Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Minden hitelétől megszabadul a város

Adósság nélkül tervezheti az idei költségvetését Mosonmagyaróvár, miután az állam átvállalta a még fennmaradt 1,2 milliárdos adósságot. Ezt Németh Lászlóné jelentette be pénteken a Lajta-parti városban.
Újabb 1,2 milliárd forintnyi hitelt vállalt át az állam Mosonmagyaróvártól, így az összes adósságától megszabadul az önkormányzat – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tegnap Mosonmagyaróváron. A tárcavezető elmondta: a 2010-es kormányváltást követően világossá vált számukra, hogy a legfontosabb feladat az ország pénzügyi helyzetének stabilizálása. Ebbe beletartozik az önkormányzatok adósságának kezelése is. Ezért több lépcsőben az állam átvállalta az önkormányzatok adósságait.

A miniszter elmondta: első ütemben 200 milliárd forintnyi tartozást vett át az állam a megyéktől, ezt követően az ötezer lakosnál kisebb településektől 74 milliárdot, majd az ötezres lélekszám felettiek tartozásainak 40–60 százalékát, 610 milliárd forint értékben. Ezután döntöttek arról, hogy a még fennmaradt 420 milliárdos adósságállományt is magára vállalja az állam.

Németh Lászlóné hozzátette: az elmúlt évben Mosonmagyaróvár adósságának hatvan százalékát, mintegy 1,9 milliárdot írtak át az állam terhére. A most megkötött megállapodás alapján a fennmaradt 1,2 milliárdos adósságától is megszabadul a város.

Bejelentés – Adósság nélkül tervezheti idei költségvetését a város Németh Lászlóné miniszter és Nagy István polgármester megállapodása alapján.
Bejelentés – Adósság nélkül tervezheti idei költségvetését a város Németh Lászlóné miniszter és Nagy István polgármester megállapodása alapján.

A teljes konszolidáció lényegesen javítja a helyi költségvetést az elkövetkezendő években, így idén 224 millió forint, jövőre 232 milliós könnyebbséget jelent ez Mosonmagyaróvárnak, ennyit kellett volna kifizetni törlesztésre. A miniszter kiemelte: mindezért cserébe azt várják az önkormányzatoktól: még aktívabban tevékenykedjenek annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználják a rendelkezésre álló uniós forrásokat. Bár Mosonmagyaróvár ebben eddig is jól teljesített, hiszen az elmúlt négy évben 12 milliárd forint uniós pénz érkezett a városba.

„Tiszta lappal kezdhet Mosonmagyaróvár" – jelentette ki Nagy István polgármester, hozzátéve: új fejezet nyílik a város életében, hiszen nem volt még példa arra, hogy adósság nélkül tervezhessék a költségvetést. Kiemelte: ezzel az új lehetőséggel élnie kell a városvezetésnek. Éppen ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a gazdaságfejlesztésre. Ennek keretében a mosoni ipari parkot szeretnék fejleszteni. Egy vasúti felüljárót építenének a Kenyérgyári utca meghosszabbításaként. Ezzel nem csupán az ipari terület fejlődhet, hanem a kamionforgalmat is kivezetik Mosonból és elkészülhet a kerékpárút a 86-os főút mellett.

A paksi bővítés. Németh Lászlónét a Kisalföld arról is kérdezte, milyen előkészítés előzte meg a minap bejelentett megállapodást a paksi atomerőmű bővítéséről. A miniszter kérdésünkre kifejtette: hosszú ideje tartó folyamat eredménye a megállapodás. Az MVM Zrt. 2009-ben hozta létre a Lévai Projektet. A szakértőkből álló munkacsoport feladata kidolgozni a javaslatokat a paksi atomerőmű bővítésének megkezdéséhez. Az ebben részt vevő szakemberekből alakult meg az elmúlt év elején a Paks II. Atomerőmű Fejlesztő, ami aztán folytatta az előkészítő munkát. Ezzel együtt folytak a tárgyalások az ezen a területen számba jöhető potenciális vállalkozásokkal is.



 

 

 

 

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan öregszenek az állatok?

„Mindannyian öregszünk, állataink is" – ezzel a címmel tartott előadást dr. Egri Borisz a nyugdíjasegyetem legutóbbi összejövetelén. Tovább olvasom