Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Nagy István támogatja az Euro Vegas beruházást

˝Az Euro Vegas beruházás pozitív hatással lesz a térség gazdaságára, éppen ezért támogatom˝ – fogalmazott sajtóközleményében Nagy István országgyűlési képviselő, aki az Elszámoltatás a ˝fantomkaszinókért˝ című cikkre kívánt reagálni.

Nagy István országgyűlési képviselő sajtóközleményben fogalmazta meg véleményét Euro Vegasszal és az Elszámoltatás a ˝fantomkaszinókért˝  cikkben megjelent tényekkel kapcsolatosan.

˝Mint a térség országgyűlési képviselője és a kistérségi társulás elnöke, kijelentem, hogy az Euro Vegas beruházás jelentős népgazdasági kihatással lesz Magyarországra, de legfőképpen Győr-Moson-Sopron megyére. A 2010-ben tervezett adóbevétel a mgyar állam javára 18,9 milliárd forint, amely 2016-ra eléri a 37 milliárd forintot. A fejlesztés első fázisában megépül a kaszinó. Ehhez hozzátartozik egy szálloda felépítése, amely a végső formájában 632 szobával fog rendelkezni. Több étterem, továbbá egy 4000 négyzetméteres rendezvényközpont épül, amelyet a Hard Rock International működtet majd. Az összes fejlesztési költség a régiót tekintve 122,3 milliárd forint. A GDP-hozzájárulás 82,6 milliárd forint. Ez a projekt 1600 munkavállalónak ad munkalehetőséget, akik nagy része a régióból kerülne ki. A fenti indokok alapján az Euro Vegas beruházás pozitív hatással lesz a térség gazdaságára. Éppen ezért támogatom a beruházást és minden politikailag szükséges intézkedést igyekszem megtenni azért, hogy a projekt minél hamarabb megvalósulhasson˝ – áll a politikus közleményében.

A Mosonmagyaróvár Többcélú Kistérségi Társulás elnökét többször is kerestük, ám egyelőre nem sikerült elérnünk. A témára visszatérünk.


Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. anuvuk 2010. december 29. 11:47
    „Röviden és tömören, egy jobb, eljövendőbb, családbarát országban, nem ilyen "sivatagi Vegas"-kell nekünk!!

    "Madárvédelem - Természetvédelem"”
  • 32. INVEKTUS 2010. december 25. 14:24
    „30. pancser 2010.12.19. 20:34

    Általánosítani nem általánosítottam. nem az embereknek van bajuk a kaszinókkal, hanem ......... érti aki érti, akik meg nem az meg nem számít.

    BA+ ITT MINDENKI SZÁMIT !! Nagyon unom a te kicsinyes lekezelő hozászolásaidat le ri roluk a ŐN TELTSÉG .
    Valószinü téged gyermekkorod ota ugy neveltek hogy .Ügyes vagy kislányom ,,
    Te vagy ebben a hazudozo országban az egyetlen ember aki megvan elégedve mindennel .

