Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Négy amerikai elnök tolmácsa

"A nyelvek megismerése gyermekkorom természetes „kelléke” volt. A nyugati határszélen szinte mindenki beszélt németül.

– A nyelvek megismerése gyermekkorom természetes „kelléke" volt. A nyugati határszélen szinte mindenki beszélt németül. Én azok közé tartoztam, akik az oroszt is szívesen tanulták – igaz, leginkább Puskin és Lermontov művei miatt. Több türk nyelvet tanultam Isztambulban: azerit, üzbéget, kirgizt. Itt a levéltárban a XVII. századi oszmán–török birodalomról gyűjtöttem anyagot: elengedhetetlen volt az arab nyelv ismerete. Öt évig Egyiptomban is éltem. Nekem a nyelvek elsajátítása természetes adottság volt: akad, aki autóvezetésben jó, én a nyelvtanulásban – meséli Szimonisz László, aki a szomszédján keresztül lett az amerikai külügyminisztérium alkalmazottja.

– Az ötvenhatos forradalom Pannonhalmán ért, ahova másodikos gimnazistaként vettek fel ötvenhat szeptemberében – mesélte el a Kisalföldnek az Amerikában élő, mosonmagyaróvári származású Szimonisz László. – Ez valószínűleg az életemet mentette meg, mivel osztálytársaim közül sokan ottmaradtak a kopjafák alatt. Mire hazaérkeztem Mosonmagyaróvárra, apámat már „halálra kereste" az ÁVO, mert Bécsben megszervezett egy Magyarországra szállítandó amerikai vérplazmaszállítmányt, ami az „ellenforradalmárok" életét volt hivatott megmenteni. Amikor a szovjet csapatok körülvették Mosonmagyaróvárt és újra lezárták a nyugati határt, apám nem látta tanácsosnak tovább maradni. Emlékszem, azt mondta: „Fiaim, ha a komcsik megtanulják, hogy kell valakit a halottaiból feltámasztani, akkor visszajövünk." Gyalogosan keltünk át a „még nem teljesen felszedett" aknamezőn Ausztriába, ahol apám kapcsolatba lépett a volt piarista osztályfőnökével, aki időközben amerikai rendfőnök lett: így kerültünk az Egyesült Államokba.

Egy sakkparti közben kezdődött


– Hogy az elnökkel kapcsolatba kerülhettem, elsősorban nyelvtudás, tapasztalat, megbízhatóság, és természetesen a gondviselés kérdése volt. Az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek közepén gyakran sakkoztam a szomszédommal. P a külügyminisztériumban dolgozott, s invitált: ehhez azonban vizsgát kellett tennem. Állította, hogy otthoni egyetemi végzettség nélkül nem fog menni, ám nekem e nélkül is sikerült. Akkoriban a magyar nyelvre még nemigen volt szükség az amerikai minisztériumnál. A Szent Korona hazavitele kivétel volt: ám ekkor is csak hivatalos, de nem hivatásos tolmács segítette munkát. Az amerikai külügyminisztériumnak 40–50 főállású munkatársa van, a többiek – így én is – szerződéses viszonyban vagyunk. 1987-ben – mondhatni a legjobbkor – tettem a vizsgát, egy évre rá már Grósz Károly washingtoni látogatásakor segítettem Reagan elnököt.
„ Én mindig az amerikai elnököt képviselem: a feladatom az elnök mondandóját hűségesen fordítani. Általában a magyar fél részéről is érkezik egy tolmács, s mi egymás fordítására is figyelünk."

„ Összesen három szót értettem"

– Aki azt gondolja, sohasem hibázik, téved: a tökéletesség a kiválóság legnagyobb ellensége. Én a kiválóságra helyezem a hangsúlyt. Nehéz helyzetek, körülmények persze így is akadtak. Korábban az Országházban kellett tolmácsolni, s a magyar kolléga valami miatt nem volt ott. Olyan nagy volt a nyomás rajtam, annyira elfáradtam, hogy azt gondoltam: mindjárt elkezdek törökül beszélni. A bennem felgyülemlő adrenalin azonban megmentette a helyzetet. A másik történet szintén Budapestről, egy sajtókonferenciáról idéz vissza izzasztó pillanatokat. Legalább kétszáz újságíró volt ott: egyikük felállt, s legalább öt percen keresztül angolul kérdezett. A gond csak az volt, hogy ebből összesen három szót értettem. Nehéz helyzet volt, nem tudtam, mit tegyek: ránéztem az amerikai delegáltra, ám ő sem értette a szöveget. Nem akartam az újságírót sem lebőgetni, így mérlegelnem kellett, hogyan oldjam meg a helyzetet. Először azt kértem, ismételje meg a kérdését, s arra is gondoltam, magyarul mondatom el vele. Azonban beugrott: lehet, hogy külföldi. Próbáltam kitalálni, milyen nyelvjárásban beszél: baltikumira tippeltem, mint később kiderült, jól, ugyanis észt volt az újságíró. A megismételt kérdésből már vagy hat szót megértettünk, s az alelnök kikövetkeztette a Baltikummal összefüggő kérdést, s őszinte csodálatomra felkészülten válaszolt rá. Több nyelven beszélek társalgási szinten, viszont tolmácsolást, fordítást főleg angol–magyar, magyar–angol és török–magyar–angol nyelveken végzek. A hivatalos protokoll szerint az elnök mondanivalóját fordítom anyanyelvemre és ez, ha nem is mindig tökéletes, a hivatalos szöveg. A tolmácsolás alatt „szóbeli", a fordítás alatt „írásbeli" verziót értek. A helyes megfogalmazás az: nem az elnöknek tolmácsolok, hanem az elnök mondanivalóját próbálom a lehető leghűbben anyanyelvemre átönteni.

