Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Miniszteri kitüntetés az őrmesternek

A hivatásos tiszthelyettes katonákat idén is a budapesti Hősök terén avatták fel néhány napja.
A hivatásos tiszthelyettes katonákat idén is a budapesti Hősök terén avatták fel néhány napja. Hivatalosan és ünnepélyes keretek között tették le a tiszthelyettesesküt, majd a honvédelmi miniszter és a honvédségi vezetők köszöntője után díszmenetben vonultak ki a térről. A 104 tiszthelyettes – melyből 14 nő – szakirány szerint fegyverműszerész, híradós, katonai informatikus, légvédelmi tüzér, felderítő, katonai gépjárműszerelő és könnyűlövész.

Megyénkből a győri dandár levelezősein kívül három hallgató végzett a nappali tagozaton, Fertőhomokról Iliás Viktor őrmester, Győrből Takács Mónika őrmester, valamint Dunakilitiről Rigó Sándor őrmester. A legjobb eredménnyel végzett hallgatókat a honvédelmi miniszter meghívta az eskü után egy állófogadásra a budapesti Stefánia-palotába. A megyeiek közül az első félévben kiváló tanulmányi eredményt ért el a győri Takács Mónika, az első és második félévben nyújtott teljesítményéért pedig honvédelmi miniszteri kitüntetésben részesült a dunakiliti Rigó Sándor.
– A kiképzés tavaly augusztusban kezdődött a szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában – mondta Rigó Sándor. – A dunai árvíz idején Szentendrén dolgoztunk valamennyien, ekkor még a képzést is felfüggesztették. Első beosztásomat Budapesten kapom. Híradósnak tanultam: szerencsésnek tartom magam, hogy az lehet a munkám, ami egyben a hobbim is, érdekel a híradástechnika, az elektronika. A kiképzést élveztem, sok érdekeset és hasznosat tanultunk, a túléléstől kezdve az önsegélyezésig, amit akár a hétköznapi életben is hasznosíthatunk. Úgy érzem, az új önkéntes hadsereg a NATO-ban képes lenne feladata ellátására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állami segítséggel ki a kátyúból

A mosonmagyaróvári kistérségi társulás csütörtöki ülésén Máriakálnok polgármestere felvetette: a parlamentnek fogalmazzanak meg egy javaslatot a gépjárműadó rendszerének átalakításáról. Véleménye szerint az önkormányzati utak állapota szinte minden településen katasztrofális. A gépjárműadóból befolyt összeget azonban kénytelenek működési célokra felhasználni a hivatalok. Tovább olvasom