Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Még el sem készült, máris újra összefirkálták

Még be sem fejeződött a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ falfirkáinak eltüntetése, máris újra összefirkálták.
A mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ épületének állaga a több mint húsz évvel ezelőtti átadása óta jelentősen leromlott. Az elmúlt két évtizedben semmiféle külső felújítás nem történt a városközponti épületen. A külső mészkő borítás több helyen repedezett és hiányos volt, emellett pedig rengeteg falfirka is csúfította az épületet.

Hosszú lejáratú hitelből

Az önkormányzat még az elmúlt évben sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közkincs-programján a kulturális központ épülete külső felújításának költségeire. A pályázat eredményeként a város 20 millió forintos kedvezményes hitelt vehet fel húsz év futamidőre, a kamatterheket pedig az állam vállalja magára. Az eredeti elképzelés szerint ebből az összegből eltüntetik a ház falfirkáit és olyan anyaggal vonják be, amiről a későbbiekben könnyen letörölhetőek a hasonló „alkotások". Mindemellett kijavítják az épület töredezett mészkő burkolatait is.

A falakat mégsem védik

Böröndi Lajos igazgató a Kisalföldnek elmondta: a 20 milliós államilag támogatott kamatmentes hitel mellett az önkormányzat 2 millió forintos önrészt biztosított a beruházáshoz. A nyár végén kezdődött munkálatok jelenleg már a végéhez közelednek. A kivitelező cég szakemberei többhetes munka során eltávolították a falakat szinte teljesen beborító falfirkákat és újrafestették a hátsó fémajtókat. Jelenleg még tart a mészkő burkolat töredezett és hiányzó lapjainak javítása, cseréje. A beruházás részeként kicserélik továbbá a bejárati ajtót is és teljesen megújul az épület környezete. A falak impregnálása azonban az eredeti tervektől eltérően – a magas költség miatt – nem valósul meg. Így amennyiben ismét összefirkálják a mészkő burkolatot, mosással nem, csak újbóli csiszolással lehet majd eltávolítani az „alkotásokat".

Megdöbbentő esetek

Az igazgató szerint sajnos nagy az esélye annak, hogy csupán rövid ideig pompázhat régi fényében az épület. Még be sem fejeződtek a felújítási munkák, a frissen mázolt ajtókat máris összefirkálták. Böröndi Lajos megdöbbentőnek és elszomorítónak tartja az újabb rongálást, illetve az emberek közömbösségét az ilyen esetekkel kapcsolatban. Az ügyben feljelentést is tettek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Az intézménynek nincs pénze biztonsági kamerarendszer kiépítésére vagy a terület állandó őrzésére, hogy megakadályozzák a rongálásokat, ám az igazgató szerint ez nem is jelentene megoldást a problémára. Sokkal inkább azt kellene elérni, hogy a lakók magukénak érezzék a kulturális központot és ne engedjék hasonló esetek megismétlődését.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már az osztrákok is örülnek a kishatárnak

A hegyeshalmi régi átkelő megnyitásával nem nőtt meg a határ menti osztrák települések átmenő forgalma, amitől korábban tartottak az ott élők. Ezzel szemben ők is előszeretettel használják a K2-t, hiszen itt nem kell sorban állniuk és a sztrádadíjat is megspórolják. Tovább olvasom