    Tudod néha körülkéne nézni a pornép közt is :))”
  • 31. 01010 2010. december 20. 11:17
    „"Az a termőföld a falu legpocsékabb területe, kavics az egész nem terem ott semmi. "
    legnagyobb nyereséget egy atomerőmű nyujtaná.
    Legyen ITT A Mo. i 2.Paks
    ENERGIÁRA MINDIG SZÜKSÉG LESZ !!!!!4”
  • 30. pancser 2010. december 19. 20:34
    „Általánosítani nem általánosítottam. nem az embereknek van bajuk a kaszinókkal, hanem ......... érti aki érti, akik meg nem az meg nem számít.”
  • 29. Citizen 2010. december 19. 14:48
    „Igen , meg is kellene kérdezni őket hogy nem -e akarnak kaszinókat is . Az idegen forgalom talán lehetett volna a Mária fürdő is az ellen biztos nem szólnának az emberek ...azaz ahogy írtad ,,fajankók" . Amúgy ez megint téged minősít pancser!”
  • 28. pancser 2010. december 19. 14:06
    „A kaszinó kultúrát munkahelyet hoz, sokkal kevesebb lesz a fajankó, több a nyelveket beszélő nő és férfi. Itt néhányan azt hiszik, hogy egy ilyen intézményben prostik, stricik, meg mindenféle alvilág nyüzsög. Ezzel szemben ilyen helyen össznépi játék folyik, minden elképzelhető ott van, meg olyasmi is amit a fajankók el sem tudnak képzelni, de nekik nem is kell ganézzanak tovább a disznóólban. De nem kanásznak termett az igyekvő magyar. sztem a környékre rá sem lehet ismerni egy-két évtized múltán. annyi pénze lesz Bezenyének, hogy nem is tudják elkölteni. A közeli Bük szó szerint egy tehénsz.ros falu volt és most tessék megnézni! az idegenforgalomból élnek ez még az emberek modorán is meglátszik!”
  • 27. sol 2010. december 19. 13:11
    „Engem leginkább az érdekelne a kaszino ügyben: hogyan fordulhatott elő, hogy az illetékesek leültek egy olyan cég képviselőjével tárgyalni, amelynek sem székhelye, sem bankszámlája, sem vagyona nem volt?”
  • 26. pancser 2010. december 19. 00:09
    „Látszik, hogy sokan még csak nem is ugatják a témát. Az a termőföld a falu legpocsékabb területe, kavics az egész nem terem ott semmi. Próbálták erdősítéssel kivonni a mg-termelésből, de az erdő sem nő meg rajta, a fenyő még csak úgy ahogy, 20 éves tölgyek közé nem lehet leülni sz.rni mert meglátják a fonnyadt ......t.”
  • 25. Gerundium 2010. december 18. 22:12
    „23!
    Az a különbség, hogy a protestáns munkaerkölcsön szocializálódott néni, ha elengedi magát, egyszerre beledob talán egy tucat negyeddollárost is a masinába. A szoci hiánygazdaságban kiéheztetett, fogyasztani és nagyot akasztani vágyó hazánkfia meg fizetésnap eljátsza a rezsit oszt szevasz. Hátha-alapon, nem függőségből, mega haveroknak is lehet villogni vele!
    Las Vegas a turisták, a kőgazdag, unatkozó milliomosok és az illegális mexikói szobaasszonyok világa. Egyet találhatsz, melyik szerep jut a bezenyei, rajkai, óvári munkaerőnek. Na?
    Hány takarító, londiner, autómosó konyhalány és egyéb cseléd jut egy jól fizetett krupiéra, pincérre, mesterszakácsra?”
  • 24. Goldhofer-Anhängerbau 2010. december 18. 21:54
    „Az ilyen jellegű un. szórakoztató-egységek sajnos a könnyűvérű lányokról és a könnyű pénzkeresetről szólnak. Aki egy cseppet ismeri, vagy foglalkozott már az USA-beli Las Vegas nevű a sivatagi semmiből életre hívott városkával, az tudja, hogy az egész beruházás fekete pénzek tisztára mosásának köszönheti létét, később pedig az olasz maffia vette, vagy legalábbis probálta meg átvenni az irányító szerepet.
    Bízzunk benne, hogy Nagy úr a helyi rendőrség megerősítésével is hozzá fog járulni, hogy az ilyen jellegű gazdasági bűncselekmények legkissebb árnyéka se vetüljön a beruházásra.

    Van egy másik kérdés is: Nagy úr nem agrármérnök véletlenül, ha igen, hogy értékeli azt a tényt, hogy a legértékesebbnek minősülő termőföldeket vonnak ki a termelésből és adnak át ilyen célra, ugyanis az "igazi" Vegast éppen a hasznavehetetlen sivatagi környezet fellendtése érdekében álmodták meg anno oda, ahol van.

