Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Nagy: ˝Földtörvény a gazdák védelmében´



Kedden jelent meg portálunkon Kopetti Tamás, a Jobbik megyei alelnökének nyilatkozata a földtörvénnyel kapcsolatban („Hazaárulás"). Erre reagálva Nagy István országgyűlési képviselő a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

„Kopetti Tamás »hazaárulással« vádoló nyilatkozatát nem lehet szó nélkül hagyni. Visszautasítom ezt a kijelentését, mert számomra a legszentebb a Hazám. A magyar gazdatársadalom bölcs. Megértette a törvényt, amely az érdekeit védi. Mert földet venni csak földművesek tudnak, akik helyben laknak, akik valóban földműveléssel foglalkoznak, megvan a szükséges végzettségük, gyakorlatuk hozzá és a helyi földbizottság is a beleegyezését adja a vásárláshoz. Ráadásként, pluszbiztosítékként az államnak elővásárlási joga van minden egyes adásvételnél. Cél, hogy a nagybirtokok mostani 50 százalékos aránya 20 százalékra csökkenjen. A nagybirtokok helyét a családi gazdaságok vegyék át. A családi gazdaságok megerősítése, a vidék, a falvak népességfenntartó erejének megőrzése létkérdés számunkra. Ez a törvény garantálja, hogy a magyar termőföldet magyar gazdák fogják megművelni. S tudják ezt a gazdák is, még akkor is, ha a Jobbik mindent elkövet a félrevezetésük, megtévesztésük érdekében" – áll a fideszes politikus közleményében.

Olvasóink írták

  • 20. pancser 2013. július 09. 15:52
    „18. halas001 2013.07.09. 10:50
    Legalább 1000 gazdával van kapcsolata az általad becsmérelt cégnek. Jó néhány termeltető, felvásásárló közül választhatnak, mondd már meg miért van az hogy mégis velük üzletelnek?
    Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”
  • 19. halas001 2013. július 09. 12:20
    „A vitánkhoz, még annyit:

    Jó lenne, ha a PANCSER elolvasná a "fn24" portál alábbi cikkét:

    Ők lesznek az emberek, akiknek még Orbán sem parancsolhat

    2013.07.08. 16:14
    |
    Frissült: 2013.07.08. 16:36”
  • 18. halas001 2013. július 09. 10:50
    „Pancser!
    Te is "trágya jogásznak" lettél képezve, és az is maradtál.
    A valós élettel nem sűrűn találkozol, ha azt mondod, hogy amit írtam zagyvaságok, mert ezek valós tapasztalatok,
    bárhogy is szépíted a dolgokat.
    Maradj csak az anál fényesítésnél és légy büszke a polihisztorságodra.
    Ezzel be is fejeztem az értelmetlen vitát veled és a hozzád hasonló emberekkel mezőgazdaság ügyben.
    Az agrowirt akkor is a z egyik rákfenéje a gazdáknak, nincs ellene gyógymód.”
  • 17. pancser 2013. július 08. 16:51
    „Átgondolatlan ötleteid áldozata vagy, nem kell itt másokat okolnod, sem az Agrowirtet, sem a földtörvényt, sem a NAV-ot inkább nézz a tükörbe.
    Lehet minden vállalatnál ilyen olyan dolog(hol nincs), de bizton állíthatom, hogy adóelkerüléssel, zsebből fizetéssel nem lehet egy vállalkozást felépíteni, sem fenntartani. Hazugságot terjeszteni nem szerencsés rád nézve.
    Nem egy sikeres gazdálkodó van ahol a használt földterületet elérte a megszabott határt, a gyerekek felnőttek, családalapítás előtt állnak, vagy már túl vannak rajta, mindegyik a maga ura akar, ez nem zárja ki hogy összedolgoznak, ha a helyzet úgy kívánja. Így a tágabb család használatában lehet a felső határ többszöröse is. Miért is ne? Ott is lesznek gyerekek feleség újabb két nagyszülő.
