Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

˝Mi városban gondolkodunk˝

Mosonmagyaróvár városmarketingjét fel lehet fűzni a Futurára, és a Szigetközt is ebben a csomagban kell „eladnunk" – fogalmazott Csiszár Péter, a Flesch Kft. ügyvezetője fejlesztési ötleteiről.

A Szövetség Mosonmagyaróvárért Egyesület, Széchenyi-társasköri beszélgetések címmel indított előadás-sorozatot a magyaróvári belváros fejlődéséért. A legutóbbi találkozón Csiszár Péter, a Flesch Kft. ügyvezetője az óvári belváros kulturális lehetőségeit boncolgatta.
– A településmarketingszemlélet egységes alapjait kívánjuk lefektetni. Mi városban és nem városrészben gondolkodunk. Ki kellene magunkat „találni" és egy jövőképet meghatározni – szögezte le az ügyvezető, miután az általa vezetett, kibővült feladatkörű városi kft.-t bemutatta. Mint mondta, céljuk, hogy a város hírneve eljusson akár a határon túlra is. A Futurára lehet városmarketinget felfűzni és be kell vezetniük a Szigetköz fogalmát, hogy ezeket Mosonmagyaróvár nevével együtt emlegessék. Ez nehéz feladat lesz – fogalmazott Csiszár Péter.

Kitért arra is, hogy az óvári belváros különböző pontjaiban milyen kulturális lehetőségek rejlenek. Így a Magyar utcán helyet kaphatna egy „sétáló kiállítás" ArtKorzó névvel, kávézó, bisztró kialakítását is szükségesnek látja. A „zenélő utca" gondolata már korábban megszületett, azonban anyagiak miatt egyelőre elvetették. Kulináris piac vagy a tér-film-zene „projekt" hozhatna színt még a sétálóutcába. A mosoni Erzsébet tér óvári megfelelője lehetne a Deák tér, melyet rendezvényekre ki lehetne használni. A most az egyetem gondozásában álló Fekete Sas romkocsma helyszíne lehetne, ahol helyi amatőr zenészek mutatkozhatnának be. „Városházi esték" címmel a polgármesteri hivatal megújult udvara kamaraszínházzal, kisebb koncertekkel csalogathatná a művészetkedvelőket.

A magyaróvári sétálóutcában kávézó, bisztró kialakítását látná szükségszerűnek Csiszár Péter. Egy szabadtéri kiállítás, kulináris piac ötletét is feldobta.
A magyaróvári sétálóutcában kávézó, bisztró kialakítását látná szükségszerűnek Csiszár Péter. Egy szabadtéri kiállítás, kulináris piac ötletét is feldobta.


A mosonmagyaróvári vár sem maradhatott ki a felsorolásból. Így Csiszár Péter többek között egy költségesebb programot is említett, a Művészetek Kertjét, mely a Művészetek Völgye mintájára filmnek, színháznak, zenének és táncnak egyaránt teret adhatna.