    Manapság a kormánypárti boncok nem véletlenül "nemzetgazdaságról" beszélnek, biztosan csak nyelvbotlás volt a "népgazdaság" c. előző (szoci) érában eröltetett retorikai fordulat.”
  • 23. pancser 2010. december 18. 21:38
    „Egy biztos, fajankók nem dolgozhatnak egy kaszinóban. Tehát rengeteg okos intelligens embernek lesz ott munka. nem tudom mi a rossz abban, ha valaki, mondjuk bevonul egy kártyaterembe, vagy éppen szórakozik a félkarúakkal. volt egy film nem rég talán a Spektrumon Las Vegasról. Oda járnak kiválóságok, filmcsillagok, a világ legkiválóbb szakácsai. ott vannak továbbá menő, modern színházak és sokféle kulturális dolog.”
  • 22. Abrafax 2010. december 18. 21:31
    „Azért ne öntsük már ki a fürdővizzel a Pista gyereket is...
    Közelebb van a történésekhez, lehet, hogy tud valamit. (Attól én még szkeptikus maradok)
    Karcsi brüsszeli kapcsolatai... hah...ne legyetek nevetségesek... még mindig nem tudni, hol tanulta a vidékfejlesztést (takarmányozás volt a szakiránya az aksin)... olvasd a blogját...
    Különben is Stipi kezdte a kaszinózást a két osztrák noname muksóval d. előző cikkek.”
  • 21. zopika02 2010. december 18. 17:55
    „Pistánk egyre több hibát követ el pályafutása alatt, lehet a Karcsi gyerekkel jobban jártunk volna ? Legalább a brüsszeli kapcsolatai hoztak volna valamit a konyhára, de hogy Pistánk majd mennyit hoz meglátjuk. Azt nyilatkozza 2010 - re 18,9 milliárd adóbevétel... Hahahaha... A konténerekből elég nehéz lesz ennyit kitermelni. Hahaha...”
  • 20. janika 2010. december 18. 16:58
    „Szerintem a papcsert és a Nagy Istvánt ki kellene kötni egy karohoz Bezenyére a kaszinózni, már most!”
  • 19. nüs 2010. december 18. 16:38
    „pancserkám, mond egy olyan dolgot, ami pont úgy működik magyar honban, mint a te nagy ámerikádban
    jó ha tudod a nagy kaszinó városokban a maffia tart rendet, hogy milyen áron, javaslom nézz utána
    a kirakat szép, de ami mögötte van sose fogod látni, megtapasztalni annál inkább”
  • 18. Gerundium 2010. december 18. 15:38
    „17-hez
    Tökéletes a hasonlatod, 6cm-nél hosszabb pengéjű kést nem hordhatsz magaddal közterületen.
    Értsd meg: amit lehet kicsiben, amit lehet a saját négy fal között, azt nem lehet nagyban vagy közterületen!
    Lehet, hogy Monte Carlo vagy Las Vegas rendezett és tiszta, de egyrészt a magyar valóság máshogyan működik, másrészt az ördög ott sem a patáját teszi a kirakatba.”
  • 17. pancser 2010. december 18. 15:07
    „Istenem megjelentek a széplelkek akik a többi lelket kívánják óvni. Talán nem is lottóznak, talán nem is totóznak, talán nem is tőzsdéznek, talán magánnyugdíjszámlájuk sincs és így tovább. Ha belegondolok abba hogy hasonlóan óvják az embereket a Tescótól, meg a multiktól akkor semmin sem csodálkozom. a hülye hasonlatra a kábítószerrel szintén hasonlóval válaszolok. Azért, hogy konyhakéssel minden évben több embert megölnek senkinek nem jut eszébe a betiltása. Egy kaszinóváros tiszta és rendezett, sőt nem hogy rendezett, hanem ragyog. Kulturált munkahelyeket teremt, ami szerintem jobb mint a disznók alól a kiganézás. Bár nem vonom kétségbe azt, hogy van aki kanász akar lenni, van aki meg krupié!”
