Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Motorosok gyűjtenek Sótiéknak

Mosonmagyaróvár - Két motorosklub – döbbenetük okán – gyűjtést szervezett a másfél hete a zebrán elgázolt Sóti Antónia családjának. A három gyermek ajándékai mellett több százezer forintot adtak az apának, s tovább folytatják a gyűjtést.


˝Bennünket is megrázott ez a baleset, s elítéljük a felelőtlenül motorozókat. Ezért kezdtünk a család tagjai számára gyűjtésbe a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre tagjaival˝ – mondja Varga Róbert, azaz ˝Hentes˝, a Szigetközi Sasok Motoros Baráti Kör elnöke. Hétfőn együtt vittek ajándékokat a Károly utcai panellakásba és nagyjából 200 ezer forintot, amit a saját kasszájukból álltak.

A motorosok átadtak a pénz mellett a családnak ajándékokat, játékokat a gyerekeknek, sőt, egy mosonmagyaróvári cég jóvoltából több kilogramm sajt is a hűtőbe került. Attila, Dávid és Ricsi izgalommal bontotta ki a zsákokat: elsőre a görkorcsolyának volt a legnagyobb sikere.

Varga  Róbert, a Szigetközi Sasok Motoros  Baráti Kör elnöke adta át az adományokat Sóti Attilának.
Varga Róbert, a Szigetközi Sasok Motoros Baráti Kör elnöke adta át az adományokat Sóti Attilának.

Az átadáson ott volt Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester is, aki kerékpárt ígért az iskolába készülő Ricsinek. Sőt, a gyűjtés is tovább folytatódik. A városháza recepcióján elhelyezett urnába folytatjuk keddtől a gyűjtést Sótiék részére – folytatja Varga Róbert, a Szigetközi Sasok Motoros Baráti Kör elnöke, aki fontosnak tartja hozzátenni: a baleset okozója nem volt a baráti körük tagja.

Adományok: Szabó Miklós polgármester és a Szigetközi Sasok Motoros Baráti Kör, valamint a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre adja át az összegyűjtött felajánlásokat.
Adományok: Szabó Miklós polgármester és a Szigetközi Sasok Motoros Baráti Kör, valamint a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre adja át az összegyűjtött felajánlásokat.

˝Rengeteg segítséget kaptunk, mindenkinek hálásan köszönjük a támogatást: erre vélhetően a későbbiekben is szükségünk lesz. A bátyámék is eljöttek hozzánk, a gyerekeknek itt vannak az unokatestvéreik, így most egy kicsit könnyebb. Csütörtökön lesz a feleségem temetése, félek, milyen hatással lesz majd a három fiamra. Úgy döntöttünk, mindenképp Mosonmagyaróváron maradunk, semmi nem köt már a Jászsághoz: itt kell együtt élnünk az emlékekkel˝ – mondta Sóti Attila.


Érkeznek a felajánlások

A Kisalföldhöz is jó néhány felajánlás érkezett: akadt olyan itteni szépségklinika, amely az iskolakezdés előtt 50 ezer forintnyi tanszerrel támogatná Sótiékat, egy teniszedző ingyenes oktatást vállalt. Dávid, Ricsi és Attila egyébként jövő héten focitáborba készül: az MTE 1904 szívesen látta a három fiút.

Olvasóink írták

  • 17. ancsácska 2009. június 28. 18:46
    „Ezek szerint még vannak jó emberek.”
  • 16. Mérnök 2009. június 28. 09:11
    „Nem vájkálok, és nem tökmindegy.
    Csak belegondolok, hogy mi lenne, ha mindenki akinek elmegy valakije, segélyt, biciklit, felajánlásokat, bankszámlaszámot, stb kapna. Aztán a következő: Egy gyereknek/anyának/testvérnek kevésbé fáj a családtagját elveszteni, mint háromnak!??? Nem hinném!
    Csak van aki így, van aki úgy gyászol...

