Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Megújul a városháza 80 millióból

Jánossomorja - Nyolcvanmillió forintból korszerűsítik a városháza több mint százéves épületét. A külső-belső felújítás mellett gondoltak az akadálymentesítésre is.
Nyolcvan és fél millió forintból tervezik a jánossomorjai polgármesteri hivatal épületének felújítását. A település az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjának keretében nyert ötvenmillió forint egyszeri, vissza nem térítendő támogatást.

A kisváros évente 120–150 millió forintot tud fejlesztésekre fordítani, jövőre erre a célra önrészként harmincmillió forintot szánnak.

Az 1896-ban emelt ingatlan eleinte vendéglőként, majd a csendőrség központjaként működött. Korszerűsítése mára időszerűvé vált, hiszen legutóbb mintegy nyolc éve végezték el külső felújítását.

– Az ügyfélbarát önkormányzati munka színvonalát növelnénk a tavasszal kezdődő beruházással, melynek során külső és belső korszerűsítést végzünk a nyílászárók cseréjétől az épületgépészet felújításáig. A százéves vezetékek is megértek már a cserére – tájékoztatta a Kisalföldet Kurunczi Károly polgármester, aki elmondta: lehetőség nyílik a hivatal terjeszkedésére is, ugyanis az épület bal oldalán álló önkormányzati ingatlan egy része felszabadult, így közel 150 négyzetmétert tudnak majd hasznosítani.

A belső számítógépes hálózat kiépítésével felkészülnek az elektronikus közigazgatási feladatokra. 2009 márciusáig digitalizálják és a honlapon elérhetővé teszik a kizárólag papíralapon létező önkormányzati rendeleteket, míg májusig az összes ügytípusra vonatkozóan leírást készítenek a hozzájuk tartozó nyomtatványokkal együtt.

Az elektromos rendszer átalakítása mellett új irodák kerülhetnek a földszintre, így például ügyfélszolgálati és építészi váróteremmel, pénztárral. A polgármester szerint a bővítés azért is fontos, mert az évek során egyre gyarapodott a kliensek száma, sőt, egyre többen jönnek Győrből, Mosonmagyaróvárról a helyi irodába a könnyebb, időtakarékosabb ügyfélfogadás reményében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betörtek és ötmillióval vitték el a trezort

Mosonmagyaróvár - A betörést követően több mint ötmillió forinttal vittek el egy trezort hétfő éjjel… Tovább olvasom