Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Menhely helyett: Európa-győztes az agár

Mosonmagyaróvár - Európa legszebbje lett a hétvégén az a spanyol agár, amit egy éve a menhelytől menekített meg gazdája Portugáliában. Az ebről korábbi gazdája már lemondott, mivel nem bírt vele. Turzó János négy hónap kemény munkával készítette fel az európai kiállításra.

Lapunkban korábban már több alkalommal beszámoltunk a mosonmagyaróvári Turzó Jánosról és tacskóiról, amikkel már az egész világot bejárta és minden lehetséges díjat, elismerést begyűjtött. Minden versenyen maguk mögé utasították a teljes mezőnyt. Most azonban úgy tűnik, már nemcsak a tacskósoknak kell tartaniuk a mosonmagyaróvári fiatalembertől és kutyáitól, a spanyol agártulajdonosok sincsenek biztonságban a versenyeken, kiállításokon. Legalábbis eddig a fajta egyetlen képviselője sem rúghatott labdába Turzó János Paquiri nevű agara ellen. A kétéves ebet hétvégén Dublinban választották Európa legszebb spanyol agarává.

Alig egy éve került Paquiri a mosonmagyaróvári tenyésztőhöz. Az előzőleg hányatott sorsú kutya egy portugál menhelyen végezte volna, ha nem karolja fel új gazdája. – A tavalyi portugál kiállításon láttam meg először a kutyát. A spanyol agár méltatlanul mellőzött fajta, kevesen tartanak és tenyésztenek belőle, mivel rendkívül nehezen nevelhető. Ebben a színösszeállításban pedig kifejezetten ritka. Az agarat tenyésztője csak elhozta a kiállításra, hogy szoktassa az ilyen eseményekhez, ám nem nevezték be a versenyre, mert nem bírtak vele. Vad természete ellenére nagyon megtetszett a kutya. Néhány hónappal később Lisszabonban találkoztam vele újra, vadsága miatt itt sem nevezték be a versenyre. Mivel gazdája nem tudott mit kezdeni vele, a verseny után menhelyre akarta beadni a kutyát. Nekem azonban egyre jobban tetszett Paquini, ezért megegyeztem a tenyésztővel és eladta nekem az agarat. Nagy kihívásnak éreztem a tacskók után egy spanyol agár nevelését. Ráadásul kiszámíthatatlan volt, hogy miként viszonyul majd a többi kutyámhoz, hiszen ezek a fajták eredendően a tacskókhoz hasonló méretű állatokra vadásznak.

Győztesek: Turzó János tacskói mellett már Paquiri, a spanyol agár is számos érmet gyűjtött be.
Győztesek: Turzó János tacskói mellett már Paquiri, a spanyol agár is számos érmet gyűjtött be.

– Miután megegyeztem a tenyésztővel, a következő versenyre Luxemburgba hozták el nekem Paquirit. Gondozója már az autóból sem tudta kivenni, folyamatosan morgott és vicsorgott. Rövid idő alatt sikerült összebarátkoznunk és a következő napi versenyre már be is neveztem, ahonnan elhoztuk a fajtagyőztes címet. Fokozatosan sikerült ˝megszelídítenem˝ az agarat, a tacskókkal pedig a kezdetektől fogva jól kijön. A négy hónapos kemény munka végül meghozta az eredményét, a hét végén Írországban rendezett versenyen fajtájában Európa legszebbje lett. Az eddig elért eredményei alapján jó esélye van annak, hogy ősszel Paquiri képviselheti Magyarországot Los Angelesben a világversenyen – vélekedett Turzó János.


Hecc és Hugó: ˝gyűjtik˝ az érmeket

A spanyol agár mellett természetesen Turzó János tacskói sem maradtak a háttérben. Az elmúlt hónapokban is hozták a tőlük megszokott jó formát. Hecc és Hugó folyamatosan nyeri az érmeket a világ minden táján. Legutóbb például a Budapesten megrendezett nemzetközi kiállításon háromezer eb közül Heccet választották a legszebbnek.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés az óvodai csoport

Mosonmagyaróvár - A folyamatosan növekvő gyereklétszám miatt az önkormányzat a következő tanévtől… Tovább olvasom