    A családi gazdaság fogalom engem soha nem érdekelt, mert minden parasztgazdaság annak tekinthető, másként csinálni ezt nem lehet. A jogi fogalma az megint más.
    Ami a számokat illeti, nem értem egészen mit kavarsz. A gazdának manapság mindent meg kell vásárolnia, akinek állata, ebből kifolyólag trágyája van az spórolhat a műtrágyával. Vetőmagot, naná azt meg kell venni, ha nem teszi a leglényegesebb potenciállal spórol. A visszavetett magtól nem lehet csodát várni, aki azt teszi az nem teljesíthet a mai elvárt színvonalon. Ezek a mindig másra mutogató rossz gazdák, a búza tele gyommal a napraforgó kukorica szintén, a learatott árú pocsék, nincsen fajsúly, fuzáriumos stb. aztán szidják a vevőt.
    A gazdálkodáshoz mint mondtam és nem győzöm mondani, tudás is kell és természetesen legalább 200 ezer Ft/ha, de lehet, hogy több. Technika ide-oda a megtérülés ma is két dologtól függ ha a többi tényezőt fixnek vesszük, az időjárástól és a felvásárlási áraktól. Az árak alakulása túl nő a határokon, a chicagói tőzsde általunk nem, de még az Unió által sem nagyon befolyásolható. Ha hiányzik a csapadék talán az ima segít!”
  • 16. halas001 2013. július 08. 10:37
    „Pancserkám!

    Csak nem az AGROWIRT alkalmazottja vagy?
    Ismered a mondást: "Nem zörög a haraszt, ha nem b.......k a paraszt!

    Igen is ezek a pénzek nem számlára, hanem zsebből zsebbe vándorolnak, és időnként az annyira védett gazdáidnak hitelt kell felvenniük, vagy magánkölcsönt, csak hogy lefedezzék pénzkészleteik forrását a KP -s gépberuházásaiknál.
    Azért Ausztriában sem olyan a burgenlandi gazda, ahogy te azt idealizálod, jó magyarosan smuccig, és adó megkerülő,
    mert mint írtad más cikk kapcsán, ha Ő is mindent bevall és befizet, akkor a nyeresége minimális.
    Itt nálunk csak azért éri meg neki bizniszelni, mert a NAV gyenge a mezőgazdasághoz, revizorai nem értenek a a termelési folyamatok elemzéséhez, a tábla törzskönyvek vezetésére pedig sem a gazdák, - sem az falugazdászok nem fordítanak kellő gondot, illetve megengedik nekik az ellenőrök a lazaságot.
    Az általad annyira védett családi gazdaság pedig egy olyan kusza szövevény a törvény kijátszásához, amilyet csak Magyarországon lehet elkövetni, hiszen amikor a frissen megszületett csecsemő is osztószáma már a bevételek megosztásánál,- ugyanis a születésétől már van adó azonosító száma, tehát regisztráltatható -, bizonyos bevételnél van 40% vélelmezett költség elszámolás, stb. akkor miről is beszélünk?
    A példádban felhozott gazda két gyereke, akik szerinted külön-külön is gazdálkodhatnak csak azért nem igaz, mert akkor semmi értelme a családi gazdaságról beszélni, hiszen akkor külön-külön is mezőgazdasági vállalkozók
    Ha viszont munka nélküliek, vagy egyéb nem mezőgazdasági dolgozók, akkor viszont nagyon fontosak abban az osztó számban.
    Írhatnék ebből egy tanulmányt is, de nem akarok tippeket adni az ellenőrzések számára és ezt a szakmabelik ellen fordítani.
    Igaz lehet, hogy egy hektár föld megművelésének bekerülési költsége lehet akár 200.000.- Ft is, de akkor mindent megvásárolt a gazda még a vetőmagot is, de miért nem teszed közzé azt is , hogy az ilyen befektetés valójában mennyit hoz a konyhára?
    Meghaladja- az elemi kárt kizárva- annak többszörösét is, megfelelő agrotechnika mellett. /Mondjuk nem az asszony húzza az igát, mint Torgyánék elképzelése volt a kisgazdaságról/ ( Sicc.)”