Hozzászólásában Botos Gábor kiemelte: egy multifunkcionális csarnokról nem szabad lemondania a városnak. Bella Sándor, a Movinnov kft. ügyvezetője üdvözölte azt a lépést, hogy a város marketingszervezeti hátteret kapott, és bízik benne, hogy ez előrelépést jelent.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. cezarka 2012. január 24. 12:00
    „Azért elgondoltat hogy Győrben a Baros út megtartotta központiságát és nyüzsgését!Szerintem egyik fontos kérdés van e pénze az önkormányzatnak arra hogy a nem igazán üzleti alapú kultúrát az igényes és egyedi dolgokat felvonultató művészeti rendezvényeket támogasson!Szerintem nincs!Egy gazdag város sok mindent megtehet!Nagyon nehéz egy folyamatosan működő nyüzsgő nívós igényeket is kielégítő belváros kialakítása.Régebben ott volt a piac, a mozi ,több zenés vendéglő és a sokféle mindennapi ellátást szolgáló üzletek na meg az egyszerű kocsmák.Volt tömeg!De mára megváltoztak a körülmények a szokások ,más az anyagi helyzet.Sokan utaznak ,éttermek forgalma csökken,hiperek a mindennapit árulják,mozi ,kiskocsmák csőd!Az emberek az ingyenes programokat az olcsó helyeket keresik.A gagyit hozzák aTv-k!Majd ha gazdag város leszünk /talán sok év múlva/ más lesz a helyzet.Azért most is történik néhány dolog a belvárosban.Próbálkozni kell ,feladni nem szabad.Mosonra is sok pénz fordítottak szerintem ott is alkalmi rendezvények vannak amik sikeresek.A szép tér körüli házak borzalmasak,mégsem nézhetünk mindig a földre.”
  • 23. Muaddib 2012. január 22. 21:36
    „Kedves Pancser!
    A Magyar utcát, mint a város szívét tekintem sajátomnak nem a boltokat és a belváros sorsáért, aggódom.
    A boltok és hipermarketek jönnek, mennek, de amíg város él addig Magyar utca ott lesz.
    Aggódni egy üzletért sem aggódok de, szívből kívánom minden tulajdonosnak, hogy találja meg a sikerhez vezető utat, és egyedi ötletekkel törjön ki a szürkeségből.
    Sőt neked is, sok sikert kívánok bármi is a munkád.”
  • 22. pancser 2012. január 22. 17:01
    „21-hez! A Magyar utcai boltok a sajátod? Lehet, de engem nem érdekel, ha a Mariska kócerája megbukik. miért érdekelne jobban mintha egy alkalmazottat a rossz munkája miatt kirúgnak? Egyáltalán egyetlen boltos sorsa sem érdekel, mint ahogy őt sem érdekli az én megélhetésem. Ha a Magyar utca mindenestől eltűnne akkor sem lenne semmi, annyira nem számít már üzletileg, de ha a Tesco........”
  • 21. Muaddib 2012. január 22. 16:22
    „21. Csak én is halkan jegyzem meg, gondok mindenhol vannak még a hipereknél is (pld. Nem akarnak fizetni a beszállítóknak, kivitelezőnek, stb.)
    Most is két multi kivonul biztos annyira, jól megy.(tudod az üzlet egy nagy háború és ezek egymást is, nyírják, hál a jó istennek)
    Pancser semmi sem őrök minden változik de, hogy merre az csak rajtunk múlik.
    A hiperekérrt nem aggódok, ha nem gond, amit sajátomnak is érzek azért inkább.”
  • 20. pancser 2012. január 22. 15:00
    „19. Halkan jegyzem meg német és olasz földön szintén gondok vannak a belvárosokkal.”
  • 19. Muaddib 2012. január 22. 13:52
    „Kedves Kotorék! Egy kupleráj is meg tudna élni vagy esetleg még 3-4 kocsma is.
    De ha színvonalat akarunk, akkor egy vonalat kell húzni, hogy mi az, ami nem illik egy belvárosba.
    Se Kínai sem multi nem lehet egy belváros része.
    Ide más vállalkozok, kellenek.
    Sajnos sokszor tapasztalom, hogy kisboltok árba akarnak versenyezni a multikkal(el is buknak rajta.
