Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Maugli és Bagira varázslata a Fleschben

A Theatrum Ad Flexum a napokban mutatta be a Békés–Dés–Geszti-féle A dzsungel könyve című musicalt. Major Tamás rendező szerint ez a mosonmagyaróvári társulat eddigi leglátványosabb és legköltségesebb előadása.


Már 2008-ban tervezte, hogy színpadra viszi, végül a napokban mutatta be a mosonma- gyaróvári Theatrum Ad Flexum A dzsungel könyve című előadást. Rudyard Kipling azonos című könyve alapján, Békés Pál, Geszti Péter és Dés László szerzeményeként a musical – fülbemászó dalai miatt is – óriási népszerűségnek örvend, már számos társulat előadta. Most éppen a mosonmagyaróvári Flesch-központban látható.

– Múlt nyáron ismét felmerült a gondolat, hogy mutassuk be A dzsungel könyvét. Az előkészületeket követően januártól kezdtük el a darabot próbálni a Theatrum Ad Flexum tagjaival, és hozzánk csatlakoztak a Flex @rt Dance és az Ujhelyi-iskola táncosai. A szereplőgárda ezúttal kisebb, mint az Isten pénze vagy a Valahol Európában című előadásainkon, amelyekben közel kétszázan léptek színpadra. Most mintegy ötvenen visszük színre. Viszont ez az eddigi leglátványosabb és egyben legköltségesebb produkciónk is – tudtuk meg Major Tamás rendezőtől.

Mauglit és barátait a Flesch-központban szeptemberben láthatjuk újból. Fotó: Vörös Zoltán
Mauglit és barátait a Flesch-központban szeptemberben láthatjuk újból. Fotó: Vörös Zoltán

Munkáját koreográfusként O. Cser Zita segíti, jelmeztervező Nagyné Lukácsy Zsuzsanna, a győri színháztól vásárolt díszletek átalakításában közreműködött Nagy János. A társulatot működtető alapítvány elnöke, Orbán János pedig a háttérmunkákért felelt.

– Társulatvezetőként azt vallom, hogy a csoportnak fejlődnie kell: érzelmileg és mozgásában is, és hogy minél értékesebb produkciókat hozhassunk létre. Célom az volt, hogy mélyebb, igazi érzéseket vigyünk a színpadra, így például Balu halálakor valóban sírjanak a szereplők. Ugyanakkor szeretném, ha előadásról előadásra jobbak, s jobbak lennének: legyenek merészebbek, küzdjék le a falakat és minél nagyobb átéléssel szerepeljenek – osztotta meg hitvallását a darabban egy kisebb szerepet is vállaló rendező, aki mint mondta, reméli, hogy ezzel a népszerű musicallel egy még szélesebb réteg ismeri meg az amatőr színjátszókból verbuválódott társulatot (a szereplők mintegy fele még tanuló).

Maugli szerepét L. Nagy Attila alakítja, Bagira bőrébe Blahovits Márta bújik, míg Muráncsik László Balu képében lép színpadra. A két telt házas júniusi előadás után újból szeptemberben szólal meg a mosonmagyaróvári Flesch-központban a „Farkas vagyok" vagy a „Pofonofon" című dal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserét ajánlanak a telkekért

Megvenni, kisajátítani nem sikerült, ezért most cserét ajánl a város azért a két magántulajdonban… Tovább olvasom