„ Bush a gépből szállt ki elbúcsúzni tőlem"

– Reagan elnökkel csak néhány hónapot dolgoztam együtt, mielőtt visszavonult volna. P már akkor is egy ikon volt az Egyesült Államokban. Sokan szenilisséggel vádolták, ám én akkor azt mondtam: ha húsz év múlva ilyen lélekjelenlétem lesz, mint neki, akkor rendkívül szerencsésnek érzem majd magam. Idősebb Bush elnök a televízióban mutatottal ellentétben igazi úriember: kedves, barátságos elnök volt. Clintonról ugyanezt tudom elmondani.

„ A négy amerikai elnök közül talán az idősebb Bushsal volt a legjobb a kapcsolatom, bár általában a tolmács és az elnök között nem születik személyesebb kapcsolat."

Egyszer Ferihegyen – hazaindulóban – a gépből szállt ki, hogy elköszönhessen tőlem. Amikor később Orbán Viktor meghívta a Parlament kupolatermébe, meghallgattam a beszédét. A végén odajött hozzám, s megkérdezte: „Maga még mindig tolmácsol?" „Igen, a fiának" – válaszoltam.

Tisztelni a másik embert


– Az ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulójára úgy éreztem, minden korábbi érzelmi fenntartásom ellenére ott kellett lennem. Apámat is – aki hat évvel ezelőtt hunyt el – képviselnem kellett, de legfontosabb volt, hogy osztálytársaim életének és a túlélő rokonaiknak is – ha néma együttérzéssel is – adózzak azért az áldozatért, amit akkor hoztak.
„ A mosonmagyaróvári megemlékezés szerintem nagyon méltóságteljes volt. A laktanyamúzeum létrehozatala érdekes ötlet, mert párosítja a vérengzés színhelyét az utókor megemlékezésével: viszont igazán csak a helyiek támogatásával lehet megvalósítani."

Az októberi budapesti utcán történtek miatt egyébként majdnem lemondtam ezt a látogatást. Egy barátom hívott fel Washingtonban, majd azt mondta: „Lacikám, Budapest ég..." A tévében aztán láttam, mi történik. Amerikában sem volt pozitív megítélése a történteknek. Hogy egy korábbi idézettel éljek: mi, tengerentúlon élő magyarok „mást nem tehetünk, csak szerethetjük Magyarországot". Tavaly október 25-én jöttem végül Budapestre nagybátyámhoz, aki a Kossuth tér közelében lakik. Szívszaggató volt, ami történt: az, hogy ötven év után ide jutottunk. Azt mondták, az utcára se menjek ki. Azonban mégis odamentem, ám megfogadtam, senkihez sem szólok egy szót sem. Nekem, aki gyerekkoromban a vasfüggöny szomszédságában éltem, az ottani kerítések, kordonok is visszásnak tűntek. Az Országház előtt rendőrök, kommandósok, a villamos nem járt. Egy idős ember odament hozzájuk, s annyit mondott: ő nem Gyurcsányt vagy Orbánt akarja szidni, hanem a hősök emlékének szeretne adózni, mert ő ’56-ban itt ártatlanok holttesteit látta. A tüntetők közül odalépett ehhez az emberhez egy hatvan év körüli férfi, s ironikusan azt mondta: „jó történet ez", majd az életkora után érdeklődött számonkérően. Nem értettem, miért nem tudják tiszteletben tartani az emberek érzéseit. Nem azt mondom, hogy Magyarországon mindenki ilyen, ám nem annyi a kivétel, mint amennyit hinni szeretnék. Édesapám egyszer példázatként azt mondta: „Ha életre szóló ellenséget akarsz szerezni magadnak, ne csald meg, ne a pénzét lopd el, hanem alázd meg a nyilvánosság előtt." Amerikában arra tanítottak, hogy tiszteljem a másik embert, még ha nem is osztom véleményét.

Szimonisz legfontosabb tolmácsolásai

1988 júliusában Grósz Károly látogatása Reagan elnöknél Washingtonban. 1989 júliusában Bush elnök hivatalos látogatása Budapesten.
1990 októberében Antall József miniszterelnök hivatalos látogatása Washingtonban.
1991 májusában Göncz Árpád köztársasági elnök hivatalos látogatása Washingtonban.
1992 szeptemberében Sütő András író látogatása Washingtonban.
1994 januárjában Clinton elnök találkozója Prágában Boross miniszterelnökkel a visegrádi csúcstalálkozón.
1995 júniusában Clinton elnök és Horn miniszterelnök találkozóján Washingtonban.
1996 januárjában Clinton elnök és Horn miniszterelnök találkozóján Taszáron.
2000 decemberében Albright külügyminiszter látogatása Budapesten.
2001 májusában Bush elnök és Cheney alelnök találkozóján Orbán Viktor miniszterelnökkel Washingtonban.
2002 novemberében Medgyessy Péter miniszterelnök és Bush elnök találkozóján Washingtonban.
2005 októberében Bush elnök és Gyurcsány miniszterelnök találkozóján Washingtonban.
2006 júniusában Bush elnök látogatása alkalmából Budapesten.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új műtőblokk készült el

A kórház-rekonstrukció második üteme során felújított műtőblokkot adták át a mosonmagyaróvári… Tovább olvasom