    A körbe nézünk, mondjuk Németországban vagy Olaszországban belvárosi boltok nem a legolcsóbbak de, azt a kiszolgálást eredeti városhoz fűződő portékát csak ott kapod meg.
    El kell felejteni azt a szót, hogy olcsó, arra ott a tesco és társai.
    A kereskedelem és szolgáltatások nem csak az olcsó áru kínálatáról szól.
    A magyar utcát én véleményem szerint a levédett eredeti ötletek, és a minőség teheti újra naggyá.
    Illetve az épületek és burkolat radikális lebontása újjáépítése.”
  • 18. kotorék 2012. január 22. 10:38
    „Valamikor régen a tanácsházán azon vitatkoztak , hogy hány taxis legyen M.óváron?
    Mígnem valaki feltalálta csövön a lyukat: pontosan annyi amennyi megél belőle!
    Így van a multikkal is , akiknek nem tetszik , az undorral kerülje el!A vásárlók eldöntik melyikre van szükség!
    Magyar utcán is kínait árulnak csak drágábban, erre jön még a parkolás ára , vagy a büntetőcédula helyette mert nincs a közelben parkoló , és valahol azért mégis meg kéne állni.
    A gyalogos és kerékpáros vásárlókból sehol sem él meg egyetlenegy bevásárló utca sem.
    Az egyik legnagyobb pofon pedig az volt a fentieken kívül amikor az árnyat adó fákat is kivágták és a turista szezon kellős közepén , a megfáradt pénztől duzzadt zsebű vándor sehol sem talál árnyékot!”
  • 17. Muaddib 2012. január 21. 21:52
    „Nincs szüksége a belvárosnak multikra !
    A nagy bevásárlást, ahogy te már többször ki fejtetted az emberek kényelmesen szeretik letudni, nagy parkoló nagy választék, nagy terület.
    A belvárosnak más a funkciója.
    Szerintem a multik terjedése és létjogosultsága is leáldozóba van ez az élet rendje, mindig jön a régi helyett egy új.
    A belvárosnak is meg kell újulni, de nem a bevásárlás irányába.
    Olyan irányba kell menni amerre multik nem, tudnak követni.
    Leleményesek vagyunk mi magyarok, és nem hiszem, hogy ez probléma lenne.
    Csak ami ennyire le van rongyolódva, mint a magyar utca azt nem lehet lépésenként megváltoztatni oda radikális lépések, kellenek.
    Átvenni épületeket, a romosakat vagy a nem odaillőket lebontani (otthon áruház épülete, dm épülete, stb.)
    Minden városnak kell egy ,,szívnek" lenni, ami a város lakok büszkék rá.
    Olyanná kell tenni, hogy minden Magyaróvári magáénak érezze.
    Kedves Pancser a ló két oldala között is van valami, hidd el!
    Én elhiszem, hogy te a multikat látod a városok megváltójának de, hidd el ez a túlságosan nagy elfogultságon szerintem a többség jót, kacag.”
  • 16. pancser 2012. január 21. 18:30
    „15! "Muaddib" A Belvárost nem menti meg semmi, élet itt is van csak milyen?
    Ez egy világtendencia, de gondoljunk csak bele ezek az európai városmagok lényegében a 19. század második felében alakultak ki. Korántsem felelnek meg a mai igényeknek. Néhány rendezvénnyel nem hozható vissza nem is tudom mi. Mit akarnak egyáltalán a Magyar utcától? Nyüzsgő tömeget, mire nyüzsögjenek, sohasem nyüzsögtek, csak az osztrákok pár évig. A "hatcsöcsű" igazán kuriózum volt, egyes anyák a küszöbön szoptatták a gyerekeket, míg az ember itta a magáét. Bennem ez maradt meg a régi utcaképből! A Magyar utcát egy vagy több multi áruházzal lehet feldobni. Kultúr Jánosok persze ötletelnek, ábrándoznak. Majd ha lesz ott üzlet, lesz ott ember is meg a kultúrát álmodóknak is lesz közönségük, addig csend és hó és .....”
  • 15. Muaddib 2012. január 21. 15:48
    „Kedves Pancser, ha te külföldön jársz valószínű ott is a bevásárló központokat, keresed meg.
    Még a legeldugottabb német városban is van élet a sétáló utcákban, ami a város igazi "magja"

