Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Negyedmilliárdot hozhat a laktanya-hasznosítás?

Két év múlva negyedmilliárd forintot hozhatnak Rajkának a 24 millióért megvett s lebontott határőrlaktanya helyén épülő társasházak – legalábbis ezt állítja a polgármester.

Szerinte a telekspekulációk elkerülése miatt döntöttek úgy, hogy nem eladják, hanem inkább a hasznosítására kötnek szerződést.

Jó néhány hónapja szétbontották már az évtizedekig a település határában működő, ám évek óta üresen álló rajkai határőrlaktanyát. Az önkormányzat 24 millió forintért vásárolta meg az ingatlant a kezelőtől, majd úgy döntött: hasznosítására köt megállapodást.

Szerkesztőségünkbe több telefon is érkezett, néhány helyi szerint előnytelen szerződést kötöttek, hisz lett volna olyan cég, amely megveszi és rögtön kifizeti a kért összeget. Ehelyett az önkormányzat olyan szerződést írt alá, mely szerint csak a társasház felépülése és a lakások eladása után juthat majd pénzhez a falu. Bár a bontást elvégezték, azt követően hónapok teltek el, s áll a beruházás. Bazsó Lajos polgármester szerint előnyös üzletet kötöttek, hisz két éven belül negyedmilliárd forinthoz juthat így a település.

Darabokban – A szétbontott rajkai laktanyaépület helyén néhány éven belül társasházak állnak majd.
Darabokban – A szétbontott rajkai laktanyaépület helyén néhány éven belül társasházak állnak majd.

˝Egy mosonmagyaróvári ingatlanfejlesztő céggel a hasznosításra kötöttünk megállapodást. Nyolc jelentkező is volt, a képviselő-testület őket választotta: a kontraktus szerint az eladott lakások után fizetnek majd az önkormányzatnak (információink szerint több millió forintot ingatlanonként – a szerk.), s néhány önkormányzati lakással is számolhatunk ott. Három társasház épülhet hamarosan, s összesen nagyjából 250 milliós hasznot hozhat majd az önkormányzatnak. Úgy tudom, a beruházás egy peres ügy miatt húzódott a cég és a bontást végző alvállalkozó között: erre nemrégiben pontot tett a bíróság. Még idén elkezdődhet a terület rehabilitációja, s két éven belül elkészülhetnek a társasházak˝ – mondta. Rajkán egyébként szlovák részről még mindig nagy a kereslet az eladó ingatlanok iránt, s mivel a határ felé vezető út mellé épülhetnek ezen társasházak, a beruházó is üzletet látott a fejlesztésben. ˝Azért kötöttünk inkább hasznosítási szerződést, mert egy esetleges telekspekulációtól tartottunk: attól, hogy valaki megveszi a laktanyát, majd később magasabb áron továbbadja – ezt szerettük volna elkerülni˝ – mondta. 

A polgármester úgy véli, a falu jó üzletet kötött a hasznosításával.
A polgármester úgy véli, a falu jó üzletet kötött a hasznosításával.

Portálunk információi szerint körülbelül nyolcvan lakást alakítanak majd ki a rajkai benzinkút melletti társasházakban. A lehetséges negyedmilliárdos bevétel több, mint a település éves költségvetésének a fele.