  • 15. pancser 2013. július 07. 19:34
    „14. abszurdisztán 2013.07.07. 09:35
    Neked minden mutyi még a saját életed is. Ángyánról annyit, hogy nem rossz ember, de naiv fantaszta nem mérvadó az ő véleménye.
    13. Japo 2013.07.07. 07:39
    Nem ittál egy kicsit többet e kelleténél, különben hogyan kerülne ide a korona?
    Hányszor mondjam el neked, hogy attól, hogy bármilyen földterületet, legyen az szántó, telek, házhely, megvesz egy külföldi állampolgár vagy cég, attól még magyar föld marad. Merengj el azon, hogy miért?
    Annak csak örülni lehet, ha egy gazdának van két fia, mindkettő folytathatja az apjuk munkáját külön-külön családi gazdaként.
    Ha olvasnál egy kicsit többet, a magyar mezőgazdaság átka a földbirtokok elaprózódása volt, erre világos utalást találhatsz, Horthy Miklós emlékirataiban is.”
  • 14. abszurdisztán 2013. július 07. 09:35
    „12 !
    Pancser,
    szeretnélek felvilágosítani: az állami földterületek 2013. évi bérbe adása a Fidesz földmutyija volt...a vazallusai számára.
    Lásd: dr. Ángyán kilépése a Fidesz francióból, mert már az ő gyomra sem viselte el a törvénytelenségeket...”
  • 13. Japo 2013. július 07. 07:39
    „Először is,ha családi gazdáknak készült a törvény abba hogyan fér bele az orbán féle további 300 hektár? Továbbá itt mindenki termőföldről beszél,pedig egy tollvonással kiveszik a mezőgazdaságból,átminősítik belterületté és hoppá,már is el lehet adni,vagy netán további szlovákoknak házakat,öröklakásokat építeni. A föld még mindig a Magyar Szent Korona tulajdona úgy ahogy van komplett.Akik művelik csak birtokolhatják soha nem lesz a tulajdonuk tehát, el sem adhatják!FÖLDBIRTOKOSOK NEM TULAJDONOSOK.Erről ennyi a véleményem!”
  • 12. pancser 2013. július 06. 22:20
    „11. halas001 2013.07.05. 09:32
    Senki nem vitatja, hogy előfordulnak csalások, de ezt a törvény üldözi. Én eddig a megyében csak magyarokról hallottam akik nem fértek a bőrükbe.
    A terményt ott adod el ahol akarod, teljesen hivatalosan lehet kivinni minden cécó nélkül bármit, nem kell ahhoz bujkálni. Ezzel nem lesz szegényebb az ország, hiszen az ellenértéket a gazda számláján írják jóvá. A törvények kijátszását az adócsalást, az osztrák törvények is büntetik. Zsebbe fizetni ugyancsak kockázatos, nem éri meg.
    Mesék meg vannak Jánossomorján is, akárcsak nagyhangú dicsekvők, még a fele sem igaz!”
  • 11. halas001 2013. július 05. 09:32
    „10.Pancser!
    Nem az a baj, hogy a gazdálkodáshoz értő agronómusok (Agrármérnökök) megszereztek jelentősebb mennyiségű földeket, hanem az a bajom ezzel, hogy ezen birtokok jelentős része ma már nagy részben az osztrák és más külföldi nagygazdák és spekulánsok kezében van.
    Az a bajom ezekkel, hogy a nyitott EU -s határ miatt a földeken megtermelt terményeket az éj leple alatt kiviszik az országból, de a magyar gazdáknak adózni kell, ha eladják terményeiket, vagy maximum kockás füzetben , vagy csak szállítójeggyel adják el adómentesen a külföldi felvásárlóknak. Ebben élen jár a <moderálva> család Jánossomorján.
    A megnevezett hármasból - tisztelet az elhunytnak,- a maradék a Csányi Úrral és más POTENTÁTOKKAL karöltve birtokolják szinte a Kiskunság és a Duna -Tisza közt.