    Való igaz mindent üzleti alapon kell megközelíteni, hiszen pénzből lehet felújítani új dolgokat bemutatni de, kb. ennyi az összes hasonlóság a hiperekkel.
    Nagyon nagy balgaság bevásárló központos mércével mérni a belvárost mivel más közönséget igényel

    A belvárosnak más a funkciója, mint a bevásárlók kielégítése.
    Sajnos, ha Magyar utca egy maréknyi vállalkozó tulajdonában van, ami az utca jellegtelen kinézete köszönhető.
    Az új épületek nem illenek bele a régi épületek egy része bontásra érett, mert ronda és nem érdemes felújítani, ami meg menthető annak meg folyamatosan romlik az állaga.
    Az igazi recept, az hogy radikálisan átalakítani a magyar utcát úgy, hogy arról egy igazi régi belváros filling érződjön. Tesconak, kínai boltoknak használt ruhásoknak bóvli árusoknak ne legyen helye ott, hanem presztízs értéke legyen minden olyan árunak vagy szolgáltatásnak, amit ott kaphatunk.
    Ki kell találni olyan ötleteket, amit csak erre a városra és sétáló utcára jellemző és kapható (le kell védetni a szolgáltatást vagy a terméket) Így biztos, hogy nem találkozunk a hiperben velük. Vagy ha igen, akkor azonnal pert indítani.
    Az egyéniség mentheti meg a belvárost.”
  • 14. szabka73 2012. január 20. 09:42
    „Nekem csak a Quimby hiányzik! Szerintem nehéz olyan nagy nevű magyar előadót mondani aki az elmúlt 3 évben nem járt nálunk. (ennek kimondottan örülünk) Mi rendszeresen látogatjuk a város kisebb nagyobb rendezvényeit, szerintem pedig túlzsúfolt a város rendezvényekkel. Abban viszont igazad van Bela001 inkább a minőség mint a mennyiség.”
  • 13. bela001 2012. január 20. 01:08
    „Mondjuk valami fellépők, műsorok szervezése évközben többször is nagyon jó lenne, ugyanis az utóbbi két évben a nyári fesztiválon kívül, semmi érdekes rendezvény, koncert nem volt a városban.
    Mindig csak az ugrabugráló gyerektánccsoportok, meg a népzenekarok alkotják a műsort.
    Ez kezd már kicsit unalmassá válni.
    Jó időben szabadtéri koncertek kellenek, akár ingyenesek, akár belépősek.
    Környékből és más városokból is jöjjenek ide szórakozni vágyó emberek, ne csak mindig az Móvár környékieknek kelljen Győrbe bejárni, mert ott lesz valami koncert.
    Még a végén "kihal" a város...”
  • 12. permanganat 2012. január 19. 08:55
    „Ami hiányzik a városból valójában szerintem: egy normális élményfürdő, egy mozi, és egy OBI! :)”
  • 11. pancser 2012. január 19. 00:01
    „Az üzletet, meg a kultúrát egymástól elválasztani nem lehet, soha nem is lehetett. A kultúra is áru és következésképpen üzlet. A színházak csak a legújabb korban kaptak támogatást az államoktól, de a tendencia nem gyarapodó hanem csökkenő. Vannak akik az üzlet és a kultúra szoros viszonyát valamiféle eretnek dolognak vélik, ez az ő dolguk, mint az, hogy én szívesebben megyek olyan üzletbe és mindent megkapok egy fedél alatt. Ezek is közösségi helyek, ahol az ember társaloghat, megihat egy kávét, üdítőt, fagyizhat, pletyózhat a barátnőjével stb. Ez is kultúra! Mint mondtam nem tudok megoldást a Magyar utcára, kivéve, ha valami csoda folytán gazdag arab sejk lennék. Olyan forgalmat és olyan műemléki hangulatot teremtenék befedett Magyar utcán, hogy nem lenne párja.
    Semmi kétségem nincs CS.Péter képességeit illetően.Ha valaki, akkor ő aztán tudja milyen sok munkába és pénzbe kerül egy rendezvény. Addig nincsen baj, amíg a cehhet állja a közönség befizetése, vagy a város bőségszaruja. Na igen és a szponzorok, persze csak akkor, hogy ha a kulturális eseménybe fektetett pénzük megtérül.”
  • 10. cezarka 2012. január 18. 23:17