Vámosszabadin a honvédség kezelésében lévő, a határátkelő mellett épült egykori ˝Oviber-szállóra˝ tart igényt a település. Lehetőség szerint idősotthont működtetnének itt Győrrel és a kistérséggel. A háromszintes szállót a honvédség nemrégiben újította fel: nagyjából négy éve költöztek ki belőle, azóta üresen áll.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. morfi 2010. szeptember 02. 17:20
    „20-nak:Ö nem letenni,hanem vinni szeretne”
  • 23. f1 2010. szeptember 02. 08:56
    „tisztelt kakaósbögre:igazad van,mindenki arra szavaz akire akar.azzal már vitatkoznák,hogy mind az 5 jelölt alkalmas volna polg.mesternek.hadd ne soroljam az okokat.visszatérve az utak állapotára,te legalább azt megérted a 20 év alatt,hogy kavicsos utcád lett,nekem sajna még tövábbi 20 évet erre is várnom kell.a politika engem abszolut nem érdekel ez csak 1 példa volt,akinek nem tetszik,ne szóljon hozzá,köszönöm.”
  • 22. kakaósbögre 2010. szeptember 01. 22:16
    „Természetesen, mindenki arra a jelöltre szavaz majd, akire csak akar, és persze mint olyan, komolynak is nevezhető az összes. Nekem jelenleg egyikük ellen sincs és polgármesterekként sem lenne személyes kifogásom.
    Számomra ez majdnem mindegy, hiszen tudom azt is, hogy az én utcám, ahol én lakom, még nagyon sokáig még legalább öt polgármesteri ciklusig kavicsos marad, ilyenformán nincs is jelentősége ennek, mert ebből sem tudok kiindulni mint mások..
    Az mellett azonban nem mennék el szó nélkül, hogy tudomásom szerint egy ideje, vajon melyik új jelölt szeretné a jó néhány hektár szántóföldjét belterületté nyilvánítani a csúnyi-úton?
    Kitalálhatjátok, hogy vajon milyen szándékkal!
    Lakópark kedvezményes áron, a pályakezdő környékbeli MAGYAR fiataloknak?)))))
    Ugye milyen vicces!!
    Úgyhogy sasoljatok be a függöny mögé is, füleljetek, tájékozódjatok, lehetőség szerint kellőképpen a még hátralévő 1 hónapban!
    Mert lehet nem minden teljesen az, aminek látszik!
    A nagy munkahely teremtési óhajokat pedig, nehogy felülmúlja majd az induló cég és esetleg olyan helyzet álljon elő, hogy a környéken nem lesz elegendő szabad kapacitású munkaerő.
    Aztán majd hozatnak borsodból újmagyarokat, beszállásolják őket a baffyba meg a bolt fölé mint egyszer, aztán mindjárt meg lesz a falu népének a hőn óhajtott szórakozása is.!!!
    Szlovákok, svédek VS rajkaiak, ez megint nagyon viccesen hangzik ?))))))))
    Még az is elmegy majd a faluból, aki eddig itt maradt :))))”
  • 21. RAGGEN 2010. szeptember 01. 18:29
    „13. Csicska: De bizony, rajkai vagyok, és hallottam az induló cégről.
    Támogatom az ilyet, csakhát, majd elválik hogy hogyan, és meddig fog működni.
    Ha tényleg komoly a cég, akkor hajrá!
    A polgi választáson a szódáson, és a jelenlegin kívül is van még komoly jelölt, én őrá fogok szavazni....”
  • 20. kakaósbögre 2010. szeptember 01. 17:11
    „Na majd a szódás elhozza a nagy tejjel-mézzel folyó kánaánt a falunak ugye?
    Elképzelni sem tudom s csak nagyon halkan kérdezem, hogy az elmúlt 4 évben vajon mit tett le az asztalra?
    Bár, én minden jóra vevő vagyok!”
  • 19. morfi 2010. augusztus 31. 16:01
    „18-nak! Teljes mértékben,mindenben igazad van! A jóslásod is teljesüljön,ugyan-is én sem fogok rászavazni és még sokan mások sem!”
  • 18. f1 2010. augusztus 31. 12:33
