Az M1-es autópályán Mosonmagyaróvárnál a Győr felé vezető oldalon egy osztrák… Tovább olvasom