    „Az biztos hogy nagyon nehéz dolog olyan ötleteket kitalálni amelyekhez az anyagiakat is biztosítva látnánk.Sok próbálkozás volt már kevés sikerrel.De akkor is foglalkozni kell e témával.Jónak tartom ha ennek élére állt Csiszár úr!Sajnos egyik legnagyobb problémának a helyi összefogás ,az együttgondolkodás hiányát tartom.Ha belegondolok abba hogy hány civil szervezet van a városban, szerintem sok száz embert tudnának megmozgatni ha akár saját ötletükből és segítségükkel valósulna meg valami.Elsősorban a helyiek igényeire gondolok ,hiszen ha az működik akkor abból lehet külföldieket vonzó is.Sok -sok ötlet kell és együttes tenni akarás.Elindult valami és ha azt tápláljuk akkor kiforrhat.Még a meredek dolgok is van hogy valóra válhatnak.Javaslom Csiszár úrnak széles körű merítést tegyen.Ha a városvezetése tesz javaslatot vagy talál ki ötletet azt sokan kapásból vetik el még akkor is ha jó !Tehát ez az út járhatóbb.Szívesen látnék ötletbörzét !Pl A vár belsőtere hangverseny ,színház előadás céljára!Óvári piac újra indítása!Fekete Sas hangulatos ,zenés műsoros kávézó ,egy kisebb pláza mozi .Első lépés mindenhogy embereket bevinni valamilyen céllal esti órákban is de akár délutánonként is.”
  • 9. RickCartman 2012. január 18. 20:20
    „pancser már évek óta a bevásárló központok mániákus imádatával hozakodik eő, bármilyen városi témáról van szó - ideje lapozni, néhány éve(évtizede?) még érthető volt kevésbé művelt embertársaink ájuldozása, ha bevásárlóközpontba fújta őket a szél - mára viszont a történelmi belvárosok mindenütt a zene és művészetek otthonai (legalábbis Európában, és a kisebb amerikai városokban, másutt nem tájékozódtam)
    semmi keresnivalója Magyar utcán egy multinak sem, azok hadd legyenek ott, a város széli kukoricaföldön, jó helyen vannak ott
    Cs.Péternek igaza van, sajnos terveihez egy igényes városi közönség is hiányzik; a plebsznek persze elég a bevásárlóközpont is, de kérem, ne keverjük már össze a kettőt”
  • 8. Lone_wolf.. 2012. január 18. 19:35
    „Az ötlet nagyon meredek de jól nézne ki.Kár hogy szinte lehetetlen megvalósítani.”
  • 7. pancser 2012. január 18. 14:01
    „Meredeket ötleteltem elismerem, de az biztos, hogy ha valamilyen csoda folytán ez összejönne, lenne éppen elég látogatója a Magyar utcának. Még az épületek, a régi városmag is maradhatnának, minden csak pénz kérdése, a kulturális rendezvények is bővében lennének látogatóknak. Semmi nem zárja ki egymást, hiszen a szerencsejátékokról elhíresült Las Vegasban kitűnő színházak is vannak! Ki tudja, hátha akad egy milliárdos az elszármazottak közül aki nagyot akar alkotni!”
  • 6. Capr 2012. január 18. 11:22
    „pancser! Az ötleted sem elvetendő, de nem biztos, hogy kizárólag kereskedelmi oldalról kell megközelíteni a Magyar út szerepének újragondolását. Csiszár úr művészeti oldalról közelít, amely véleményem szerint jó elgondolás, és azt gondolom, hogy ebbe kell beleintegrálni a kereskedelmi, szolgáltatási, üzleti szempontokat. A "Magyar Pláza" ötleted nem pusztán pénz kérdése. Az óvári történelmi belvárosból modern üzletközpontot csinálni meredek elképzelés. Elég kontrasztos, de vitaindítónak rendben van, sőt "ütős"-re is meg lehetne csinálni. Úgy érzem azonban, hogy ennek tartalommal való megtöltéséhez viszont kevés csak áruházakban, butikokban, éttermekben gondolkodni. Nos, sok sikert Péternek. Irdatlan Úr: Nem kell mindenhez szkeptikusan viszonyulni. Mi az, hogy most sem fog senki semmit tenni? Honnan tudja? Welcome to Magyar Ugar, vagy mi???? :)))”
  • 5. pancser 2012. január 18. 10:12
    „Egy vagy néhány rendezvény nem oldja meg a Belváros problémáját. Akkor lenne ott állandóan tömeg, ha egy nagy áruházlánc betenné oda a lábát, bár akkor sem az utcát néznék meg az ottani boltokat. A halódó belvárosokra nincsen gyógyszer, legfeljebb tüneti kezelés, még ötletem sincsen, hogy mi lenne a megoldás. Helyesebben lenne, de ez iszonyú pénzbe kerülne, meg a fél város ellenállásába. Lehetne például az egész Magyar utcából egy nagy plazát csinálni. Az utcát be lehetne fedni, a lakásokat megszüntetni, a kétszintesre épített épületekben kisebb nagyobb boltok, lehetnének, akár nagy áruházak is. A fedett utcán télen-nyáron korzózhatnának az emberek, nézelődhetnének, korzózhatnának. Az utca közepén egy nagyobb téren lehetne egy vidámpark, szórakoztató központ, akár uszodával, jégpályával télen-nyáron stb. Majd ha sejk leszek Dubaiban meg is fogom csinálni, ilyen nem lesz minden városban. Mi az a 100 -200 miió dollár!”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizetés nélkül senki sem úszta meg

Néhány óra alatt tizenegy autós – többségük külföldi – futott bele a traffipaxba az… Tovább olvasom