Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Mekkora a város valós hiánya?

Mosonmagyaróvár - A képviselői keretek felhasználásáról folyt hosszas vita a testület csütörtöki ülésén. Az egyik szabad demokrata képviselő kilépésével megszűnt az önkormányzat SZDSZ-frakciója.

Napirend előtt tájékoztatta a testületet Szabó Miklós polgármester, hogy Szalai Zsuzsanna kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből és a párt önkormányzati frakciójából, a továbbiakban független képviselőként vesz részt a testület munkájában. A kilépéssel megszűnt az SZDSZ-képviselő csoportja az önkormányzatban. (A képviselő megkeresésünkre nem kívánta döntését kommentálni – a szerk.)

Hosszan vitáztak a képviselők az önkormányzat választási ciklusra szóló programjának időarányos végrehajtásáról. Ennek három fő célkitűzése volt: gazdasági fejlődés, turisztikai fejlesztés, Szigetköz ellátóközpontjává válás.

Számos költségracionalizáló intézkedést vezettek be. Az önkormányzatnál a bérköltségek ma alacsonyabbak, mint 2006-ban. Az energiaár-előirányzatokat központosították, így intézményi szinten összehasonlíthatók a költségek, s kitűnik, melyik intézmény szorul e téren felújításra. Költségcsökkentési döntés volt a szociális ellátószervezet kistérségi működtetése is. A bevételek növelésére főleg a gazdasági válság kitörése után nem volt lehetőség, hiszen az ingatlanértékesítés megállt. Így az önkormányzat egyre javuló pénzügyi helyzete alapvetően a kiadáscsökkentéseknek köszönhető. A vállalkozások segítése érdekében értékesítették a volt orosz laktanyában a bérlőknek a területeket, befejezték a Mowinparkot, tiszta viszonyokat teremtettek a 86-os főút melletti ipari parkban. A turizmusfejlesztés terén a két nagy projekt – Moson-rehabilitáció és a Futura – idegenforgalmi vonzerő-növekedést hoz. 2006-ig az idegenforgalmiadó-bevételek mindig elmaradtak a tervezettől, mára jelentősen meghaladják azokat. A Szigetköz ellátóközpontjává válás érdekében két irányban is tettek lépéseket. Az egyik a kistérségi szerepkör növelése, a másik pedig a Turisztikai Desztináció Menedzsment létrehozása.

A beszámoló kapcsán Kovács Gergely (MSZP) elmondta: nehéz gazdasági környezetben kellett a programot végrehajtani és emellett az önkormányzat többet is vállalt a kelleténél. Az adósságállomány növekedésének csupán az ütemét sikerült megállítani. A képviselő szerint a város adóssága az év végére meghaladhatja a 3 milliárd forintot is. A működési hiány csökkentésében nem sikerült eredményt elérni, a bérköltség a létszámcsökkentések miatt maradhatott a 2006-os szinten. A betervezett 500 milliós ingatlanértékesítés nem valósult meg. Dr. Árvay István (Fidesz) hangsúlyozta: a költségtakarékos működés eredményeként sikerült a pénzügyi egyensúlyt megtartani. A működési kiadásokban 300 milliós megtakarítást értek el, emellett számos fejlesztést is megvalósítottak. A képviselő szerint nőtt ugyan az adósságállomány, de a hitelek átstrukturálásával lényegesen csökkent a kamatteher. Szabó Miklós szerint a város hitelállománya meg sem közelíti majd a 3 milliárdot az év végén.

Vucsics Péter (MSZP) a képviselői keretek felosztásával kapcsolatban fejtette ki aggályait, szerinte ezzel felülírják a pályázati alapokat. Kifogásolta, hogy van olyan képviselő, aki saját munkahelyét támogatta a keretéből. Dr. Baloghné Staár Katalin (Fidesz) rosszindulatú megjegyzésnek tartotta mindezt, mint mondta: a keretből a Bolyai-iskola sportpályájának felújítását támogatta. Dr. Tóásó Gyula (MSZP) elmondta: hosszú ideje létezik egy alap a civil szervezetek segítésére. Ezt értékelik le azzal, hogy zsebből osztogatják a pénzt. Így vannak, akik nem is pályáznak, hiszen egy telefonhívással a többszörösét kapják annak az összegnek, amit az alapból szerezhettek volna. Dr. Árvay István visszautasította e feltételezéseket.

Olvasóink írták

  • 10. Griffin 2009. december 08. 17:06
    „..nem akar beszélni róla...:-)”
  • 9. jánosi 2009. december 07. 20:13
    „pancser ? elaludtál ?”
  • 8. jánosi 2009. december 06. 17:02
    „7.
    Pancser kíváncsivá tettél ? Más az a lány talán ?”
  • 7. pancser 2009. december 05. 19:39
    „.........az a lány..... na nem mondom tovább!”
  • 6. napersze 2009. december 05. 18:02
    „A jelenlegi politikai garnitur(h)a javarészt korrupt spekulánsok gyülekezete.”
  • 5. janika 2009. december 05. 17:52
    „Persze olyan képviselő nincs is aki csak is úgy támogatja egy-egy szervezetet,rászorultat, hogy a támogatás felét visszakéri.”
  • 4. RickCartman 2009. december 05. 16:01
    „"(A képviselő megkeresésünkre nem kívánta döntését kommentálni - a szerk.)"
    Nem jól van ez így. A képviselő a választópolgárokat képviseli. Köteles számot adni arról, miért hagyta ott azokat, akik megbíztak benne, neki adták a szavazatukat. Ez alapvető erkölcsi kötelesség. Nem magánember, nem is popsztár, hogy ne kívánja a döntéseit kommentálni. Épp ellenkezőleg: képviselőként közszereplő, és kötelessége számot adni cselekedeteiről. Ez a képviselői felelősség elve (1848: " független, f e l e l ő s kormányt")
    Ismerős?”
  • 3. jánosi 2009. december 05. 14:03
    „A képviselői keret az egyén ( párt ) népszerűsítéséhez kell(ett) ! Elaprózza a lehetőségeket, viszont
    lehet mondani, hogy de jó srác (kislány ) a körzetünk képviselője ...............”
  • 2. pancser 2009. december 05. 13:51
    „A képviselői kereteket fel kell számolni, azért mégis csak nonszensz, ha tetszik, ha nem, ez zsebből osztogatás. Lehet, hogy korábban is így vplt de szűnjön meg. A Futura a város költségvetését fogja fejre állítani. Stop, stop, stop! Az SZDSZ-nek meg tökmindegy, kihalanak mint a dinók!”
  • 1. Abrafax 2009. december 05. 10:56
    „A képviselői keretek elosztása?
    Én emléxem arra az időre, amikor még vagyont is osztottak. Szigorúan törvényesen, persze. Nem volt az olyan régen. De nem csak a pénz az érték. Csak remélni lehet, hogy akkoriban azért belső információ nem ment ki pl. a városi jegyzői hivatalból családtagok felé. Lehet remélni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bence nem lesz cuki ma este

Ma folytatódik az RTL Klub Csillag Születik tehetségkutató műsora. Tovább olvasom