Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Megoldásra vár a közvilágítás

Mosonmagyaróvár - Januártól új ügyvezető irányítja a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó (VÜF) Kft.-t, miután az eddigi igazgató, Láng István két napja már a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium víz- és környezeti kárelhárítási főosztályát vezeti.
Láng István 2005 decemberétől irányította a VÜF Kft.-t és mint mondja, az elmúlt két év alatt számos fejlesztés történt, jó eredményeket értek el, ám több elmaradásuk is van.

– Viszonylag sok fejlesztést kezdtünk meg az elmúlt időszakban, amik közül az elmúlt év végére nem mindent sikerült maradéktalanul befejezni. Ezek a munkák az utódomra várnak. Jelentős eredménynek tartom az internetes bejelentőrendszer elindítását, hiszen ezen keresztül sokkal jobban érezhető, hogy a lakók mit igényelnek a VÜF-től. Nagy előrelépés történt a városi köztisztaság és parkosítás terén, elkészült a temetők digitális feldolgozása és kezdeményezésünkre módosították a temetkezési rendeletet, ami így már több lehetőséget kínál. Az általunk elindított és szervezett rendezvények – mosoni búcsú, szigetközi fesztivál, karácsonyi vásár – is sikerrel zajlottak.

– Az eredmények mellett természetesen gondok is maradnak az utódomra. A legnagyobb problémát a városi közvilágítási rendszer jelenti. Rendkívül nehéz volt e téren együtt dolgozni az áramszolgáltatóval. A rendszer hatékony működtetéséhez megfelelő koordináció szükséges. Megoldandó feladat továbbá az előírásoknak megfelelő gyepmesteri nyilvántartó rendszer kiépítése. Szintén régi probléma az utak állapota és sok szilárd burkolat nélküli utca. Az anyagi források szűkössége miatt ezt a feladatot nem tudtuk az igényeknek megfelelően elvégezni. Bízom abban, hogy az utódomnak nagyobb összeg áll majd rendelkezésre erre a célra – mondja Láng István.


Kosár Tibor az új vezető

A képviselő-testület decemberben döntött a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokról. A testület nagy többséggel elfogadta a szakbizottságok javaslatát, így a nyolc jelentkező közül Kosár Tibort nevezték ki a társaság élére. Természetesen őt is bemutatjuk lapunkban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyen ugorhat a jogsi

Magyarország - Az eddiginél két büntetőponttal több jár a legtöbb közlekedési szabálysértésért vagy bűncselekményért a január 1-jétől életbe lépett új szabályozás szerint. Tovább olvasom