Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Mosonmagyaróvár tüdeje lehetne Krisztinaberek

Krisztinaberek - Fészeképítés, éjszakai kalandtúra, kavicsművészet is szerepel a Krisztinaberekben rendezett erdei iskolák programjában, ahol a gyerekek a felelős állattartás alapjainak elsajátítása mellett megízlelhetik a horgászás örömeit és sportolhatnak is.
Néhány éve sokan még nem is gondolták, milyen kincs rejtőzik Mosonmagyaróvár közelében, Krisztinaberekben. Többen is láttak már fantáziát benne, azonban végül négy éve Vámos Arnold és családja tette meg az első lépéseket egy szabadidőpark kialakítására. A napokban a mosonmagyaróvári iskolák vezetőinek, az önkormányzat képviselőinek bemutatták az elért eredményeket, vázolták a fejlesztési terveket, a szabadidőparkban rejlő lehetőségeket.

A Mosonmagyaróvártól 7 kilométerre található Krisztinaberekben tízhektáros területen iskolai, óvodai csoportokat tudnak fogadni. A hatalmas bányatónál elsajátíthatják a horgászás alapjait, s a madarakkal, rágcsálókkal és más állatokkal is meg lehet ismerkedni Gőgös Zsuzsa zoológus jóvoltából, aki a csütörtöki bemutatóra az egerek, görények mellett magával hozta Komát, a még kissé félénk rókakölyköt is. A gyerekek odút, fészket készíthetnek az erdő lakóinak, a különféle kézművestechnikák kipróbálására is lehetőség nyílik a fafaragástól az agyagozásig. Az érdeklődőket 13 szobában tudják elszállásolni, de akik a sátorozást részesítik előnyben, azoknak is kiváló hely Krisztinaberek. A meghívott intézményvezetők arról is érdeklődtek, milyen programok közül válogathatnak a középiskolás korú diákok, és hogy egy zenei tábornak is helyet tudnak-e biztosítani. A működtető a tervekről elmondta: Krisztinaberek Mosonmagyaróvár „tüdeje" lehetne, most készül egy szauna jacuzzival, de megálmodtak egy kápolnát is, sportolásra lábtenisz- és teniszpályát építenének ki. A gyerekek mellett baráti köröknek, munkaközösségeknek is kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak itt, a Hanság ölelésében.

Gőgös Zsuzsa az egyik mozgékony görényt mutatja a meghívottaknak.
Gőgös Zsuzsa az egyik mozgékony görényt mutatja a meghívottaknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszmegállóra pályáznak

Mosonmagyaróvár - A Halászi úton lévő buszmegálló létesítésére adott be pályázatot a… Tovább olvasom