Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Mégis lehet Euro Vegas

Úgy tűnik mégis lesz Vegas Bezenye és Hegyeshalom között. A törvény módosítását már tárgyalták.

Úgy tűnik, mégiscsak lesz Vegas Bezenye és Hegyeshalom között. A kormány már tárgyalta a szerencsejáték-törvény módosítását és a lehető legrövidebb időn belül az Országgyűlés elé terjeszti a javaslatot. A kormányfő szerint már döntöttek, a szóvivői iroda szerint tárgyaltak, de nem határoztak a koncesszióról.

Pontosan négy éve került nyilvánosságra a Hegyeshalom és Bezenye határába álmodott – kezdetben Kristályvárosnak keresztelt – kaszinókomplexum terve. Ekkor kereste fel Hans Asamer osztrák üzletember Joseph Jacksonnal – a világhírű Jackson klán fejével – a Pénzügyminisztériumot, hogy megtudja, miként lehet Magyarországon kaszinókoncessziót szerezni.

Az elmúlt években aztán számos sajtóhír látott napvilágot a beruházással kapcsolatban, ám a befektetők kínosan ügyeltek rá, hogy ne szivárogjanak ki információk kilétüket és tervük részleteit illetően. Időközben egyebek mellett Joe Jackson kikerült a befektetői körből, az amerikai üzletemberek tanulmányútra hívták a tengerentúlra előbb a térség kormányzópárti országgyűlési képviselőjét, majd a két érintett település polgármesterét is. Az idén februárban nyilvánosságra hozott Lukale-élményváros pedig nagyban megváltoztatta Euro Vegas terveit.

A korábbi 700 millió eurós elképzeléseket 472 millióra csökkentették, s a kaszinóváros beruházója a háromszáz hektáros területének felét eladta az osztrák Lukale Investment & Development Rt.-nek az élményváros kialakításához. Az Euro Vegas befektetői a kezdetek óta mélyen hallgatnak a beruházás részleteiről és a megvalósulás idejéről. A befektető cég képviselője lapunknak korábban annyit elárult, hogy jelenleg a koncessziós eljárás folyik. Az engedély megszerzését követően rövid időn belül az elkészült tervekkel együtt előállnak a befektetők is. A kaszinóengedély megszerzése után három hónappal pedig megindul a kivitelezés.

A Kisalföld információi szerint a Pénzügyminisztériumban jelenleg is lázas egyeztetés folyik, mivel a hatályos jogban nincsenek lefektetve a kaszinójáték szabályai. Így hazánkban egyelőre nem lehet kaszinókomplexumot működtetni. Ennek kiküszöbölésére iktatnák a törvénybe az első és a második kategóriájú kaszinót. Az elsőbe tartozna az Euro Vegas, a másodikba pedig a kisebbek, amik más elven ugyan, de jelenleg is működnek.

Mivel az uniós szabályok miatt az állam nem adhat támogatást az Euro Vegas megvalósításához, ezt olyan törvényi módosítással próbálják áthidalni, hogy egy bizonyos szintnél nagyobb árbevételt elérő játékszervező és kaszinóüzemeltető vállalkozásoknak alacsonyabb adót kellene fizetniük. A kaszinók játékadója alaphelyzetben harminc százalék, ám a javaslatban szereplő sávos adózás lényeges kedvezményhez juttatná az Euro Vegast.

Lapunk érdeklődésére a múlt héten – egyheti várakozás után – annyit közöltek, hogy nem mondhatnak semmit az ügyről, mivel jelenleg is folynak a tárgyalások a beruházók és a tárca között, megállapodás pedig még nem született. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt pénteki mosonmagyaróvári látogatásán kijelentette: a kormány a közelmúltban megtárgyalta és elfogadta a szerencsejáték-törvény módosítását és az adókedvezményt biztosító tervezetet. A módosító javaslatokat a napokban terjesztik az Országgyűlés elé.
A kormányszóvivői irodában tegnap a Kisalföld érdeklődésére megerősítették: a kormány május 18-i ülésén valóban tárgyalta a szerencsejáték-törvény módosítását, beleértve a kaszinók üzemeltetésének lehetőségét is.

Ennek részleteiről azonban egyelőre nem kívántak elárulni semmit, mivel mint mondták: még nem született határozat a módosító javaslatról. A kormányszóvivői iroda munkatársa hozzátette: a kormány feltett szándéka, hogy a lehető legrövidebb időn belül az Országgyűlés elé vigye a törvényjavaslatot.

A május 18-i kabinetülést követő sajtótájékoztatón László Boglár kormányszóvivő a törvénymódosítás kapcsán az Euro Vegasról egy szót sem ejtett, csupán a szerencsejáték-piacon működő szervezőkkel szemben az általános vállalkozói magatartásnál szigorúbb személyi és tárgyi feltételeket ecsetelte. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csatorna lesz augusztusra

Dunaremete tavaly 46,2 millió forint támogatást kapott a szigetközi tájrehabilitáció keretében, amelyből a Kisbodak–Dunaremete–Lipót közötti – magántelkek végében kialakított – csatorna földmunkálatait végezték el. Május elején kezdődtek el a rehabilitációs munkálatok: mederkotrást, betonbontást végeznek és műtárgyakat építenek. Tovább olvasom