    Sajnos ezt csak mi látjuk, akik benne élünk, feljebb nem. / Vagy nem akarják látni/.
    Ha közöd lenne Pl. a Lezsákhoz, akkor nem itt fejtenéd ki nézeteidet.
    Üdv.:-)”
  • 10. pancser 2013. július 04. 21:09
    „6. justitia18 2013.07.04. 08:34
    Beszéltem én nagygazdákról? 100 ha-os gazdaságokkal példálóztam, az nem nagybirtok.
    Miért verték szét a tsz-ket? Ne engem kérdezz!
    8. halas001 2013.07.04. 10:27
    Ne beszélj össze-vissza, semmi közöm Lezsákhoz, Torgyánhoz, Antallhoz és elveikhez. Az meg hogy gazdálkodáshoz értő agronómusok szerzetek meg helyenként nagyobb területeket az csak jó volt az országnak.”
  • 9. zöldike 2013. július 04. 12:06
    „Pancser! A földtörvénnyel kapcsolatos másik fórumon várom a válaszodat! Köszönöm!”
  • 8. halas001 2013. július 04. 10:27
    „Pancser!
    Most nem rólam van szó, hanem az anál fényesítés azon módszeréről. amit nagybecsű polgármesterünk az utóbbi időkben rendszeresen folytat magánszorgalomból, vagy felkérésre, esetleg a helyzete mentésére.
    Ezt csak Ő tudja!
    Amúgy te egy élettől teljesen elrugaszkodott PANCSER vagy, én meg büszkén használom továbbra is a vasvillámat, mert én az életben vagyok, és nem egész nap a számítógépen lesem, hogy kit lehet leszólni.
    A Te számaid sem meggyőző érvek az elfuserált Földtörvény mellett.
    Az egyszeri horgász is azt mondta: " A kis hal is hal".
    Eddig elvbarátaid ütötték-vágták a nagy üzemeket, sőt Antal Józseftől kezdve a kisgazdákkal karöltve Torgyán és Lezsák mester vezényletével úgy sikerült szétzúzni a mezőgazdaságot a maguk javára, hogy csak az értéktelenebb földek ,- eszközök maradtak meg a gazdálkodni vágyó kisgazdák birtokában, akik főleg bérleményeken, kisebb részben saját tulajdonukban tudtak érvényesülni.
    Ezeken még az állami tartalék földek pályáztatása sem tudott segíteni, mivel a trafikokhoz hasonlóan az értékesebbjeire már meg volt a kiírás előtt a nyertes, mint Pl. Bőnyben.
    Egy kicsit jobban kellene informálódnod a történésekről és nem csak a kis köreidben.
    Az EU-s törvényeket igen be kell tartani, ha oda akarunk tartozni és nem szabadságharcot vívni velük szemben, mert ha nyerünk ebben a háborúban, akkor majd megnézhetjük magunkat és nem csak az azerbajdzsáni bélyegeken.........(-:”
  • 7. Valodi 2013. július 04. 10:12
    „"A faluképet ma a városban dolgozó emberek szép házai, és az ápolt kertek, gyepek határozzák meg." Úgy látszik, nem jártál még Észak-Magyarországon és pl. az Ormánságban, vagy a Bodrogközben... vagy Tarnabodon... A hajdani virágzó, önfenntartó magyar falvak mapjainkra nem falvak, hanem falunak csúfolt lakó-, nyaraló- vagy szegénytelepekké váltak! Hová is jártok Ti "rabszolgázni"? Ausztriába? Ott hány hektár az átlag birtokméret?
    Ezt írta a HaszonAgrárMagazin 2013.márciusában:
    "A varsói Agrárminisztérium úgy döntött, csak 2016-tól vásárolhatnak a külföldiek korlátlanul földterületet. A földvétel most is lehetséges, de ahhoz egy belügyminisztériumi engedélyre van szükség, amelyet nagyon nehezen adnak meg. A céljuk, hogy az említett dátumig a hazai gazdáknak annyi földet adjanak el, amennyi csak lehetséges. A lengyel mezőgazdaság rengeteg kicsi (2,5 millió) gazdaságból áll, az átlag birtokméret nyolc hektár. Többnyire gyenge minőségű földeken folyik a munka és egyre többen inkább mellékállásban gazdálkodnak."
