Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Megmaradt a takarmány fele

A tavalyi árvíz megtizedelte a szigetközi vadállományt, ám az elmúlt szokatlanul enyhe tél kedvezően hatott az állatokra. Kevesebb takarmány kellett a téli etetéshez, a vaddisznóknak pedig több tartaléka maradt tavaszra.

Míg a tavaly nyári nagy árvíz megtizedelte, addig az idei szokatlanul enyhe tél kedvezően hatott a szigetközi vadállományra. A vadászok így bizakodva tekintenek az idei vadgazdálkodási idény elé.

Főként a vaddisznók közül hullott el nagyon sok az árvíz következtében, mivel nem tudtak kimenekülni az ártérből. A vaddisznó-szaporulat döntő része elpusztult a nagy vízben – mondja dr. Kovács Péter, a Szigetköz Vadásztársaság elnöke. Az ártérben több helyen védik az erdőújításokat vadvédelmi kerítéssel, számos helyen az állatok ezeken akadtak fenn a víz elől menekülve.

A pusztulás mértékét jól mutatja, hogy az eredeti tervnek csupán alig több mint a fele volt a vaddisznóelejtés, noha korábban minden évben az előzetes terveknek megfelelő volt a kilövések száma. Összességében mintegy százötven vaddisznóval kevesebbet ejtettek el. Kisebb mértékben ugyan, de más vadfajok esetében is érezhető volt az árvíz okozta kár.

Kevesebb takarmányt kellett kihelyezni az etetőkbe az enyhe tél miatt – felvételünkön Novits Ernő vadőr.
Kevesebb takarmányt kellett kihelyezni az etetőkbe az enyhe tél miatt – felvételünkön Novits Ernő vadőr.

Az elnök hozzátette: a szokatlan enyhe tél viszont kedvezően hatott a vadállományra: ez már most látszik az idei szaporulaton. Ennek alapján vélhetően jobb lesz az idei kilövési eredmény. Az enyhe tél a trófeák alakulását is befolyásolta. A tapasztalatok szerint a nagyon hideg és hosszú teleket követően jobbak a trófeák, ilyenkor ugyanis az állatok kevesebbet mozognak, több energia jut az agancsfelrakásra. Az elmúlt tél különösen enyhe volt, a vad sokat mozgott, ennek eredményeként láthatóan hosszúak ugyan az agancsok, ám vékonyak és a sűrűségük majd csak elejtéskor derül ki.

Az enyhe tél a vaddisznók kondícióján is meglátszik. Az elmúlt időszakban elejtett állatokon vastag zsírréteg volt. A hosszú és kemény teleket követően ez nem jellemző, olyankor tavaszra már elfogynak az állatok tartalékai.

Dr. Kovács Péter elmondta: a téli vadetetésre is kedvezően hatott az enyhe időjárás. Noha a vadásztársaság kellő takarmánnyal felkészült a hidegre, ezúttal kevesebbre volt szükség, mint a korábbi években. Egy átlagos télen ötszáz mázsa kukoricát, háromszáz mázsa silót és ugyanennyi cukorrépát, valamint hetven mázsa őztápot raknak ki az etetőkbe. Az elmúlt télen a kukoricának alig több mint a fele fogyott el és a többi takarmányból valamivel kevesebb kellett.

A tél elmúltával most a kukoricavetésekben a vadkár megelőzése a fő feladata a vadásztársaságnak. A vadászok éjjelente és hétvégente folyamatosan őrzik a kukoricatáblákat és elriasztják az ott túrással kárt okozó vaddisznókat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötödször indult a Komp

Ötödször indult útjára a Kortárs Művészeti Panoráma, azaz Komp Mosonmagyaróváron a helyi Rotary klub… Tovább olvasom