Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Munkát keres a 38 éves rokkantnyugdíjas férfi

Régió - Két éve tudta meg, hogy egy vesével született, azóta hiába próbál munkát találni a mosonmagyaróvári Légrádi László. A 38 éves rokkantnyugdíjas az ács és állványozó szakmát tanulta ki, betegsége miatt azonban nem gyakorolhatja mesterségét.
– 2006-ban tudtam meg, hogy egy vesével születtem, ezt a katonaságnál sem vették észre. Bár korábban is jelentkeztek a betegségre utaló jelek, arra gyanakodtam, hogy influenzás vagyok és azért gyengélkedem – panaszolja Légrádi László. A 38 éves férfi kitanulta az ács és állványozó szakmát, de mint mondja, ha már gyerekkorában fény derült volna betegségére, más mesterséget választott volna.

– Három év szakképző után tizenhét évig gyakoroltam a szakmámat, a nagy súlyok emelése és a magasban való tartózkodás csak súlyosbította az állapotomat. Azóta megműtöttek, három kegyetlen hónap után ismét visszatért az erőm, javult a kedélyállapotom és dolgozni szeretnék – magyarázza a két középiskolás gyermek édesapja. Ennek egy akadálya van: 100 százalékos rokkantnyugdíjasként senki nem alkalmazza.
Már érdeklődött a munkaügyi központ helyi kirendeltségénél, és apróhirdetést is feladott.

Bejelentett munkára vágyik, hivatalosan 6 órát vállalhat, hogy a 46 ezer forintos rokkantnyugdíját családfőként kiegészíthesse.

– Nagy súlyokat nem emelhetek, magasban sem tartózkodhatok a vérnyomásom miatt, viszont már fiatal koromban több járműre is jogosítványt szereztem – mondta el továbbá a férfi, aki reménykedik: bejelentett munkára talál.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a regionális munkaügyi központ szolgáltatási főigazgató-helyettese a Kisalföld felvetésére kifejtette: a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése" című projektjébe a régiónkban 906 embert vonnának be. Ennek lényege, hogy új szolgáltatásokkal, támogatási formákkal kívánja elérni az érintettek munkaerőpiacra való be-, illetve visszajuttatását. Országosan csaknem 10 ezer rehabilitációs járadékban részesülő rehabilitációját, foglalkoztatási esélyeit serkenti e program. (Erről bővebben a mosonmagyarovar.network.hu kluboldalon olvashatnak az érdeklődők – a szerk.)

– A munkáltatók igénybe vehetik a „foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatást" hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatása esetén. Emellett kirendeltségeinken humán szolgáltatásaink is a hozzánk fordulók rendelkezésére állnak – tette hozzá továbbá a főigazgató-helyettes.

Olvasóink írták

  • 5. pultos 2008. október 12. 07:45
    „mésem olyan beteg valaki,aki napi x mennyiségü italt megtud inni.ugyanis hozzám jár a kocsmába.no comment.de az én gyerekem is 1 vesés, azt lehet sajnálni,mert gyerek,és problémák vannak a veséjével.na de mégsem reklámozom,hanem megoldom a gondot mint szülő.”
  • 4. Goldmund 2008. augusztus 04. 21:08
    „A bátyám villamosmérnök, 37 éves, 9 éves korában kivették az egyik veséjét, tehát azóta ő is egy vesével él. Méghozzá remekül!

    Megnősült, 2 gyereke van, és mérnökként egy multinál dolgozik.

    Nem nagyon látom az összefüggést az egy vese és a rokkantság között.”
  • 3. Oszkár 2008. július 31. 09:24
    „Egyetértek az előttem szólóval: "Hiányosnak, félrevezetőnek és pongyolának érzem a cikket" munkaügyi értelemben is.
    A kedves újságírónő tisztában van a magyar törvényi szabályozással? Megkérdezett egyetlen munkaadót is, hogy miért nem alkalmazták? Szakképzettség, munkaköri orvosi alkalmasság, vagy például milyen a gépjárművezetők munkarendje... stb?
    A ,,rehabilitációs projekthez" hozzátenném, hogy a rehabilitációs járadékban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató részéről rendes felmondással megszüntetni nem lehet. Tudja mit jelent ez?
    Az Úrnak kitartást és sok sikert kívánok a mihamarabbi elhelyezkedéshez!”
  • 2. Lucifer 2008. július 30. 10:02
    „Hiányosnak,félrevezetőnek és pongyolának érzem a cikket,mivel önmagában a veseagenézia nem betegség.Egy vesével éppúgy lehet élni,mint kettővel,nagyon sok embernél csak időskorban veszik észre (valamely betegség után való kutakodás alatt egy ultrahang-vizsgálattal) ,hogy egy vesével élte le az életét problémamentesen.
    A gond ott kezdődik,ha ez az egy vese felmondja a szolgálatot és nem képes többé ellátni a feladatát.
    Szóval nem kellene arra egyszerűsítenia dolgot,hogy az úrnak egy veséje van.A betegsége nem ebből áll,gondolom.
    Másrészt:kívánom,hogy sikerüljön olyan állást szereznie,amit az állapota mellett is el tud végezni,de azért gondoljunk csak bele,ha valaki 100%-os rokkant,az nem véletlen.
    Egy munkaadó sem szívesen vállalja,hogy esetlegesen egy állapotromlás miatt a munkavállaló hosszabb ideig táppénzen legyen.
    Talán valami otthon végezhető munkát kellene találni,amibe szükség esetén a család is besegíthet.
    Bár az ilyen munka meg ritka és bizonytalan...
    Patthelyzet.”
  • 1. Ének 2008. július 30. 09:43
    „Sajnos ez nem egyedi eset.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmillió forintos Volvo-beruházás

Lébény - Jövő év elején nyílhat meg az ipari parkban az új Volvo haszonjármű-márkaszerviz, melynek… Tovább olvasom