Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Megkezdik az átkelő átépítését

Hegyeshalom - Hétfőn megkezdik a hegyeshalmi határátkelő átépítését. A mostani átépítéssel ha nem is teljesen akadálytalanul, de megállás nélkül haladhat majd a forgalom december 21-től.

Úgy tűnik, most már valóban minden feltétel adott ahhoz, hogy december 21-én 0 órától a schengeni övezet kibővítésével megszűnjön a határellenőrzés Magyarország osztrák, szlovák és szlovén határán.
Ahhoz, hogy december 21-től valóban akadálytalanul hajthassunk át a szomszédos országokba, még e határidőig erre alkalmassá kell tenni a jelenlegi átkelőket. Hosszas egyeztetések és tervezés után hétfőn megkezdődik hazánk legnagyobb nyugati kapuja, a hegyeshalmi átkelő átalakítása. Az 1982-ben épült objektum még két hétig tölti be funkcióját, majd néhány év múlva teljesen eltűnik. Az elképzelések szerint a most kezdődő átalakítás ideiglenes lesz, néhány év múlva pedig az épület elbontásával véglegesen akadálymentesítik, hogy valóban lassítás nélkül lehessen itt áthajtani.

Hegyeshalom: Két hét múlva elveszti funkcióját az 1982-ben átadott objektum.
Fotó: Méhes ákos 


Újszászi Zsolt alezredes, a Hegyeshalmi Határrendészeti Kirendeltség vezetője lapunknak elmondta: a hétfőn kezdődő átalakítás során a magyar és az osztrák autópályát úgynevezett kényszerúttal kötik össze. A forgalmat beton terelőelemekkel vezetik majd mindkét irányba – a ki- és belépő oldalon egyaránt – a jelenlegi első és második sávokba. A bódékat nem szükséges elbontani, mert a kettő közötti távolság elegendő ahhoz, hogy ott két forgalmi sávot alakítsanak ki. Az átkelő előtt mindkét oldalon megmaradnak az autópálya végét jelző táblák, a kialakítandó „kényszerúton" 60 kilométeres sebességkorlátozás lesz majd érvényben. A biztonságos közlekedéshez szükséges forgalomtechnikai eszközök kihelyezése, felszerelése, burkolati jelek festése hétfőn kezdődik. A beton terelőelemek mindegyikét addigra lerakják, majd december 20-án éjfélkor, az ünnepséget követően a határőrség végleg levonul az átkelőről. Ezután a munkagépek helyükre rakják az elemeket, ezzel elzárják az oldalsó területeket a forgalom elől.

A jelenlegi elképzelések szerint néhány éven belül megtörténik az átkelő teljes akadálymentesítése. Elbontják a jelenlegi épületeket és helyükön halad majd az autópálya.

Népünnepély és sorompóbontás

A szakminisztérium elképzelései szerint december 20-án éjjel Hegyeshalomnál népünnepéllyel és sorompóbontással ünneplik meg a schengeni bővítést. A forgatókönyv szerint a külügyminiszter leszereli a sorompót, a miniszterelnök, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszter pedig leemeli azt. Ezután a határőrség terepjárója a leszerelt sorompót elszállítja. December 22-én délelőtt hivatalos ünnepséget tartanak ugyancsak Hegyeshalom–Nickelsdorfnál. Beszédet mond a magyar, az osztrák és a szlovák kormányfő, valamint az Európai Bizottság elnöke és az EU soros elnökségét adó Portugália miniszterelnöke. A nemzetközi delegáció ezután a szlovén–olasz határtérségbe utazik tovább, ahol a portugálok ünnepélyesen átadják az unió soros elnökségét Szlovéniának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemtelen támadás

Mosonmagyaróvár - A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) határozottan visszautasítja azokat a… Tovább olvasom