Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Mosonmagyaróváron is lesz csodák palotája

Másfél milliárd forintos költséggel építenek interaktív természettudományos oktatóközpontot Mosonmagyaróváron, a munkákat még az idén elkezdhetik, az átadást 2012-re tervezik.

Szabó Miklós, a város független polgármestere elmondta: 1,28 milliárd forintot nyertek erre a célra pályázaton a nyugat-dunántúli regionális fejlesztési tanácstól, a fennmaradó összeget a város adja.

Mosonmagyaróvár fekvésének megfelelően "vízre hangolják" a központot, de az alapvető tematika hasonlít majd a budapesti Csodák Palotájáéra. A 2700 négyzetméteres központot egy a város tulajdonában lévő háromszáz éves raktárban alakítják ki.

A polgármester tájékoztatása szerint még nem döntötték el, hogy az önkormányzat üzemelteti-e majd az intézményt - például művelődési központjának egy részlegeként -, vagy önálló cégbe szervezik ki ezt a tevékenységet.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Abrafax 2010. augusztus 31. 12:46
    „25-höz: Rettegsz? Figyelnek? Érted jönnek éjszakánként?
    Ne egyél este nehezet, esetleg menj el szabadságra, vagy ha már nagyon súlyos, fordulj pszichológushoz!
    (Hannibal Lecter ajánlásával bárányok ellen)”
  • 25. Boli 2010. augusztus 30. 20:45
    „Ha ennyire tetszik a Fideszes, "Szép új világ", akkor olvasd el Huxley könyvét. Meg az 50-es évek magyar történelmét. Amikor valaki kilép a birkák közül, az egyből áruló lesz - egy bizonyos IQ alatt, persze. Ugye, Virág elvtárs... A csodák palotájának fapados óvári verziója akkora pénzkidobás és hiba, amit nem lesz egyszerű majd megmagyarázni. De a birkák között maradni nagyobb ciki... :)”
  • 24. Abrafax 2010. augusztus 29. 16:47
    „Akkor pontosítsunk.
    Szabó Miklós nem független, hanem jobboldali összefogással megválasztott polgármester, aki mögött az elmúlt négy évben ott állt a fideszes többségű testület. Októberben választás lesz (amikor is Szabó úr a saját eddigi támogatói ellen indul.)
    Úgy könnyű ígérni, ha már most tudom: ősztől elég csak a karomat széttárni, mert nem leszek helyzetben.”
  • 23. pancser 2010. augusztus 28. 16:46
    „Röhej nem a Korona szálló leple, meg a szomszédságában a Csodák palotája? Nem inkább a lepell alatt lévő épülettel kellene valamit kezdeni előbb? Nooormália vagy Miki bácsi vagy......... úgy is tudjátok!”
  • 22. GD 2010. augusztus 28. 16:21
    „Szerintem felesleges dolog ez a "csodák palotája". És mit lehet ott megnézni,csak nem dolgozó kisebbségieket?
    Én jobban örülnék egy kerékpárútnak Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között. Mondjuk a buszvégállomás és a Barátság utca közötti gyalogos utat is elég látványosan abbahagyták....... csak nem elfogyott a lóvé??????”
  • 21. MSangel 2010. augusztus 28. 13:49
    „Minek?? vannak ennél fontosabb dolgok is.. soroljam?!”
  • 20. Foglalt 2010. augusztus 28. 10:28
    „HURRÁ”
  • 19. Boli 2010. augusztus 28. 10:08
    „13. Szerintem te keversz valami, vagy nem érted... Először is, kell hozzá saját pénz is. Utána azt fenn is kell tartani. Majd meg kell tölteni mindig újdonságokkal, szervezni kell oda látogatókat, üzemeltetni, korszerüsíteni, fűteni, javítani, munkabért fizetni az ott dolgozóknak. Nem így van?? Oszt miből? Mert pénzt erre nem adnak, honnan lesz erre majd zsé? Amikor a város a jelenlegi intézményi rendszereinek a fenntartásával is küzd és folyamatosan adósságokba van. Nagyon elhibázott projekt, sokba fog kerülni. Bár egyszerű a megoldás... Lehet szépen emelni a helyi adókat, a lakosság terheit növelni. Te is szeretnéd? Meddig is???”
