Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Méretes marihuánafogás Mosonmagyaróvárnál

A Vám- és Pénzügyőrség járőrei 30 millió forint értékű kábítószert találtak egy magyar trélerben az M1 autópálya Budapest felé vezető oldalán végzett ellenőrzéskor.
A vámosok Mosonmagyaróvár állítottak meg egy magyar állampolgár által vezetett gépkocsit, ami egy autószállító utánfutót vontatott. A szerelvény átvizsgálása során a tréler alsó merevítő zártszelvényeiből 26 csomagban összesen 16 kilogramm marihuána került elő.

A vámhatóság a több mint 30 millió forint értékű kábítószert lefoglalta, és a gépjármű vezetője, valamint  utasa ellen visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Kedden egy kisvárdai ellenőrzés is sikert hozott a pénzügyőröknek: a 4-es főúton állítottak meg autókat, mikor észrevették, hogy 500 méterre tőlük lehúzódik és félreáll egy kocsi. A járó motorú, tompított fényszóróval várakozó kocsi ajtaja nyitva volt, mikor odaértek a pénzügyőrök, az autóban nem ült senki. A rakterében viszont fekete fóliába csomagolva 36 ezer doboz, 23 millió forint értékű, zárjegy nélküli cigaretta volt. Ezt lefoglalták, az ügyben jövedéki orgazdaság miatt indult eljárás egyelőre ismeretlenek ellen. 

Olvasóink írták

  • 16. Imcsi 2009. június 15. 20:25
    „Konkurencia, és nagy pénz-mint máshol-itt is van! Vagy elintézik egymás között, vagy felnyomják egymást!”
  • 15. kak-444 2009. június 15. 12:07
    „hogy a fenébe vették észre, az ilyen fogásokat nem értem... most vagy a hatóság emberei ilyen jók, vagy fülesre mennek...

