Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Mire elég öt embernek két nyugdíj?

A mosonmagyaróvári Horváth családban öten élnek együtt, jelenleg két nyugdíjból kell megélniük.


Szinte hozzátartoznak már a városképhez. Egy látássérült férfi és testvére egymásba karolva járja az utcákat. Azt hallani, időnként becsöngetve pénzt kérnek a házaknál különböző indokokkal. Mi most megkerestük a Horváth családot. Kik ők, hogyan élnek? Beszélni beszéltek velünk, de nem álltak fényképezőgép elé.

A mosonmagyaróvári Horváth család hattagú. Lányuk már Feketeerdőn él férjével, így öten élnek együtt: a szülők és a három férfi testvér. Jelenleg mindhárman munkanélküliek, így a családnak gyakorlatilag a két nyugdíjból kell megélnie. A szülők idősek, több betegség nehezíti az életüket.
Az édesanya, Horváthné Piroska elmondta, nagyon jól kell gazdálkodniuk, főleg, ha főzésről van szó. „Sokszor azt sem tudom, mit főzzek ennyi férfinak, de valahogy meg kell oldanom. A lányom sokat segít, amikor tud, hoz csirkét, zöldséget, pedig ők sem élnek könnyen" – tette hozzá az édesanya.

Legidősebb fiuk József, 57 éves. Október végéig közmunkásként dolgozott, most nincs munkája, családja szerint nyárig nem is lesz. Öccse, István is állást keres. Decemberig dolgozott, ám mióta lejárt a szerződése, nem talál más munkát. A legfiatalabb testvér, János ötvenéves. Születése óta vak. Ő vakjáradékot, havonta körülbelül ötvenezer forintot kap. Tizenhárom éves koráig Budapesten élt, a Vakok Általános Iskolájában tanult. Ám nagyon rosszul érezte ott magát. Szeretett volna hazaköltözni, így a nyolcadik osztályt már Mosonmagyaróváron végezte el, esti iskolában. Akkoriban kapott egy vakvezető kutyát, a jószág hamar a szívéhez nőtt az egész családnak.
„Nagyon sok segítséget nyújtott. Most azért nem adtam be kérelmet másik kutyára, mert nincs munkám, így nem lenne értelme, nincs hova kísérnie" – mondja János.

Azt mondja, ő nagyon szeretne dolgozni, de általában csak ideiglenesen sikerül munkát találnia. Egy budapesti vállalatnak köszönhetően nyolc hónapig készíthetett meszelőket, ám sajnos pincéjük – ahol a munkát végezte – beázott, így ezt nem tudta tovább csinálni. Egyszer gombválogatásra is volt lehetősége. Ám mint mondta, azt azonban csak négy hónapig végezhette, mert a cég, ahonnan a munkát kapta, tönkrement.

Jánoshoz hetente kétszer személyi segítő jön a Máltai Szeretetszolgálattól. Vele sétálni, beszélgetni szoktak. Hetente egyszer pedig egy tréner érkezik Győrből, aki közlekedést tanít Jánosnak. „Ezzel, valamint rádióhallgatással telnek a napjaim. Nagyon örülnék valamilyen munkalehetőségnek, hogy egy kicsit lekössem magam" – fogalmazott János.

Ő egyébként szívesen zenél, a Vakok és Gyengénlátók Mosonmagyaróvári Csoportjának összejövetelén is szintetizátorozott már. Otthon viszont nem, hogy ne zavarja a szomszédokat. Régebben előfordult, hogy lement a térre harmonikázni, de elvették a kedvét: „Volt, akinek tetszett, de többen megszóltak, hogy ne kéregessek."

Arról, hogy valóban kéregetnek-e testvérével, sok szó végül nem esett. János és testvérei kerülték a témát.