    Lehet most támadni, de akkor is az a véleményem, hogy ez függetlenül a történtektől UNDORÍTÓ, és minősíti a volt férjet!!!
    Ismertem Őt, tudom miről beszélek, nyugodj békében!”
  • 15. oroszlán66 2009. június 27. 08:30
    „Nagyon jó érzés hogy vannak még olyan emberek akik még eggyütt tudnak érezni másokkal aki meg csak vájkálni tud az meg nézen magába és aztán keressen hibát a másik emberben.Nagyon szomorú hogy egyedül maradt három kisgyerekkel,9 éve én is ugyanijártam három kisgyerekkel maradtam egyedül.Nagyon sok erőt kivánok a családnak!Szükségük lesz rá!Sajnos én már megtapasztaltam.”
  • 14. Titus 2009. június 26. 11:47
    „És ha esetleg valóban válófélben voltak?! A kisgyerekek akkor is az édesanyjukat vesztették el, nem pedig egy aranyhörcsögöt... Még ha a férfi és a nő kapcsolata megromlóban is volt, egy férfi akkor is szereti a gyermekei anyját!
    Hozzáteszem, nekem nem úgy tűnik a férfi arca és viselkedése alapján, hogy annyira rosszban lettek volna... Nagyon megrázott a baleset engem is.”
  • 13. Truder 2009. június 25. 21:24
    „Na,már csak pont ez hiányzott,hogy valaki elkezdjen vájkálni a magánéletükben...Undorító!
    Mikor én elvesztettem a páromat,összesúgtak a hátam mögött a buszon,hogy ő az akinek meghalt a hozzátartozója..Olyan bunkó is volt,aki szemtől szembe megkérdezte,hogy aztán jól éltetek??Könyörgöm,három év házasság után lehet boldogtalan valaki egy kisgyerekkel???
    Szerintem,ha segíteni nem tudunk rajtuk,legalább hagyjuk őket békén.Tény az,hogy csendben kéne gyászolni,de nagy bűne ez a médiának,hogy ahol baj van,megjelennek,mint a hiénák!!!és turkálnak a sebekben...”
  • 12. Haru 2009. június 25. 08:53
    „Mérnök!
    Nem tökmindegy? A gyerekek akkor is anya nélkül maradtak. Szegény kicsik.
    A férfi biztos nem "repes" a boldogságtól, hogy három gyermeket egyedül kell tovább nevelnie.
    Én nagyon drukkolok, hogy talpra álljanak, s egyszer még teljes családként ("új" anyával) élhessenek, természetesen édesanyjuk emlékével.
    Az élet megy tovább! S jó, ha tudnak újra mosolyogni!”
  • 11. Silence 2009. június 24. 22:01
    „moderálva sértő”
  • 10. Mérnök 2009. június 24. 21:48
    „Furcsa pletykák terjengenek, miszerint a pár épp válni készült. Kicsit rossz fényben van így az "erre vélhetően a későbbiekben is szükségünk lesz" és ehez hasonló kijelentések nemde?
    Részvétem a családnak, de elgondolkodtató (azonnal tv,újság,stb) Aki gyászol, az csendben gyászol...”
  • 9. Hitetlen 2009. június 24. 20:35
    „Hát igen szomorú történet de sajnos megtörtént eset. A motorosok elmondták, hogy elítélik a "motoros" családját amiért ez idáig fajult, mert bizony ők is hibásak ebben a tragédiában. Nem kellet volna a gyereknek meg venni azt a nagy motort akár milyen ,,jó" gyerek ha kiteszi a lábát otthonról már nem az. Csak gratulálni tudok a SZIGETKÖZI SASOK MOTOROS BARÁTI KÖRNEK, hogy a GYŐR ÉS KÖRNYÉKE MOTOROSOK BARÁTI KÖR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET példáját követik. Mert ez az egyesület nagyon sokszor hallatta(ja) a hangját a jótékonyságaival. www.gyorimotorosok.hu Miért van az, hogy a motoros egyesületekben nincs ilyen gyorsasági örült (a tagok között)95-97%ban csak chopperosok vannak a maradék meg túra motoros. Speed-es nincs mert nem akarja az intelmet magára nézve kötelezőnek tartani. Itt az eredménye.
    Őszinte részvétem a családnak és ERŐT kívánok a családfőnek a továbbiakban.”
  • 8. Truder 2009. június 24. 18:15
    „Ha romba dőlnek legszebb álmaid,
    reményeid el ne hagyjanak,
    Mert sokszor a romok fölött
    a legszebb virágok nyílnak.
    Goethe
    Nagyszerű,együtt érző cselekedet.Bízom abban,hogy az apuka és a gyerekek fel tudják dolgozni ezt a veszteséget.Sok-sok erőt és hitet kívánok nekik.”
  • 7. s.margit 2009. június 24. 18:10
    „Még vannak becsületes emberek GRATULÁLUNK”
  • 6. Princ 2009. június 24. 17:53
    „Ez a különbség a MOTOROSOK és a motorkerékpáron ülő emberek között...”
  • 5. invektus 2009. június 24. 17:53
    „Motoros és motoros közt van külömbség :)
    én azt mondom hogy a motoros társadalom rekesze ki azokat a motorosokat akik csak a száguldás miat motroznak !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 4. bika07 2009. június 24. 17:44
    „GRATULÁLOK szép cselekedet”
  • 3. cseppek 2009. június 24. 17:41
    „Nemes cselekedet. Szívből örülök neki!
    Halkan azt is megjegyzem, hogy remélhetően a bűnös motoros családja is a támogatók között van/lesz...”
  • 2. Tapmancs 2009. június 24. 17:12
    „Írják ki azoknak a cégeknek a nevét akik segítettek! Hasonló esetekben akkor mások is elgondolkoznának hogy adjanak valamit.”
  • 1. véleményformáló 2009. június 24. 16:49
    „Sajnálatos tragédia, dicséretes kezdeményezés.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos konferencia

Mosonmagyaróvár - A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (Magye) 37. országos szakmai konferenciáját… Tovább olvasom