    számomra teljesen hihetetlen, hogy csak úgy kiemelnek egy kocsit a sorból, és tádá, máris 16 kiló mariska...”
  • 14. beleptem 2009. június 12. 16:13
    „Amszterdamban én is voltam, a shopok közül is van lepukkant és elegáns is, ugyanúgy, ahogy itthon is van harmadik félidő kocsma és elegáns koktél bár.
    Én nem élek vele, de a legalizálását fenntartásokkal támogatom.”
  • 13. jirzi1 2009. június 11. 23:37
    „3 napja jöttem Hollandiából .Mint anti drogos elmondhatom 1 ismerősöm kérésére elkísértem egy Koffie shop-ba .Mint kívülálló elmondhatom hogy csak lecsúszott (Magyar viszonylatban) alkesz kinézetű embert találsz ott.A "normál emberek ott sem mennek ilyen helyre .A piával az a helyzet hogy még nem találkoztam olyan emberrel aki rá akart volna beszélni valakit hogy igyon valamit mert abból haszna van.Max 1 kocsmáros .De ha a gyermekem már bemegy az az én saram.Ha ez az almod én erről nem tehetek. 1200km és legálisan gyilkolhatod az agyad.Sok minden jobbat tudnék amire az embereknek szüksége van mint ez a szar .De ha szerinted ez ennyire fontos gondolj bele ha lesz gyermeked (gondolom nincs) az lesz a legnagyobb gondod hogy a hétvégére szerezz neki egy jointot.Mert az nem egy rossz dolog ....”
  • 12. farkasbalintm 2009. június 11. 17:37
    „jirzi1 - azt hiszem félreértettél. nem a szintetikus szarokra gondoltam (legalábbis az etetés miatt nekem ez ugrott be. ha nem arra gondoltál, akkor sorry), csak és kizárólag a többség által marihuana-ként ismert növényre.
    ha legalizálva lenne, akkor nem lennének dílerek(mármint az utcán osztogatókra gondolok), hanem (mint pl hollandiában) lennének szakboltok, ahol meglenne szabva, hogy ki vehet, ki nem. persze ez az ideállis eset, mert nálunk még az alkohol, és dohányáru korhatáros dolgát sem képesek betartatni, úh sajnos tényleg nem ez lenne, csak jó volna. álmodozni azért csak szabad :)
    viszont a gyerekedet félthetnéd a piát, és cigit tukmálóktól is, és rugdald meg szépen azokat is, plusz a gyereknek sem árt 1-2 pofon, ha nincs magától annyi esze. (most ez általánosítás, nem a te gyerekedre gondoltam)”
  • 11. jirzi1 2009. június 11. 15:47
    „Ez egy kicsit durva volt de ha legállis lenne akkor nekem kellene a dealert agyonrugdosni ha a gyermekemet akarja" beetetni " Mert akkor ez is legyen törvényes!”
  • 10. jirzi1 2009. június 11. 15:42
    „Én is a kábítószerfogyasztás legalizálása mellett állok .Aki az országba egy g-t is hoz ....... .Előbb utóbb megértené a sok barom ha szívni vagy lőni akar költözzön el innen!”
  • 9. farkasbalintm 2009. június 11. 08:17
    „akkor úgy mondom, hogy a kábítószer-fogyasztók/legalizálás mellett állók, nem biztos, hogy az szdsz mellett állnak. pl én a marihuana legalizálása mellett állok, viszont az összes politikust úgy ahogy van kisöpörném a helyéről, valamint teljesítményarányos bérezésben részesíteném. szerintem csak követik a régi elvet, hogy "cirkusz és kenyér kell a népnek", viszont mivel a kenyér kezd kevesebb lenni, ezért inkább cirkuszolnak, hogy elterelődjön a figyelem.
    most egy kicsit a végletekbe megyek, de szerintem a mindent, vagy semmit elvet kéne bevezetni a "könnyűdrogok" esetében. tehát vagy legyen legális a fű is, vagy akkor tiltsák be a kávét, alkoholt, cigarettát, stb stb.
    mielőtt még jönne a sok okostojás, nem, nem vagyok fogyasztó, bár mindegyik ilyen élvezeti cikket kipróbáltam, egyiknek sem lettem a rabja.
    persze egy kultúrálatlan országba (és drága országunk sajnos nagyon is kezd az lenni), nehéz egy másik kultúrát "megismertetni"”
  • 8. adalfold 2009. június 11. 00:07
    „de köthető . egy párt akarja legalizálni a drogot, és egyből az összeset.
    régóta, ez az
    szdsz álma.
    nézz utána:
    szdsz.hu”
  • 7. farkasbalintm 2009. június 10. 23:08
    „Primax szerintem arra gondolt, hogy nem feltétlenül kéne 1-1 párthoz kapcsolni a kábítószer-fogyasztókat.”
  • 6. jockey 2009. június 10. 22:21
    „Figyelj Primax! Szerinted melyik párt küzd folyamatosan a kábítószerezés legalizálása mellett? Ha ők ezt nyíltan felvállalják, akkor miért kell felháborodni azon, ha más is megemlíti?

    A teljes forgalom egyébként ennek a sokszorosa, de annak is örülni kell, hogy egyáltalán ennyit elfognak.”
  • 5. KisVadföld 2009. június 10. 21:17
    „Ugyan már Primax.
    Én csak görbe tükröt állítok a balliberális rágalomhadjárat elé.”
  • 4. Primax 2009. június 10. 19:26
    „Borzasztó tájékozatlanságra és modortalanságra vall, ha valaki ebbe - is - politikát akar keverni.”
  • 3. KisVadföld 2009. június 10. 18:12
    „Mostanában nagyon rájár a rúd a liberálisokra.
    :))”
  • 2. farkasbalintm 2009. június 10. 17:14
    „nem hiszem el, hogy nem látják ebben az adóforrást a politikusok. az elmúlt 1-2 napban amennyi összejött.(vagy csak ezek kerültek nyilvánosságra)”
  • 1. akinemfél 2009. június 10. 16:46
    „Nocsak-nocsak. Mennyi lehet a teljes forgalom,ha minimális létszámmal is találnak ennyit ? Ha mégegyszer ennyien lennének,mennyit találnának ? Ha otszor ennyien lennének,mennyit találnának ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szétdarabolás helyett áthelyeznék

Halászi, Máriakálnok - Máriakálnok igényt tartana a régi halászi hídra: rendezési tervében is… Tovább olvasom