    „a polgármester jobban tenné,ha azzal foglalkozna,amivel kéne,és nem a saját és képviselőtársai zsebének tömésével.jó a beszéd,de akkor sem ő lesz megválasztva újra(remélem,én nem rá voksolok az biztos) visszatérve a tennivalókra,kérdezném hogy a ,maradék meg nem csinált utcácskák mikor lesznek megcsinálva?mivel a mi utcánk katasztrofális állapotban van,pedig fele olyan hosszú,mint a tisztelt polg.m. úré???ja,majd ha én is polgármester vagy képviselő leszek biztos (jut rá)pénz,amit a tótok ide befizetnek,nem??”
  • 17. csicsika 2010. augusztus 30. 17:14
    „Javasolhatom a fordito-irodat is 8000 forintert oldalankent.”
  • 16. INVEKTUS 2010. augusztus 30. 14:42
    „:)))))))))))))))))))))))
    MÁRVÁNY ?
    HU HA
    3000 FT ANGOL FORDITÁS?
    HUHA
    MOST MEG FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZ
    HUHA
    MEG AZT MONDTA A ,,, HOGY CSAK 4 NÖRE VAN EGYENLÖRE SZÜKSÉG
    ?
    HOPPÁ”
  • 15. INVEKTUS 2010. augusztus 30. 14:37
    „RAGGEN TÖKÉLETESSEN IGAZAD VAN
    ÉN SZINTÉN RAJKAI !!!!!!!!!!!”
  • 14. nagy_greg 2010. augusztus 30. 14:15
    „13. csicsika, nem lakásokról volt szó?? Most meg mondod, hogy házat adtál el. Most akkor mi van? Egy ház nem olyan mint egy lakás. Sorry.”
  • 13. csicsika 2010. augusztus 30. 10:26
    „12.Raggen: biztos nem rajkai vagy, mert az már mind tudja, hogy nyílik az olasz cég, van aki már dolgozik is...ami meg móvárt illeti, ne hasonlítgassátok Rajkához, az kiesik Pozsonytól. A házamat meg idén adtam el. Abban igazad van, hogy kampány az egész”
  • 12. RAGGEN 2010. augusztus 29. 01:14
    „Kérdem én, az ingatlankupecokon kívül, hány rajkainak fog "értéket" teremteni a sokadik szlovák lakópark??
    Inkább munkahelyek létesítésében lenne ilyen felettébb aktív a faluvezetés!!!!
    Mert lakóparkunk az van elég, köszönjük szépen, de a munkahelyek valahogy nem gyarapodtak idáig.
    Egyébként meg kampány az egész cikk, és úgy is kell érteni, legalábbis szerintem.”
  • 11. janika 2010. augusztus 28. 06:18
    „Csoda, hogy nem templomot akarnak rá építeni, hisz erre van pénz a "pályázatokon"! Sőt turisztikai csoda is lehetne onnan is dőlne a lé! Mint Pannonhalmán és Lébényben stb.”
  • 10. nagy_greg 2010. augusztus 27. 20:26
    „Jó, gyertek Móvárra, és megláttjátok, hogy több mint 300 üres lakas van. ÉS MIND ÚJ. Szlovákoknak építették. Csicsika, Te meg nem idén adtál/vettél, hanem minimum 2-3 éve. Most probáld meg megint. Bocs.”
  • 9. csicsika 2010. augusztus 27. 17:43
    „Mar eladtam,es vettem is helyette.Raadasul kettot.”
  • 8. tigerwood 2010. augusztus 27. 17:32
    „nagy_greg: ha neked csurranna a zsebedbe, csendbe maradnál? BIZTOS. Nyugodj meg hogy eladják, eddig is mindent eladtak. Én úgy tudom, már az is el van adva, ami most épül. Különben is, a falu ezt a pénzt nem tudja "zsebrerakni" a kasszába megy. Csak tán utakat fognak építeni, meg nem utolsó sorban javítani a szennyvizet, stb. vagy mittudomén, add be az igénylésedet egy kocsmára, abból még úgy sincs sok, mert úgy látszik nektek csak az kell - vagy lovaspályára.”
  • 7. nagy_greg 2010. augusztus 27. 16:37
    „6. csicsika, HOGYAN??? Te kapsz majd a lakásokbol? El se tudják majd adni a lakásoka. Te veszel egyet? És kinek adod el a mostanit? Pffff.....”
  • 6. csicsika 2010. augusztus 27. 15:44
    „és nem utolsó sorban a falunak sok pénzt is hoz”
  • 5. csicsika 2010. augusztus 27. 15:42
    „Mindenki számára jobb egy lakópark, mint egy hasznavehetetlen lepukkadt laktanya. Ezen el lehet gondolkodni”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lébény díszpolgára a megyés püspök

Dr. Pápai Lajos megyés püspököt díszpolgári címmel tüntették ki Lébényben az augusztus 20-i ünnepség… Tovább olvasom