Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Mosonmagyaróvár: elmaradó intézményfelújítások

A Szigetköz–Csallóköz Nemzeti Parkkal kapcsolatos állásfoglalás és önkormányzati intézmények felújítási tervezete váltott ki nagyobb vitákat Mosonmagyaróvár képviselő-testülete legutóbbi ülésén.
Mosonmagyaróvár elöljárósága a tervezett Szigetköz–Csallóköz Euro- (vagy Nemzeti) Park létrehozásával kapcsolatos önkormányzati állásfoglalást fogadott el. Szentkuti Károly alpolgármester előterjesztésében várospolitikai célként emlegette, hogy a képviselő-testületnek támogatnia kell azt a kezdeményezést, hogy a várhatóan létesülő nemzeti park központja Mosonmagyaróvár legyen. Ezáltal a város neve ismertebbé válna, a konferencia- és ökoturizmus lehetőségei megnőnének, erősödne Mosonmagyaróvár régiós központ szerepe, sőt, ez az egyetemi kar számára is új lehetőségeket nyitna meg a kutatások és szakképzés terén. Az oktatási intézmény ugyanakkor megfelelő szellemi és infrastrukturális hátteret is tudna biztosítani a nemzeti park tevékenységéhez.

Koncepciót dolgoznak ki

A Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány egy helyiekből álló szakértő munkacsoportot hoz létre, ami a város és a környező települések érdekeinek figyelembevételével koncepciót dolgozna ki az ügyben.
Dr. Pap János (Fidesz) szerint a szigetközi településeket – amik ténylegesen a védett területen vannak – sem szabad kihagyni a kezdeményezésből és velük szorosan együttműködve kell dolgozni. A képviselő úgy véli, korai még a város kezdeményezése. Majd a nemzeti parkkal kapcsolatos konkrét feltételek egyértelművé válása után kellene erről dönteni. Fontosnak tartja továbbá, hogy a félbeszakadt Szigetköz-rehabilitáció tovább folytatódjon, mivel ennek hiányában rövidesen eltűnnek azok az értékek a tájegységből, amitől az nemzeti parkká válhatna. A városatyák végül 18 igennel, három tartózkodás mellett megszavazták a határozatot.

Keveslik az ötvenmilliót

A tanácskozás legnagyobb vitáját az önkormányzati intézmények felújításának tervezete váltotta ki. Az előzetes felmérések alapján idén 169 millió forintra lenne szükség az intézmények felújítására, ezzel szemben mindössze 50 milliós keretösszeg áll az önkormányzat rendelkezésére.
Csorba Dezső (MKDSZ) elfogadhatatlanul alacsonynak tartja az intézmények felújítására szánt összeget, valamint javasolta, hogy a keret tíz százalékát irányítsák át az egészségügyre, mivel a mostani kórház-rekonstrukcióból számos osztály kimarad.
Nyitrai József (Labe) úgy véli, az alacsony összeg ellenére a tűzoltó munkák helyett néhány kisebb forrásigényű intézményt kellene felújítani, a fennmaradó összeget pedig pályázati célokra kell elkülöníteni. Szabó Miklós (MDF) kifogásolta, hogy csupán baleset-megelőzést és állagmegóvást tartalmaz a tervezet. Szerinte az intézményhálózat felülvizsgálata után kellene meghatározni a felújítási célokat.
Dr. Pap János helytelennek tartotta, hogy a művelődési ház gépkocsibeszerzése is az intézményfelújítási keretet terheli, annál is inkább, mivel az autót már megvették, így ezt a pontot már nem lehet módosítani. Szentkuti Károly (SZDSZ) szerint nem alakul ki válsághelyzet az intézményekben az elmaradó felújítások következtében, azzal azonban egyetért, hogy a jövőben többet kell fordítani erre a célra. A testület végül megszavazta a határozati javaslatot.

Kapcsolódó cikkek >>

Ellenzik a Rába-csapolást (2003-02-27) >>
Veszélyben a Rába és a Szigetköz? (2003-02-27) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalapács alatt a kastély és a villa

Újrónafő egyik nevezetességét, a nagy múltú kastélyt és a mosonmagyaróvári egykori Sattler-villát… Tovább olvasom