Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Megmaradnak a nagy telkek

Kisebb telkeket és azokon nagyobb arányú beépíthetőséget szerettek volna a tulajdonosok a város két részén is. Az önkormányzat nemet mondott a kérelmekre.
Az Akadémia-dűlőn lévő lakóterület kiépítése hosszabb szünet után folytatódik a Mosoni-Duna irányába. Ezzel összefüggésben két éve módosította már a képviselő-testület a tervezett elkerülő úton kívül eső területre vonatkozó szabályozást.

Ez korábban sportcélú terület volt, ám mivel erre nem volt igény, ez a parcella is kertvárosi lakóövezetbe került. A lazább telekstruktúra megmaradt annak reményében, hogy itt nagyobb, villaszerű épületek lesznek majd. A beépíthető terület ennek megfelelően tizenöt százalék maradt, az előírt minimális telekméret pedig ezerkétszáz négyzetméter lett.

Az elszabadult ingatlanárak miatt most a beruházó kérelmezte a telekméret hétszáz négyzetméterre csökkentését, illetve a beépíthető terület növelését. Mivel az Akadémia-dűlő többi ingatlanán ötszáz négyzetméter az előírt minimum, a szakemberek szerint a hétszáz négyzetméter nem idegen a környezettől.

Ezzel együtt a kisebb telkeknél indokolt a beépíthető terület növelése, a többivel azonosan harminc százalékra. Ugyanakkor viszont a városháza szakemberei szerint ezzel a beépítéssel ez a természetközeli, egykor nemesebb célokra szánt tábla is csak sablonos lakóteleppé válna. Emiatt a képviselő-testület elvetette a telekméret csökkentésének kérelmét.

Ugyancsak nem támogatták a képviselők a Lőpor utca menti ingatlanok telekméret-csökkentését. A Kossuth és Lőpor utcák sarkán lévő telek tulajdonosa kérte a szabályozás módosítását, hogy az ingatlan megoszthatóvá váljon. Emellett a beépíthetőség növelését is szeretné. Az ingatlan 1250 négyzetméteres, az övezetben előírt minimális teleknagyság viszont hétszáz négyzetméter.

Emiatt a telek nem osztható, bár a megosztás többi feltétele fennáll. Az előírt minimális ötszáz négyzetméterre csökkentésével a probléma orvosolható. A beépíthető terület növelése viszont nem lehetséges, mivel a kertvárosi lakóövezetben az országos szabályozás csak harminc százalékot enged. A városháza szerint itt nem áll fenn olyan helyzet, ami indokolná a felmentési kérelmet.

Korábban már érkezett kérelem a szomszédos Szél utca menti tömbben a telekméret csökkentésére. Akkor is felmerült, hogy felül kellene vizsgálni valamennyi szomszédos területen is a hétszáz négyzetméteres telkek létjogosultságát.

A parcellák méretének csökkentése lehetővé tenné néhány nagyobb ingatlan megosztását, akár magánút közbeiktatásával. Tömbfeltáró új utak kialakításához viszont a telkek nem elég nagyok. A szakemberek úgy vélik, mérlegelendő, hogy ez a folyamat hova vezet, valóban megoldást jelent-e a telkek elaprózása.

Mindezeket figyelembe véve a testület nem támogatta, hogy megvizsgálják a Kossuth, Hanság, Gyári és Gárdonyi utcák által határol kertvárosi övezetben az előírt minimális telekméret ötszáz négyzetméterre csökkentését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosonmagyaróvári kislány a világ legszebb nyolcévese

Stinner Lili 12 ország versenyzői közül ért el első helyezést Bulgáriában, Little Miss Planet 2015… Tovább olvasom