    Ezt pedig Raskó György állítja egy mostanában gyakran idézett írásában:
    ,,Velünk szemben a lengyel mezőgazdaság a sovány uniós támogatási csomag és termelési kvóták mellett is kiválóan teljesít. A mezőgazdasági termelés ott egy évtized alatt közel 12%-kal nőtt, míg élelmiszeriparuk egészen látványos - éves átlagban közel 2,5%-os - növekedést produkált. Élelmiszer-kivitelük bővülése szintén elismerésre méltó: a csatlakozás óta értékben megnégyszereződött, s már meghaladja a évi 10 milliárd eurót. A lengyel nyomulást a magyar vásárlók is naponta tapasztalhatják, különösen amikor ´árelőnyös´ termékekre vadásznak az élelmiszerboltokban."
    Hogy is van ez? Lengyel parasztcsaládok 100%-os tulajdonában lévő, gyenge minőségű, apró parcellákon, félállásban, a saját országuk önellátásán túl verik meg a nagybirtokos magyar mezőgazdaságot? Mennyiségben, minőségben, élelmiszerbiztonságban, exportban, lakosság megtartó erőben - azaz mindenben? Nálunk pedig a magyar népnek nevezett "altatott" tömeg és mélységesen erkölcstelen, csótányszerű ún. elitje hagyta elsorvadni a minden épeszű nemzet alapját képező saját parasztságát...még az írmagját is kiirtatja az "integrátorokkal"!”
  • 6. justitia18 2013. július 04. 08:34
    „Pancser !
    Ha így, ennyire támogatod a nagygazdákat, a zöldbárókat, akkor felelj a következőkre:
    miért és minek kellett 1990-1994 között totálisan szétverni az addig jól működő, vidéki munkahelyeket biztosító, az önkormányzatokat, iskolákat, falusi, vidéki embereket támogató, foglalkoztató tsz-eket?
    Minek kellett a fideszes vezetőknek ellopni az ÁG-kat 2002-ben (magyarul: a teljes magyar mezőgazdaságot, élelmiszeripart) ?
    És ne feledd, mivel EU tagország vagyunk, az EU-s törvényeket be kell tartanunk !
    Csak ezt OV., a nagyvezír, aki a mezőgazdasági tárgyalásokat vezette a csatlakozásunkig, már teljesen elfelejtette..”
  • 5. pancser 2013. július 03. 22:00
    „1. halas001 2013.07.03. 12:06
    Visszautasít a Jobbik aki úgy dobálózik a hazaáruló szóval, a kisgyerekek a kavicsokkal a tóparton?
    Mégis kik adták e la a földet? Azok akik nem akarták művelni és pénzt akartak érte, a kárpótoltak, a gazdálkodni nem akaró gazdák!
    Ma egy korszerű családi gazdaság 100 ha-ja kicsinek számít. 4 millió ha szántó 100 ha-os családi gazdaságra bontva 40 ezer gazdaság, akinek ez nem tetszik legyen 45 ezer, a lényeg nem változik. Ha ezt a számot elosztom 3000 település között 10-20 gazdaporta a realitás. Nincsen ezen mit vitázni.
    Vannak hobbigazdák, alkalmazottak, állattartó telepek dolgozói, akikkel együtt 2-300 ezerre tehető a mg-ból megélni tudó népesség.
    A falu képet ma a városban dolgozó emberek szép házai, és az ápolt kertek, gyepek határozzák meg.
    A gazdálkodók számára a mostani földtörvény helyzetbe hozást jelent, és versenyképességet a földért folyó tülekedésben, ezért értenek egyet vele a gazdaszervezetek.
    A többit dolgot meg teljesen logikátlanul vasvellával hánytad ide ezért úgy is kezelem, nem foglalkozok vele.”
