Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Mellkason szúrta a nagybátyját

Kis híján tragédiába torkollott egy közös családi diópucolás kedden Feketeerdőn.
Diótisztításra gyűlt össze a család kedden délután az egyik feketeerdei házban. A dolgok egészen addig rendben haladtak, míg meg nem érkezett a 32 éves F. T. A fiatalember jelenléte önmagában talán még nem okozott volna problémát, ám a cipője sáros volt és így vonult végig a teraszon, koszos lábnyomokat hagyva maga mögött.

A fiatalember nagybátyja ezt nem hagyta szó nélkül, s felrótta unokaöccsének, hogy miért hoz be sarat a lakásba. Ezután szó szót követett, mígnem a sáros cipőkről szóló eszmefuttatás annyira kihozta a fiatalembert a sodrából, hogy zsebkését egyenesen nagybátyja mellkasába döfte. A férfit súlyos sérülésekkel szállították a mentők a mosonmagyaróvári kórházba.

A rendőrség elsődleges információi alapján a fiatalember tettének célja nem az élet kioltása volt. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság tovább vizsgálja az ügy részleteit. Az esetet követően F. T.-t őrizetbe vették, majd a győri kórház pszichiátriai osztályára szállították megfigyelésre. A fiatalembert egyelőre súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A későbbiekben az orvos szakértői vélemény dönti majd el azt, hogy az elkövetés módja és eszköze okozhatott volna-e súlyosabb sérülést is. Ennek alapján akár életveszélyt okozó testi sértés kísérletével is meggyanúsíthatják majd a fiatalembert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállás nélkül elhajtott

Hárman sérültek meg abban a közlekedési balesetben, amit egy ismeretlen kamion okozott a 86-os… Tovább olvasom