Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Nabucco terv - tavasszal eldőlhet Mosonmagyaróvár szerepe

„A Nabucco nevű gázcsővezeték-projekt generáltervezésével a Penspen brit céget bízták meg, s e társaságnak 2008-ig be kell fejeznie a rendszert érintő legfontosabb tervezési feladatokat" – jelentette be pár hete a Nabucco Gas Pipeline International.
 Utánajártunk a hírnek, de a Nabucco projektet továbbra is nagyrészt homály fedi. Hogy azonban ki áll az elképzelés mögött, ki a hajtómotorja – már sejteni lehet.

A Nabucco társaság vezetője, Reinhard Mitschek szerint a projekt a megvalósítás szakaszába lépett. Építési határidejeként végül 2009-et tűzték ki, 2012-ig pedig a csővezetéket üzembe kellene helyezni. „A Penspen összesen több mint 9 millió eurós értékű megbízást kapott a tervezési munkálatok koordinálására" – zárult a hír.

Mint azt a Vasárnapi tavaly május elején megírta, az elképzelések szerint a Nabucco a grúz-török, illetve az iráni-török határtól kezdve Kis-Ázsián, a Boszporuszon, a Balkánon és Magyarországon át egészen az ausztriai Baumgartenig épül ki, ahonnan már közvetlenül továbbítható a gáz a nyugat-európai piacokra. Itt jön képbe Győr-Moson-Sopron megye. Ha ugyanis valaki megtalálja a világhálón a Nabucco-gázvezeték tervezett nyomvonalát, akkor rögtön kiböki a szemét: a gázvezeték egy az egyben megyénken keresztül csatlakozna a szomszédos osztrákokhoz.

Hol lesz az átadó pont?

Az EU dönthet a Mol-OMV csatában
Mind a Mol-nak, mind az OMV-nek az utóbbi hónapok csörtéi fényében felvetettük, hogy vajon képesek-e közösen dolgozni a Nabucco terv megvalósításán. Christian Dolezal szerint ebből nem lehet gond, mivel „minden partner építően és jól együtt tud dolgozni a közös cél sikeréért". Ettől függetlenül a Mol kontra OMV vitában jó eséllyel az Európai Unióé lesz a döntő szó. „Az Európai Bizottság első fázisú versenyjogi vizsgálatának eredménye 25-35 munkanap múlva várható. Amennyiben az összefonódás második fázisú versenyjogi eljárást igényel, az eredmény közzététele további 90-105 munkanap múlva várható" – közölte az OMV azt követően, hogy hivatalosan is kezdeményezte a brüsszeli testület Versenypolitikai Főigazgatóságánál az egyelőre csak elvi tranzakció vizsgálatát. Közben Brüsszelben folyik egyébként a lex Mol vizsgálata is.

Hogyha megépül a Nabucco, akkor minden bizonnyal Mosonmagyaróvárnál adják majd tovább a földgázt Ausztriába. A város határában jelenleg is működik egy nemzetközi gázátadás-átvételi pont, amiből az országban mindössze kettő üzemel. Hogy a 3400 kilométer hosszúra tervezett, durván 5 milliárd euróba kerülő gázvezetékből mennyi a realitás, s mennyi álom, a Vasárnapi megpróbált utánajárni. Kérdéseket tettünk fel a londoni székhelyű Penspen társaságnak, valamint az OMV és a Mol sajtósának.

Nos, három heti várakozás után válaszra csak az „osztrák olajipari konszerntől" futotta. „Január elején bízta meg a Nabucco Gas Pipeline International a tervezőt, a brit Penspent, hogy dolgozza ki a részletes terveket. Az idei első negyedévében megtartott eljárás eredményeinek ismeretében fogja végül meghatározni a tervező a vezeték átadó-átvevőpontjait, többek közt Magyarországon is" – írta Christian Dolezal, a Nabucco társaság szóvivője. A bekezdésünk elején egyébként nem véletlenül tettük idézőjelbe az osztrák olajipari konszernt. Mi ugyanis az OMV sajtóigazgatójának, Bettina Gneisz-Al-Aninak címeztük kérdéseinket, mire befutottak a Nabucco társaság szóvivőjének válaszai. Igaz, Dolezal úrnak OMV-és e-mail címe van, mint ahogy a Nabucco társaság vezetőjének, Reinhard Mitscheknek is...