Olvasóink írták

  • 10. kexmatyi 2013. január 24. 15:46
    „Emberek.Ti el is olvassátok amit leírtok?Színtiszta gyűlölködés fröcsög belőletek.Ez a nagy baj az országban:mutogatni a másikra,ő a hibás! A közös célért összefogás az ismeretlen!”
  • 9. pancser 2013. január 24. 14:28
    „8. abszurdisztán 2013.01.24. 05:41
    Még soha életemben nem beszélgetem vele, eszem meg van annyi, hogy soha nem kell nekem diktálni, ha valamit meg akarok fogalmazni. Szóval ha az MSZP nyer akkor nem lesznek tartozások?”
  • 8. abszurdisztán 2013. január 24. 05:41
    „A fidesz nem pénzsóvár, Nagy István ( ő diktál neked ) nem pénzért dolgozik, á.... a fidesz nem azért alakította úgy a törvényeket, ahogy .... nem azért keresnek százezrekkel többet... az összes fityeszes önzetlen és csak az országért dolgozik... :D :D .... Azért örülünk, hogy januártól Pesta többet keres....önzetlenül....:D”
  • 7. pancser 2013. január 23. 22:12
    „6. abszurdisztán 2013.01.23. 21:39
    Kovács Tamás elképzelte városban az MSZP mindenkinek kifizeti a tartozását, ahol természetesen polgármester szeretne lenni dr.Nagy István helyett. Ettől még a szűz lányok is hanyatt vágják magukat de nem a pénzsóvár hatalomvágyó ígéretétől, hanem a röhögéstől.
    Amikor a szocialisták vezették a várost, akkor is voltak tartozások, a szolgáltatóknak az Aquanak a Távhőnek stb, Igy volt "abszurdisztán"? Mégis hagyták hanyagul, hogy a lakosság svájci frankban adósodjon el, annyi nem telt tőlük, hogy felmérjék, hogy ez milyen következményekkel jár. A tartozások jó része ennek az eredménye.
    Már bombáról is fantáziálsz, ejnye -ejnye te kis forradalmár. A te Lenined is a gyönyörű és drága Capri szigetén múlatta az időt készítette a Nagy Októbert. Te melyik szigeten nyaraltál a nyáron eszem azt a szegényekért vérző szívedet?”
  • 6. abszurdisztán 2013. január 23. 21:39
    „Kedves Bértollnok Pancser,
    Mint már jó párszor elmondtam, nem az vagyok, akinek te gondolsz, de normálisan, reálisan látom a szomorú magyar valóságot, ami a fideszes esztelen, hiteltelen politika következménye:
    De nem árt tudni a valóságot a városban: csupán az Aqua vízszolgáltató cégnek másfél ezren tartoznak kb. 180 millió forinttal (Kisalföld napilap, remélem azt olvasod), ami ennyi családot is jelent.
    Ez a város családjainak kb. 15%-a, közel ötezer ember. És akkor még nem beszélünk a távhővel, meleg vízzel (kb. 100 millió Ft lakossági tartozás a VÜF-nek) , és gázzal, elektromos áramdíjjal több száz millióval tartozók népes városi táboráról. Ez a város lakosságának kb. 40%-a, ami közel 11-12 ezer embert jelent !!! Akik, finoman szólva, nyomorognak, tehát vagy esznek, vagy rezsit fizetnek !!! Mert sajnos többre nem futja nekik. A ruházkodásról, gyógyszerek megvételéről, az internetről, a nyaralásokról, stb., most nem beszélek. Magyarul: egy szociális bombán ül a város és az ország !
    Ezt tette a szavazataival Kubatov Pestátok, amikor megszavazta - többek között - a 30 új adó bevezetését....”
  • 5. pancser 2013. január 23. 20:15
    „4. abszurdisztán 2013.01.23. 14:54
    Neked Dr. Nagy István komplexusod van. Gondolom a helyére szeretnél kerülni ezért fröcsögsz rá egyfolytában. Annyira telve vagy a gyűlölettel, hagy azt sem vagy képes felmérni, hogy az ilyesmi nem növeli, hanem csökkenti a te vagy is KT. hitelét. Kíváncsian várom mikor állítanak le erről a kontraproduktív erőlködésről, mert leállítanak előbb-utóbb az biztos. Ezért is alkalmatlan vagy politikusnak, folyamatosan bizonyítod.
    Mosonmagyaróvár annyira "leépült", hogy sikeres vállalatai révén rekord adóbevételt ért el, a város épül, minden kijáratná, bejáratánál új épületek nőnek ki a földből folyamatosan, de társas, sorházak, családi házas komplett városnegyedek épülnek. Ez páratlan siker ebben az országban. Képzeljük el ezt országos szinten. Tamás nooormális vagy? Erre a városra büszkének kell lenni! Te is egy szép utcában, szép házban élsz, szép a kocsid, a helyi Rózsadomb lakója vagy, de szidod a várost meg a vezetőit. Nem gondolod valahogy ezek a dolgok nem illenek össze?
    A cikk témája egy szegény család, rájuk a fentiek nem vonatkoznak. Évek óta látom a két testvért a vakot meg a másikat, tőlem is koldultak már. A vak embertől eltekintve ott az emberek készülékében is baj van. Aki itt nem talál munkát meg a környéken.... szóval nem kell mindent a társadalom nyakába varrni! Az egyének felelőssége a sorsukért nem megfelelő. Százával jönnek más vidékekről hozzánk, hogy dolgozni tudjanak.”
  • 4. abszurdisztán 2013. január 23. 14:54
    „"Dr. Nagy István országgyűlési képviselő 2010.évi országgyűlési és
    polgármesteri választási ígéreteinek megfelelően most már képviselhetné a
    kisemberek érdekeit is, hiszen - a fideszes propaganda ellenére - már
    Mosonmagyaróváron is elindult a nagyarányú elszegényedés. És az általános
    elszegényedés, a gazdaság teljes leépülés közepette polgármesterünk fizetése
    50.000 Ft-tal (ötvenezer!!) növekszik január elsejétől (bruttó
    600.000.-Ft-ra). Biztosan jól, hasznosan, aktív fideszes csinovnyikként
    nyomogatja a gombokat." (by: MVM. 2013.1.száma, vagy: Kisalföld 2013.01.23-i száma, Móvári oldal)”
  • 3. dödike 2013. január 23. 13:31
    „A polgármestereknek meg milliós jutalmak.”
  • 2. Csukós 2013. január 23. 09:35
    „Embertelen: Te nagyon is jó ember vagy. Hisz emberséges vagy. Köszönöm magam és ember társaim nevébe.”
  • 1. embertelen 2013. január 23. 09:23
    „Engem is többször megállítottak, gyógyszerre kértek pénzt, szívesen adtam nekik, pedig biztos vagyok benne, hogy nem patikai gyógyszerre költötték. Nem az a baj, hogy kéregetnek, hanem az, hogy arra rákényszerülnek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tető égett Mosonmagyaróváron

A Lucsony utcai társasházhoz kedd este riasztották a mosonmagyaróvári tűzoltókat. A tűzeset során… Tovább olvasom