Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

MDF: jobbról jobbra

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) mosonmagyaróvári szervezete tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette a párt képviselőjelöltjeinek névsorát és programjuk alapelemeit.
Szabó Miklós polgármesterjelölt elmondta: pártjuk három körzetben a Magyar Keresztény Demokrata Szövetség, egyben pedig a Fidesz jelöltje ellen nem indít külön jelöltet. Az egyéni körzetekben Szabó Miklós, Császár Gáborné, Cziniel Imre, Hartainé Rédling Mária, Koperecz Károlyné, Muráncsik László, Mitterer János, Stipkovits Gábor, Knausz Ferenc és Bognár József indul az MDF (Polgári Koalíció) színeiben. Szabó Miklós hangsúlyozta: a párt nyugodt, higgadt és személyeskedéstől mentes, ám a tényeket nem elhallgató kampányt folytat majd. Elkészült a párt választási programja, amin az egyes területek szakértőinek bevonásával egy éven keresztül dolgoztak. A programfüzet első részében a város helyzetét értékelik, majd megoldási módozatokat ajánlanak.

„Jobbról jobbra" a szervezet jelszava és választási sikerük esetén polgárbarát hivatalt, tiszta, pormentes várost, valamint dinamikus fejlődést ígérnek.

Stipkovits Gábor a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) képviseletében elmondta: támogatják az MDF választási koalícióját, közelebbről azokat, akik tagjai az egyesületnek. Az MPKE mindvégig a jobboldal teljes, pártkötöttségektől mentes összefogásának híve és szorgalmazója volt, ám egyedül az MDF reagált pozitívan a pártokhoz intézett ebbéli felhívásukra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél milliárd a Szigetköznek

Dr. Pap János, a Szigetközi Rehabilitációs Bizottság elnöke szerint jelentős eredményeket értek el… Tovább olvasom