Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Megfelelni a változó világnak

Első alkalommal nyitották meg a tanévet a Széchenyi István Egyetem részeként a Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karon. Az ünnepség szónokai az új kihívásokról és az igényeknek megfelelő oktatási paletta kialakításáról beszéltek.
Egyperces néma felállással emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt dr. Kuroli Gézáról a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karán a tegnapi tanévnyitó ünnepség kezdetén. A mostani százkilencvennyolcadik volt az első tanévnyitó, amit a Széchenyi István Egyetem keretein belül rendeztek.

 „Egy új egyetemen kezdik meg tanulmányaikat az első évfolyamos gazdászhallgatók" – hangoztatta köszöntőjében dr. Szalka Éva dékán, utalva az új integrációra, ami mint mondta: sok új feladatot jelent számukra és fontos, hogy jól beilleszkedjenek az egyetem szervezetébe. Négy kiemelt stratégiai célról beszélt a kari vezető: a hallgatói létszám növelése mellett az oktatási struktúra átalakítása a reális és szükséges igényeknek megfelelve, a Széchenyi-egyetem szerves részévé válni, megőrizni a hazai agráriumban betöltött szerepet, amit két évszázad alatt elért az intézmény, valamint méltóképpen megemlékezni majd a kétszáz éves jubileumról.
Először vonult be a Széchenyi István Egyetem vezetősége a kar tanévnyitóján.
Először vonult be a Széchenyi István Egyetem vezetősége a kar tanévnyitóján.

A mostani volt az első tanévnyitó, amit a Széchenyi István Egyetem keretein belül rendeztek.

Dr. Földesi Péter rektor ugyancsak a kar kétszáz éves múltjáról beszélt. Ahogy fogalmazott: bár a kar az idők során több intézményhez is tartozott, a vár, ahol azóta is működik, ma is itt van és itt lesz a jövőben is. Ez szimbolizálja az állandóságot, amit a helyi szakmai közösség kitartóan visz tovább. Azt az értéket, ami a kar múltjában, jelenében és jövőjében is megvan, tovább kell vinni a jó gazda gondosságával. A rektor hozzátette: reméli, hogy közös erővel olyan jövőt tudnak felépíteni, ami méltó lesz a kétszáz éves múlthoz.

Nagy István, a Földművelés- ügyi Minisztérium államtitkára az óvári gazdászok nagy közösségé- ről beszélt köszöntőjében. Azt mondta: a tanulmányaikat most megkezdő hallgatók jó döntést hoztak, amikor úgy döntöttek, hogy a mezőgazdaságban akarnak majd dolgozni és jó döntést hoztak akkor is, amikor a nagy múltú mosonmagyaróvári intézményt választották. Széles Sándor kormánymegbízott felidézve a kar kétszáz éves múltját, kijelentette: „bátran tanulhatunk az elődöktől, akik már akkor tudták, hogy alkalmazkodni kell a változó világhoz". Az intézménynek most is fel kell ismernie, hogy merre van az innovatív fejlődés lehetősége az agráriumban és az élelmiszeriparban, mire van szükség. Ennek megfelelően kell kialakítani a képzés struktúráját. A város nevében Iváncsics János alpolgármester köszöntötte az első évfolyamos hallgatókat, mint mondta: „érezzék otthon magukat Mosonmagyaróváron".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Novemberben nyithat ki ismét az uszoda Jánossomorján

Novemberben nyithat ki ismét az uszoda Jánossomorján
Jó esetben a télre vehetik újból birtokba a február elején bezárt jánossomorjai uszodát a fürdőzők. Tovább olvasom