Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Négy Honvéd-drukkert gyanúsít a rendőrség

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt négy budapesti férfi ellen tett vádemelési javaslatot a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.
Vélhetően még sokáig emlékezetes marad Mosonmagyaróváron a labdarúgást kedvelők körében a tavaly szeptember végi Wittmann parki MTE–Honvéd kupameccs.

A kispesti szurkolók ütöttek-vágtak, provokáltak mindenkit, a felkészületlen hazai rendezőgárdán is átgázoltak. Még az egyesületi elnök és a polgármester is futni kényszerült a fővárosi drukkerek elől.
Amint arról lapunkban korábban már beszámoltunk (Kisalföld, 2005. szeptember 23.), a mintegy félszáz tagú fővárosi csoport a játékoskijáró mellett a helyi – idősebb – törzsszurkolók mellé került. A rendre mintegy tizenöt biztonsági ember vigyázott. A balhé állítólag a szünet után a büfében kezdődött, ahol sört locsoltak és kötekedtek a fővárosiak. A kulturált viselkedésre való felhívás csak olaj volt a tűzre: röpködtek a pofonok, s közel negyed órára félbe is szakadt a mérkőzés.
A rendőrök kiérkezése előtt időközben helyreállt a rend, így akkor nem kellett senkit előállítaniuk. A további atrocitások elkerülése végett a rendőrség körbezárta a szurkolótáborokat. A mérkőzés után először a helyiek hagyhatták el a pályát, majd ezt követően engedték ki a vendégeket. A honvédosok többsége vonattal érkezett a városba, őket a rendőrök – már a Győrből érkezett egyenruhásokkal kiegészülve – kísérték le a vasútállomásra.

A pálya szélén történtekről videofelvétel is készült, a rendőrség ez alapján indította meg az eljárást csoportosan elkövetett garázdaság ügyében. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a napokban zárta le a nyomozást az MTE–Honvéd meccsen történtekkel kapcsolatban.
A rendőrök a felvételek elemzését követően felvették a kapcsolatot a budapesti nyomozó szervekkel. A képek alapján négy személyt sikerült azonosítani, akik részt vettek a randalírozásban. A négy budapesti férfi – egyikük a bűncselekmény elkövetése idején még fiatalkorú volt – közül három már ismert volt a hatóságok előtt, korábbi hasonló garázda jellegű, illetve vagyon elleni bűncselekményeik miatt. A gyanúsítottak a nyomozás során csak részben ismerték el a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a 35 éves P. S., a 34 éves K. F., a 18 éves H. Cs. és a 28 éves K. L. ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt vádemelési javaslattal adta át az ügyet a győri városi ügyészség fiatalkorúak ügyészének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesevarázs a Táltos-körben

Az egész úgy kezdődött, hogy néhány szülő hiányolta a bábszínházi előadásokat Mosonmagyaróvárról. Tovább olvasom