  • 4. kocsoggorog 2013. július 03. 21:47
    „Justitia a másol/beilleszt billenttyű kombinációval dolgozik, a téma nemérdekes ronwerberi betanult szöveget nyomja...”
  • 3. justitia18 2013. július 03. 21:10
    „Az államadósság elleni küzdelem, valamint a gazdasági növekedés beindításának elmaradása az Orbán kormány legnagyobb kudarca. Orbán Viktor hároméves kormányzása alatt eddig sosem látott megszorításokat vezetett be:
    40 új adó, 2700 milliárdos megszorítás !!
    Az eredmény mégis lesújtó, hiszen a gazdaság romokban, a külföldi tőke távozóban, az ország gazdasága összeomlóban.
    A friss államadóssági adatok szerint nemhogy csökkent volna, de nőtt az államadósság, a GDP a második negyed évben alig változott. A kormányváltás óta az államadósság 1265 milliárd forinttal növekedett, a GDP arányában nézve 82,9 százalékról 83,4 százalékra. Jól látszik, hogy a Fidesz-kormány elhibázott, csőlátású gazdaságpolitikájáért az egész ország már eddig is hatalmas árat fizetett, de ha folytatódik az orbáni szabadságharc, akkor bele is rokkan.
    Az országban négymillióan élnek már a létminimum alatt, másfél millió honfitársunknak nincs meg a napi háromszori étkezés lehetősége, és több százezer gyermek éhezik.
    Ennek ellenére tovább folytatódik a Fideszes mutyi...”
  • 2. justitia18 2013. július 03. 16:58
    „<moderálva>”
  • 1. halas001 2013. július 03. 12:06
    „Visszautasítjuk Nagy István képviselő Úr Gíró Szász Andrást is megszégyenítő fellengzős nyilatkozatát, mert az Ő hazája a mi hazánk is, és sok mindent nem úgy élünk meg állampolgári szinten mint Ő. És nem ez az egyetlen !!!
    Véleményünk szerint a HAZA fogalmába beletartozik a szűkebb Pátria -Mosonmagyaróvár- is annak újabb kori rendezetlenségével, elhanyagoltságával, útjainak kritikán aluli állapotával.
    Pl. a Fó utca is már olyan rossz, hogy a kamionok is kerülgetik a gödröket, az üzletportálok szégyenteljesek, a házak lerobbantak.
    A Földtörvény valóban jobb is lehetne, ha nem szentesítené a már eddig elmutyizott földek tulajdonjogait, ha nem tenné lehetővé sok elsikkasztott és külföldieknek átjátszott szövetkezeti tulajdonban maradt földek -birtokok- jövőbeni eltulajdonítását, ha ténylegesen megtörténne az álszerződések semmissé tétele.
    Valóban igaz, hogy a ,, maradék" földeket magyar gazdák fogják megművelni és a többit, majd bérlik az új- régi tulajdonosoktól, az arra specializálódott ügyvédeiken keresztül, mint ez is ma már gyakorlat.
    Súlyos tévedésben van amikor a falvak népesség megtartó képességéről beszél, mert általánosságban a falvakban a lakosság kisebbség kezében összpontosult a mezőgazdálkodás és annak minden haszna, - jövedelme , és óriási összegű állami támogatása. A lakosság másik része eljár ugyanezekhez a gazdákhoz napszámba /bejelentés nélkül/, vagy a környező bedolgozó üzemekbe, vagy segélyekből éldegél, esetleg ha van lehetősége Ausztriában rabszolgázik.
    A ,, megtévesztés" fogalmába beletartoznak azok a kormányzati rezsi csökkentő, adósság kiváltó , stb. intézkedések is amikért a lakosság fizeti meg a Varga-Matolcsy csomagok által az árat, és ezért Ön szerint még hálásnak is kellene lennünk.
    Inkább a szúnyog kérdésben utasítaná vissza a nagy kormányzati megelégedettséget!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosonmagyaróváron is megnyíltak a Dohányboltok

A következő két hétben a régi trafikokban és cigarettaárusító helyeken is lehet még kapni… Tovább olvasom