A Penspen társaság marketingigazgatójától, George Reynes-től mindössze diplomatikus választ sikerült kicsikarnunk („munkatársaim dolgoznak a Kisalföld kérdésein, s hamarosan válaszolnak"), míg a Mol-nál eddig sem jutottunk.

Álcázott oroszellenesség

Amennyire kevés konkrétumot lehet tudni a gázvezetékről, legalább ennyire homályos a Nabucco tulajdonosi köre. A hivatalos verzió szerint az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a Bulgargaz és a török Botas vesz részt a projektben, míg a német RWE konszern lesz várhatóan a hatodik résztvevő. Arról viszont, hogy a szóban forgó cégek mennyit eurót öltek eddig a Nabucco terveibe, nem tudni, de azt sem, hogy az Európai Unió és a nemzeti kormányok hozzájárulnak-e az adófizetők pénzéből az elképzeléshez.

Egyes sajtóhírek szerint 30-40 százalékot a részvényesek fedeznének tulajdonrészük függvényében, a többit pedig bankhitelekből finanszíroznák. Hogy honnan fúj mégis a szél, legfeljebb az előbb említett e-mail szálakból sejthető...

Összességében persze kétség sem férhet ahhoz, hogy a Nabucco jó célt szolgál, hisz így jelentősen csökkenne Európa orosz földgáztól való függősége. Igaz, ezt a résztvevők – politikai-taktikai okokból – cáfolják. „A tervezett Nabucco-gázcsővezeték nem oroszellenes projekt, hanem arra szolgál, hogy a Kaszpi-tenger környéki (közép-ázsiai) lelőhelyek bekapcsolásával bővítse és szélesítse Európa gázbeszerzési forrásait" – közölte Reinhard Mitschek, a Nabucco társaság vezetője a Die Presse osztrák napilapnak a hét elején.

A Déli áramlat a vetélytárs
Reinhard Mitschek szerint a Nabucco számára egyáltalán nem jelenti a kegyelemdöfést az a megállapodás, amelyet a Gazprom orosz gázipari óriás kötött Bulgáriával a vetélytársnak tekintett, „Déli Áramlat" nevű csővezeték megépítéséről, holott nyilvánvaló, hogy az oroszok ezzel lépéselőnyre tettek szert. A Déli Áramlat a tervek szerint Dél-Oroszországból haladna a Fekete-tenger alatt 900 km hosszan és Bulgáriánál bukkanna elő a vízből. Innen Nyugat-Európa felé a Balkánon (Macedónia, Szerbia és Szlovénia érintésével) át folytatná útját, de akár Magyarország felé is elágazhat.

Olvasóink írták

  • 2. Joe 2008. február 11. 10:49
    „Ha olaj és gázvezeték terveirol és beruházásárol van szó, ott az angolok és amcsik vezetnek a nagyvilágban. Mindenki egyéb csak kismiska lehet és ezzel a ruszkiknak is tisztában kell lenni. Ilyesmit biztositani kell anyagilag és katonailag.”
  • 1. csepibá 2008. február 10. 11:37
    „Nagy fiúk, nagypénzei ezek. Ha óvár ad a gyurcsánynak belőle, akkor jól jár a város is. Ha nem, soha nem jön erre a vezeték. Hadd kapjon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségügy: `Vitával kellett volna kezdeni`

Mosonmagyaróvár - Telt házas fórumon nyugodt hangvételű érvekkel és hangos bekiabálásokkal… Tovább olvasom