Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Megvan az engedély az M15-ös bővítéséhez

Kiadta a környezetvédelmi engedélyt az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a minap az M15-ös autóút autópályává bővítésére és a rajkai határállomás akadálymentesítésére.
A forgalom növekedésével az M15-ös az elmúlt években kiemelten balesetveszélyes szakasszá vált. Az autópályához szokott autósok gyakran megfeledkeznek a szembejövő forgalomról és a kétsávos úton rendszerint szabálytalan elő- zésbe kezdenek. A szakemberek becslése szerint 2018-ra az autóút kapacitása már nem lesz megfelelő. A további két sáv megépítésének elmaradása esetén a forgalom mértéke hamar elérné a kritikus mértéket. Éppen ezért került napirendre már korábban az M15-ös autópályává bővítése, vagyis befejezése.

Ennek jogi kereteit már megteremtette az Országgyűlés a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztéséről szóló törvény mellékletében: 2012 augusztusa óta autóút helyett már autópályaként nevesítik ezt az útszakaszt. A gyorsforgalmi és a főútvonal-fejlesztési programban pedig az M15-ös sztrádává építését az első ciklusba sorolták, ami azt jelenti, hogy 2016-ig valósítandó meg. A záró dátumig most már minden bizonnyal megkezdődhet a fejlesztése.

Jelenleg még két sávon megy a forgalom az M15-ös autóúton, de a tervek szerint néhány éven belül autópálya lehet az útszakasz.
Jelenleg még két sávon megy a forgalom az M15-ös autóúton, de a tervek szerint néhány éven belül autópálya lehet az útszakasz.

Az elmúlt időszakban megindult az előkészítő munka. Elkészült a környezeti hatástanulmány, majd a nyár elején elkezdődött az engedélyeztetés. Ez a hosszadalmas folyamat zárult le a napokban, amikor az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség kiadta a környezetvédelmi engedélyt az M15-ös autópályává bővítéséhez, illetve ezzel együtt a rajkai átkelő akadálymentesítéséhez. Ez utóbbinál azt a változatot valósítják meg, miszerint a rajkai csomóponttól egészen az országhatárig gyűjtő-elosztó sávokat alakítanak ki, ezzel biztosítva az ottani pihenőhelyek megközelítését. A rajkai csomópontban az autópálya mindkét oldalára körforgalom épül.

A kiadott engedélyben a környezetvédelmi előírások közt szerepel többek közt, hogy tervet kell készíteni az építési zajból és rezgésből származó hatások minimális értéken tartására. Zajárnyékoló falat kell építeni Hegyeshalomnál, a meglévő ökológiai átjárókat meghosszabbítani, a meglévő vadvédelmi kerítést a teljes szakaszon kicserélni, illetve még az út mentén telepítendő növényekre is szigorú előírások vonatkoznak.

A környezetvédelmi engedély kiadása mellett a közelmúltban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az autópályává bővítés tervezésére. A tender a bővítés építési engedélyezési terveinek elkészítésére szól és tartalmazza a rajkai határátkelőhelyen az autópálya akadálymentes forgalmának biztosítását is. A jelenlegi ütemterv szerint a projekt kivitelezése legkorábban 2016-ban kezdődhet meg, a forgalomba helyezés dátuma pedig 2018. október 31.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új fák a kivágottak helyett

A Nolato szeptember végén vette birtokba új üzemcsarnokát. A telephelybővítés során kivágott fák pótlásaként húsz kőrisfát ültetett a vállalat. Tovább olvasom