  • 16. Gerundium 2010. december 18. 14:17
    „10-hez, folytatva:
    Monacóban az uralkodóház anyagi gondjai miatt először eladta a franciáknak az ország 80%-át, majd amikor az sem volt elég, kaszinót nyitott. Mára nem ebből élnek, de megtekintheted a gatyáját is elvesztett túrista bronzba öntött szobrát egy tengerparti teraszon.
    A trigránitos kaszinó pl. deklaráltan nem nekünk épülne, mi csak a területet adnánk hozzá. Ha nyelvtudás, akkor elsősorban szlovák kell majd. Láttad, kik jártak át a kiliti kastélyszállóba élvezni a luxust? Na, ők lesznek a törzsvendégek. Sőt, annál többek lesznek, ők lesznek azok, ami Bugsy Siegel volt Las Vegasnak.
    Utáljuk a helyi potentátokat, akik pénzen jogokat vesznek? Akkor mennyire fogjuk szeretni a milliárdos kaszinóvárosra épülő új alvilágot? Szlávy Bulcsú és a Fekete Sereg kisstílű zsebmetszők hozzájuk képest!
    Nem beszélve arról, hogy egy ilyen forgalmú hely megközelítése, infrastruktúrája a feje tetejére állítja az egész környék kialakult egyensúlyát. Az ilyen méretű nagyberuházás többet rombol, mint amit épít, legyen az vaskohó vagy kaszinóváros - egykutya.
    Van termálvizünk, egészségturizmusunk, iparunk, logisztikailag kedvező fekvésünk, Dunánk, Hanságunk, vasútunk, ipari parkunk, lehet konferencia- vagy sporturizmusunk, logisztikai központunk, klinikáink! Nagyipari méretű beruházás a szerencsejátékba több negatívumot hoz, mint amennyit használ! Ezen mind a képviselő úr, mind a rajkai és a bezenyei polgármester urak elgondolkodhatnak!”
  • 15. Gerundium 2010. december 18. 13:57
    „10-hez:
    Néhány szenvedélybeteg miatt a drogokat is legalizálhatnánk, vagy nyithatnánk kocsmát az iskola 500 méteres körzetében. Magyarország egyik baja, hogy mindenki a hirtelen meggazdagodás és az azonnali fogyasztás bűvkörében él. Szinte senki nem takarít meg, senki nem hisz a kitartó munka sikerében, még a gazdagabbja is abban hisz, amit ma már elköltött. Egy ilyen társadalomban vajon milyen hatással lenne az egyénre egy agyonreklámozott kaszinóváros a kertek alatt?
    Volt, aki egy fillér és minden nyelvtudás nélkül, egy telefonszámmal a zsebében repült Londonba. A klasszikus magyar vállalkozó felfuttat egy helyet, kivesz belőle minden pénzt, hagyja lepusztulni és nyit egy újat. Volt, aki kölcsönpénzből indult Spanyolországba narancsot szedni, elhitte a mesés ígéreteket.Ez gettómentalitás, amikor a repper milliókat szór sportcipőre és versenyautóra, aztán ahogy elfogy a siker, megy vissza ittapirosozni, drogot, fegyvert vagy a testét árulni.
    Amerikában miért nincs kaszinóváros NY-ban, Chicágóban, LA-ben, miért csak a rezervátumba szorult indiánok és egy Isten háta megetti sivatagi tagállam vállalta be a szerencsejátékot mint iparágat?”
  • 14. oooo 2010. december 18. 13:14
    „Mi van Pista te is az ingyen las vegasi túrára gyúrsz, mint a komcsi stipi meg a vince ?”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ujhelyis siker az országos versenyen

Mosonmagyaróvár - Az Ujhelyi Imre Általános Iskolából az idei tanévben is több csapat indult a Bolyai-csapatversenyen. Tovább olvasom