  • 18. Tmoha 2010. augusztus 28. 08:30
    „..és ha nem fog működni az egész koncepció, akkor letakarjuk egy lepellel, mint a másik "csodák" palotáját (Korona szálló)!”
  • 17. akela4 2010. augusztus 28. 07:12
    „Hogy is mondjam, hogy ne legyen sértő?
    Ki van a fenekünk és az utjaink katasztrófális állapotban vannak, no meg még sorolhatnám a többit is, de azt hiszem, hogy a kávézós beszélgetéseken elhangzottak is bizonyítják, elindúlt valami, de azért a nagy pénzeket változatlanúl elpazarolják!”
  • 16. w.people 2010. augusztus 28. 02:16
    „csodák palotája :DD mosonba az van most is. csodák "palotája". bár a magyar ember, már nem lepődik meg semmin. ez a baj. nagyon nagy baj..”
  • 15. pancser 2010. augusztus 27. 23:24
    „Ha az egyik asszony sem kedvel éppen, minden megoldható, így a város közepén, a Flexum bevásárlóközpont alatti parkolóban pihenem ki a nap és a pia fáradalmait hajnalig!”
  • 14. pancser 2010. augusztus 27. 22:04
    „12-nek! Honnét tudnám? Soha egyetlen percig nem hallgatom a rádiót azon a módon. Vagy az autóban, vagy a számítógépen szoktam hallgatni, különben nem!”
  • 13. kovász68 2010. augusztus 27. 21:53
    „Boli. Te kevered megint a szezont a fazonnal. Pályázati pénz az pályázati pénz! Olvass figyelmesen híreket. Mondj egy párton kívülit.”
  • 12. 01010 2010. augusztus 27. 21:03
    „Pancser kérem válaszoljon erre a cikkre.
    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/miert_kerultek_ki_a_radiocsatornak_a_vidanet_csomagjabol/2174098/#hozzaszolok”
  • 11. 01010 2010. augusztus 27. 21:03
    „9. igaza van szerintem is Önnek ..”
  • 10. Boli 2010. augusztus 27. 18:55
    „Hihetetlen egy városban lakunk. A segge ki van a városnak, semmire nincs pénz, a jelenlegi intézményi rendszert sem tudja fenntartani, totál el van adósodva és erre 32 milliós Mosoni Napok, 756 millió a mosoni piac és Erzsébet térre (miközben pár forintból először rendet is lehetne tenni, egy kicsit aktívabb rendőri jelenléttel!!!). Amúgy jól tetszenek lenni??? Ez a képviselőtestület akar megint hatalmon lenni? Milyen emberek? Pártkatonák, pártérdekekkel! A város érdekei??? Azok merre keveredtek itt a nagy pártoskodásban - elvtársak? Normális, aki megválasztja ezeket? Húzzon az összes, valamilyen párthoz tartozó képviselő ahová akar! Csak párton kívüli képviselőre vagyok hajlandó szavazni! Az össze pártjanicsár <önként moderálva>, tehet egy szívességet!”
  • 9. Accra 2010. augusztus 27. 18:15
    „Ez is tipikusan egy olyan beruházás (nem kis pénzért), aminek a bevétele a működésre sem lesz elég, pótolhatja minden évben a város.
    A pesti is veszteséges, pedig "kicsivel" több a potenciális látogató.”
  • 8. pancser 2010. augusztus 27. 16:36
    „Egy végzősre!”
  • 7. kovász68 2010. augusztus 27. 15:15
    „6. :) kire gondoltál?”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gyógyulás színes madarai a mosonmagyaróvári kórházban

Dobránszky Anita és Orosz Rajmund a győri Petz-kórházban kezelt betegként ezer darut hajtogatott,… Tovább olvasom