Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Műhelymunkák a Moson Megyei Műhelyben

A Flesch Károly Kulturális Központ által kiadott Moson Megyei Műhely (MMM) 2009. évi 2. száma terjedelmének több mint felét a társadalomtudományi rovat három terjedelmes tanulmánya teszi ki.

Szirányi Péter Szomorú hungarikum – demográfiai vizsgálódások című írása a Kárpát-medencei magyarság számának az utóbbi négy évtizedben bekövetkezett rohamos csökkenését vizsgálja. Varga Bálint Magyaróvár gazdasági és társadalmi helyzete a millennium és az első világháború között című összefoglaló történeti tanulmányának második része a település iparosodásával foglalkozott, míg Forgó Zsófia a legfrissebb kutatási eredményeket foglalta össze Mátyás király híres könyvtáráról, a Bibliotheca Corvinianáról.

Major Tamás érdekes és olvasmányos munkája a ˝mozizás˝ magyaróvári és mosoni történetét tárta föl, dr. Karácsony István a szigetközi nemes takács céhnek articulusait ismertette, Szentkuti Károly az Art Flexum Művésztelep tevékenységét foglalta össze. Halmos Lászlóról, a neves egyházi zeneszerzőről, Mosonmagyaróvár zenei életének egykori lelkes szervezőjéről dr. Nagyné Majoros Györgyi emlékezett meg születésének 100. évfordulóján. Ugyancsak egy százéves évforduló kapcsán született dr. Poór Ferenc a híres tüdőgyógyászról, dr. Modrovich Emilről szóló írása. Dr. Timár Lajos Vitnyédy Istvánt, a XVII. század egyik neves történelmi alakját idézte meg, Major Tamás a megye jeles pedagógusairól szóló kiadványt, Tuba László Hárs Ernő Kereszt és koszorú című, sok helyi vonatkozást felemlítő munkáját ismertette a közel 110 oldalas, fotókkal illusztrált periodikában.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetvenkétmillió forint jut idén az intézményekre

Mosonmagyaróvár - A mintegy 72 milliós keretből néhány intézmény nagyobb mértékű felújítására futja… Tovább olvasom