Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Medgyessy támogatná az élményfürdőt

A napokban a máriakálnoki és a mosonmagyaróvári polgármester a turisztikai államtitkárnál járt Máriafürdő ügyében. Közben a miniszterelnök által elviekben támogatott tervekről konkrét kérdéseket tett fel levélben a Gazdasági Minisztérium a beruházóknak.
illusztráció
Stipkovits Pál és Széles Sándor polgármester nemrégiben közösen keresték fel a turisztikai államtitkárt, hogy a Máriafürdő-projekt állásáról tájékozódjanak. Pál Bélától megtudták, hogy a magyar beruházóknak már elküldtek egy levelet a Gazdasági Minisztériumból, melyben konkrét kérdéseket fogalmaztak meg az élményfürdő terveivel kapcsolatban. Az ezekre adott válaszok függvényében fogalmazzák meg az utófinanszírozásról szóló kormányzati előterjesztés szövegét.

A miniszterelnök jó ötletnek tartja

Medgyessy Péter néhány hete tett győri látogatásakor – a helyi szocialista képviselők részvételével rendezett fórumon – Stipkovits Pál a miniszterelnök figyelmét is felhívta Máriafürdőre. Amint azt a mosonmagyaróvári polgármestertől megtudtuk, a kormányfő jó ötletnek tartja az elképzeléseket, nem tartja kockázatosnak állami részről sem a beruházást, s támogatásáról biztosította az érdekelteket. Éliás István hollandiai magyar nagykövet is hallott a beruházóknak elküldött minisztériumi levélről, ám mint megtudtuk, ez nem a nagykövetség közvetítésével történt, mivel ez már a szaktárca kompetenciája.

Szakmai és pénzügyi tanulmány kell

A turisztikai államtitkárság hivatalvezetője, Székely György lapunk érdeklődésére elmondta: a levél valószínűleg még úton van a magyar beruházónak és jogi képviselőjének.
– Ebben a levélben egy szakmai és pénzügyi tanulmányt kérünk, s azt, hogy egy tanácsadó cég világítsa át a projektet. Gazdaságossági és hatékonysági elemzést fognak végezni, s szeretnénk visszaigazolást kapni arról is, hogy megvalósíthatónak tartják-e Máriafürdő tervét. Úgy vélem, a befektetők a levél kézhezvétele után jelezni fogják nekünk, mikorra tudják elvégeztetni ezt az elemzőmunkát. Ha pozitív válaszokat kapunk a consultingcégtől a beruházásról, akkor ezután hamarosan szövegezni lehet a kormányzati előterjesztést – mondta Székely György.
Érdeklődésünkre a beruházók elmondták: hivatalosan ők még nem értesültek a Gazdasági Minisztérium leveléről.

Kapcsolódó cikkek >>

Máriafürdő: a beruházók csak utólag kérik az állami pénzt (2003-08-29) >
>
Máriafürdő: keresik rá a pénzt (2003-09-11) >>
Máriafürdő: minden eldőlhet (2003-08-27) >>
Máriafürdőt támogatja a kormány (2003-08-28) >>
Megtalálták a termálvizet (2002-10-02) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiemelten támogatott rehabilitációk

A több lépcsőben megvalósítandó szigetközi rehabilitációs elképzelések kapták a legtöbb pénzt idén a… Tovább olvasom